Vágólapra másolva!

Magyar-magyar: nem bírunk magunkkal

2007. július 21. 16:00

Az elődöntőhöz érkezett virtuális magyar-magyar bajnokságunk, amelyben az elmúlt húsz év nemzeti csapatai közül próbáljuk megtalálni a legerősebbet. A legjobb négy közé olvasóink szavazatai alapján Garami József 1987-es görögverő csapata, Mészöly Kálmán '91-ben Spanyolországban diadalmaskodó gárdája, Bicskei Bertalan osztrákokat leckéztető '98-as tizenegye, és Lothar Matthäus Németországot 2004-ben megtréfáló válogatottja került. Az újabb fordulóban egyéni képességeik alapján mértük össze a csapatok játékosait, akik csak nagy nehezen jutottak dűlőre egymással.

*Garami csapata (1987. 10. 14.)*			*Mészöly csapata (1991. 03. 27.)*

Disztl Péter A 37-szeres válogatott kapus tagja volt az 1986-os, világbajnokságon szerepelt válogatottnak - nehéz is lenne elfelednie a szovjetektől Irapuatóban bekapott hat találatot. A Videotonnal UEFA-kupa-döntőt játszhatott, megbízhatóságáról később a Honvéd, az Erfurt és a Lipcse szurkolói is meggyőződhettek.			Petry Zsolt Szintén Székesfehérvárott vált stabil élvonalbeli játékossá, abban a korszakban került a válogatottba, amikor már kevesebb sikerélmény érhette. Tehetségére jellemző, hogy szerződtette a Feyenoord és a Frankfurt is, más kérdés, hogy egyik helyen sem tudott gyökeret ereszteni. Jelenleg az SC Paderborn kapusedzője.

Sallai Sándor Az utóbbi negyedszázad legmegbízhatóbb jobbhátvédje a Debrecen, majd 1983-89 között a Honvéd játékosa volt, utóbbi csapattal ötszörös bajnok lett. Két világbajnokságon szerepelt, összesen 55 alkalommal öltötte magára a nemzeti mezt, s egyszer, az Izland elleni, 1988-as, 3-0-s meccsen gólt is szerzett. Bundavádak miatt eltiltották, végül Svájcban fejezte be pályafutását.			Mónos Tamás Mészöly Kálmán felfedezettje 21 alkalommal játszhatott a válogatottban, a Veszprém és a Vasas mellett belgiumi próbát is tett (Ekeren, RFC Liége), ám ha megerőltetjük a memóriánkat, akkor is mindössze két pozitív tényt tudunk felsorakoztatni mellette: Eb-selejtezőn, 1991-ben Cipruson gólt szerzett, s ő még azon játékosok egyike volt, aki tízből legalább ötször be tudta adni a labdát...

Toma Árpád Válogatottbeli karrierjét klubedzőjének, Garami Józsefnek köszönhette, aki leginkább benne bízott rövid ténykedése során. Sallangmentes, megbízható védőként a 80-as évek egyik legjobb középhátvédje volt. 13 évet játszott az NB I-ben, majd beleszippantott a finn és a német levegőbe is.			Disztl László Ha meg kellene fogalmazni, milyen a jó védőjátékos, akkor őt lehetne példának állítani. Megbízható bekk, összejátékra is képes vénával, s szögleteknél kifejezetten gólérzékeny fejjel (erről mesélhetne az olasz Zenga is) - ez az ifjabb Disztl fivér. Fehérvár és Honvéd után az FC Brugesből is kirobbanthatatlan volt, az első magyar, aki BL-meccset játszott.

Péter Zoltán Talán csak kapusposzton nem fordult meg, szélsőként indulva került egyre hátrébb. A legjobb teljesítményre a védelem bal oldalán volt képes, pedig inkább a jobblábas volt. Lakat Károly 20 évesen tette be először a válogatottba, később Mészöly, Mezey, Verebes és Garami is küldött neki meghívót. Sérülései és gyakran görcsösségbe forduló akarása miatt "állt meg" 28 válogatottságnál.			Limperger Zsolt Hosszú hajú, kissé darabos mozgású játékosként jól szűrt a középpályán, ha kellett, a támadásokból is kivette részét. Válogatottbeli egyetlen bombagólját az amerikaiaknak lőtte. Képességei alapján nagyobb karriert is befuthatott volna, ám sérülékenysége megakadályozta ebben.

Herédi Attila Az 1984-es KEK-beli Aberdeen-verés (sajnos nem továbbjutás) óta az újpesti szurkolók egyik nagy kedvencének számított a címvédő skót csapat ellen gólt is szerző középpályás. Kiegyensúlyozott teljesítményét ismerve szinte "törvényszerű" volt, hogy az e tulajdonságot nagyrabecsülő Garami József besorozza seregébe a lila-fehérekkel bajnoki címet és kupagyőzelmet egyaránt elérő játékost.			Szalma József Egy újabb magyar játékos, aki elsősorban azért válhatott válogatott játékossá, mert a bal lába volt a jobb. Igaztalanok lennénk azonban az egykori tatabányai bekkel szemben, ha elhallgatnánk hatalmas bedobásait - máig bántóan keveset használt, nagyszerű fegyver -, legendás küzdőszellemét, valamint a magyar viszonyokra átültetett Bundesliga-frizuráját.

