A kupagyőzelemnél többre vágyik az Inter

Az FC Internazionale szurkolói meglehetősen régen várnak az igazi nagy sikerre, a bajnokság vagy a Bajnokok Ligája megnyerésére. Semmit sem szeretnénk elkiabálni, de egyelőre úgy tűnik, a milánói kék-feketéknek az idén talán összejöhet valamelyik trófea, hiszen a csapat egyelőre a második helyen áll a bajnokságban (igaz, jelentős hátrányban a Juventus mögött), a Bajnokok Ligájában pedig magabiztosan jutott tovább csoportjából.

Idén tavasszal végre újabb trófeát szerzett az FC Internazionale, de a szurkolók mégis egy elpocsékolt szezonról beszéltek a nyáron. Kedvenceiknek ugyanis nem a bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában sikerült az élen végezniük, hanem "csak" az olasz kupában, amelynek Itáliában nincs túl nagy presztízse, az élcsapatok többnyire szinte a tartalékgárdájukkal vesznek részt a sorozatban.

Az pedig, hogy a kék-feketék B csapata a legerősebb, önmagában nem sokat ér, ha a "nagyok" nem tudnak nyerni valamit. Márpedig a 2004-2005-ös szezonban nem voltak képesek, ezért a nyáron ismét lezajlott a szokásos nagybevásárlás: ezúttal elsősorban a Real Madriddal üzleteltek az Inter vezetői, hiszen nem kevesebb, mint három játékost vettek meg a királyi gárdától.

Pontosabban fizetni csak kettőért kellett, Luis Figo szerződését ugyanis felbontotta Florentino Pérez, így a veterán portugál ingyen érkezett Milánóba. Santiago Solari állítólag mindössze egymillió euróba került, Walter Samuelért viszont ennek az összegnek a 16-szorosát kellett átutalni Madridba. Nem volt sokkal olcsóbb Samuelnél az Udinese chilei játékmestere, David Pizarro sem, az ő vételára kerek tízmillió eurót kóstált.

Figóhoz hasonlóan ingyen érkezett viszont a kameruni balhátvéd, Pierre Womé a Bresciától és a brazil kapus, Júlio César a Chievótól. Mivel a távozók listájára az AC Milannak átengedett Christian Vierin kívül csupa kiegészítő ember került fel (Emre Belözoglut a Newcastle United, Edgar Davidsot a Tottenham Hotspur, Andy van der Meydét pedig az Everton FC vette meg, Stéphane Dalmat-t a Racing Santandernek, Giovanni Pasqualét a Parma FC-nek, Gonzalo Sorondót a Charlton Athleticnek, Fabián Carinit a Cagliarinak, Jorgosz Karaguniszt a Benficának, Alessandro Potenzát pedig az RCD Mallorcának adták kölcsön a milánóiak), úgy tűnt, erősödött a keret - igaz, ez a legutóbbi bajnoki cím óta eltelt 16 nyár többségén így volt.

Roberto Mancini vezetőedző igencsak hasonló cipőben járt, mint elődei: a vezetők minden kívánságát teljesítették, neki "csak" az eredményt kellene cserébe szállítania. A szezont mindenesetre jól kezdte az Inter, hiszen az olasz Szuperkupát megnyerte a Juventus ellen. Az igazán komoly téttel nem bíró találkozón Walter Samuelnek támadt afférja Pavel Nedveddel, és a vita végére az argentin védő egy jókora köpéssel tett pontot, amiért az olasz szövetség három bajnoki mérkőzésről eltiltotta.

Az első fordulókban így Mancini nem számíthatott legdrágább nyári szerzeményére, de eleinte úgy tűnt, a csapat elbírja Samuel hiányát: az első mérkőzésen, a Treviso FC ellen Adriano mesterhármasával 3-0-ra nyert az Inter. A következő összecsapáson viszont már igencsak érződött a kőkemény védő hiánya, hiszen a Palermo 3-2-re legyőzte a milánóiakat.

A harmadik játéknapon, a Lecce ellen ismét 3-0-ra győzött hazai pályán a csapat, a Chievo Verona otthonában pedig már Samuel is ott lehetett a csapatban, és visszatérését (azaz tulajdonképpen bemutatkozását) győztes góllal ünnepelte. A Fiorentina elleni újabb 1-0-s siker után következett a bajnokság első igazi rangadója, a Juventus elleni derbi (Olaszországban ezt az összecsapást tartják az igazi örökrangadónak, mivel a Juve és az Inter az a két klub, amely még sohasem esett ki az élvonalból), amelyen a torinóiak visszavágtak a Szuperkupa-döntőn elszenvedett vereségért, és hat pontra növelték előnyüket a táblázaton az Inter előtt.

A vereség okozta feszültséget a Livornón vezették le Adrianóék, hiszen a következő bajnokin egy ötöst rúgtak Roberto Donadoni gárdájának. A következő hétvégén az Udinesét is sikerült két vállra fektetni, ezután a találkozó után viszont egy hárommeccses nyeretlenségi sorozat következett, melynek következtében a kék-feketék visszaestek a negyedik helyre, lemaradásuk pedig már tíz pont volt a torinóiakhoz képest. A világbajnoki pótselejtezők miatti kéthetes bajnoki szünet alatt Mancini alaposan megdolgoztatta és felrázta a játékosokat, akik a következő négy bajnokijukat megnyerték, és feljöttek a második helyre.

Különösen nagy jelentősége volt ezen a mérkőzések közül a 15. fordulóban lejátszott városi rangadónak, ahol az AC Milan ellen a kétgólos Adriano vezérletével 3-2-re diadalmaskodott az Inter (a brazil csatár a 92. percben szerezte a győztes gólt). Eközben a Bajnokok Ligájában veretlenül jutott tovább az együttes a csoportjából (pedig valamennyi hazai találkozóját zárt kapuk mögött játszotta), így a Mancini-gárdának ebben a szezonban még minden esélye megvan, hogy végre nyerjen egy becses trófeát.