Karmester kerestetik

A nemrégiben kinevezett szövetségi kapitány, Bozsik Péter egyelőre titkolja, kikre számít majd a válogatottban, eddig mindössze Sándor Tamás nevét említette meg, merthogy a nemzeti csapatnak égető szüksége lenne egy vérbeli irányítóra. A válogatottságot több mint két éve lemondó debreceni azonban Matthäus után őt is kikosarazta, így felvetődik a kérdés, kik lennének alkalmasak a csapat mozgatására, és egyáltalán, szükség van-e még a mai futballban klasszikus irányítókra. Összeállításunkban azt is felidézzük, kik próbáltak szerencsét ezen a poszton az elmúlt húsz évben.  

Játékmester, tízes, zsugás, szellemi vezér, karmester vagy - hogy kedvencünkről se feledkezzünk meg - fazonszabász. Nem véletlen, hogy metaforák tekintetében is az egyik leggazdagabb pozíció az irányító középpályásé (ámbár a zongoracipelő és a cerberus kifejezések futballkörnyezetbe való átemeléséből szintén nem hiányzik a poétikus gesztus).

A klasszikus irányító jól lát a pályán, kimagasló játékilligenciával és remek ritmusérzékkel bír, pontos és váratlan átadásokra képes, megszervezi a csapat játékát, osztogat és kiszolgál, jól cselez, gólerős, mint egy csatár, és a 16-oson kívülről is képes eltalálni a kaput. Ilyen volt Bozsik József, Didi, Bobby Charlton, Michel Platini, Diego Maradona, Michael Laudrup, Gheorghe Hagi vagy Ruud Gullit - hogy csak néhányat említsünk a legnagyobbak közül.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a mai futballban mennyire van létjogosultsága az irányító posztnak, pontosabban annak, hogy egy játékos viszonylag kötetlenül csak a támadások elindításával, megszervezésével foglalkozzon. Ha végignézünk az európai csúcscsapatokon, valóban kevesebben engedik meg maguknak ezt a luxust, mint, mondjuk, tíz évvel ezelőtt, az edzők többsége úgy véli, nem szabad pusztán a támadások szervezésére feláldozni egy középpályást. A fentebb felsorolt tulajdonságok azonban ma is sokakban megvannak, legfeljebb egyéb erényekkel is kiegészülnek.

Vegyünk sorra néhány modellt:
A világ legjobb játékosának a legtöbb szavazáson a brazil Ronaldinhót választották, aki látta már játszani a Barcelona sztárját, tudja, miért. Mindent tud a labdával, gyors, szinte lehetetlen leszerelni, állandóan mosolyog, látszik rajta, hogy élvezi a játékot, megtestesítője mindannak, ami miatt szerte a világon óriási kedvenc a brazil válogatott. Ritkán láthatjuk védekezni, de nem is ezért tartják, az ő dolga, hogy tömje labdával a csatárokat, vagy ő maga fejezze be az akciókat.

Ronaldinho mögött az Aranylabda-szavazáson két angol fiatalember végzett, Frank Lampard és Steven Gerrard. Mindketten amolyan univerzális középpályások, egyikük sem játszik olyan látványosan, annyira színesen, mint a brazil, de Lampard és Gerrard is nagyon aktívan kiveszi a részét a védekezésből. Mindketten remek rúgótechnikával vannak megáldva, jól látnak a pályán, sok párharcot nyernek, és gyakran odaérnek az ellenfél kapuja elé, igazi vezérnek számítanak a Chelsea-ben, illetve a Liverpoolban, és egymás mellett is jól elférnek, mint azt az angol válogatottban számtalanszor bizonyították.

Hozzájuk hasonló szerepet tölt be a Bayern Münchenben, illetve a német válogatottban Michael Ballack, aki korábban elsősorban védekező középpályásként szerepelt még a Leverkusenben, de azóta támadásban is nagyobb szerephez jutott, nem véletlenül állnak érte sorba az európai elitkubok, mióta kitudódott, hogy távozik idény végén a bajoroktól.

Kaká vérbeli tizes

Ugyanez igaz Pavel Nedvedre, aki Zidane utódjának számított a Juventusnál, a cseh aranylabdás is a bal oldalról indulva veszi ki részét a Zebrák támadásaiból, míg a válogatottban inkább középről osztogat vagy vállalkozik átlövésekre.

Ha már az olasz bajnokság szóba jött: a taljánoknál trequartista ("háromnegyedes") néven illetik a karmestert, és Francesco Tottira tökéletesen illik a leírás, a Roma ikonja a középpályássor és a csatársor szokott szerepelni (kivéve, ha a sérüléshullám miatt ő maga lesz a csatársor, mint ahogy az ebben az idényben is előfordult), és innen indulva próbálja a védők között szlalomozva helyzetbe hozni a csatárokat vagy egyedül befejezni a támadást. Ugyanezt a stílust képviseli a Milanban játszó Kaká is, akiről honfitársa, a szintén remek irányítóként ismert Juninho Pernambucano adott tökéletes leírást: "Gyors, technikás, fantasztikusan passzol, gólveszélyes és mindig előretör."