Bognár György 1985-94 között összesen ötvenszer játszott a válogatottban, nyolc gólt szerzett. Okos, intelligens játékosként az utolsó nagy generáció tagja. 1987-ben még az MTK-t erősítette, irányítóként csakis Détári lehetett vetélytársa a válogatottban.			Bognár György Négy év alatt nagy különbséget nem érzékelhettünk az 1987-es és az 1991-es Bognár között, a gólerős középpályással kapcsolatban egyetlen dolog változott: az MTK-ból az SC Toulonon át addigra már a belga Standard Liege labdarúgója lett.

Détári Lajos Nyilasi Tibor óta az egyetlen komoly, nemzetközi szinten is jegyzett labdarúgónk. Az a típusú játékos volt, aki pontosan tudta, mit, miért tesz a labdával. A középpálya motorja, a támadások irányítója, fontos, olykor varázslatos gólok szerzője. 1984 és 1994 között 64-szer öltötte magára a válogatott mezét, 13 találatot szerzett.			Nagy Tibor Vácott, Csank János kezei alatt vált válogatott játékossá. A jobbhátvédként kezdő, középső védőként is próbálkozó, néha középpályás feladatokkal ellátott futballista 16-os környéki szabadrúgásaitól rettegtek a kapusok. Amit lehetett, kihozott tehetségéből.

Garaba Imre Kőkemény védő hírében állt, aki alapembere volt nemcsak a 80-as évek Honvédjának, de kihagyhatatlan lett a válogatottból is. Így Garami mester is számíthatott az addigra a francia Stade Rennes-hez szerződő játékosra, aki rutinjával, munkabírásával csapata egyik leghasznosabb tagjává nőtte ki magát.			Garaba Imre Csak a kor, ami kicsit hátrább helyezi az 1991-es Garabát 1987-es önmagához képest. A kétéves rennes-i játék után 1989-ben még próbálkozott a belga RSC Charleroi-nál, ahonnan 1992-ben levezetni jött haza. Az is igaz, hogy ez nem látszott meg santanderi teljesítményén, a legendás 4-2-es spanyolverésen tanári módon szedte le a pályáról a hazai támadókat.

Kiprich József Sokan visszasírják még a legendás Vincze, Plotár, Kiprich csatársort Tatabányán, amelyből a középcsatár Plotárt leszámítva két kiváló válogatott támadó nőtt ki. A Garami-érában már abszolút stabil embernek számított Kiprich is, aki szélsőként és befejező csatárként is őrületbe kergette a védőket.			Kiprich József 1991-re viszont már nemcsak érett, de Európa-klasszis támadóvá vált a Feyenoord legendája: "Jozef Kipricsről" még mindig lehet találni az interneten archív felvételeket. A holland bajnok (1992-93) támadó az utolsó nagy csatáregyénisége a magyar labdarúgásnak.

Mészáros Ferenc Garami József nemcsak Tomában bízott korábbi játékosai közül, de Mészáros Ferencben is, aki éppen 1987-ben hagyta el a Pécs csapatát, s szerződött a belga Lokerenhez. 23-szoros válogatott játékos, aki azért jócskán kilóg a 80-as évek csatáregyéniségei közül. Esetében talán nem túlzás kijelenteni: jókor volt jó helyen.			Lőrincz Emil Az összetett játékos prototípusa. Az MTK védője kiváló erényekkel, nagy szívvel és ésszel rendelkező játékos volt, aki légiós évei alatt kiemelkedett a Moleenbeekben is. Verebes József és Mészöly Kálmán is bízott benne, védő létére 36 meccsen három gólt is szerzett. Kettőt éppen Santanderben.

Hajszán Gyula Bár a legendás győri szlogen szerint "a legjobb a győri gyufa, a legjobb szélső Hajszán Gyula", azért ebben a párharcban mégsem a kétszeres bajnok játékost hozzuk ki győztesnek. A 37-szeres válogatott csatár részt vett a tragikus emlékű mexikói világbajnokságon, de maradandó emléket nem őrzünk róla címeres mezben.			Kovács Kálmán Kiprich mellett az utóbbi 20 év legjobb, legeredményesebb magyar csatára, aki képes volt bármilyen szituációból büntetőt kiharcolni (állítólag edzések után kint maradt a pályán, hogy gyakorolja a műesést). Ha kellett, lábbal, fejjel is eredményesnek bizonyult - de ha nem ment neki, bizony egy lépésről az üres kapu eltalálása is komoly problémát jelentett számára.