Aranyat ért a Sao Paulo betonvédelme

Nem született meglepetés a 2007-es brazil országos bajnokságban, legalábbis abból a szempontból, hogy a tavalyi bajnok Sao Paulo FC megvédte címét - arra viszont kevesen gondoltak volna, hogy a klub ilyen nagy fölénnyel végez az élen. Persze nem véletlen, hogy az egyesület már négy fordulóval a zárás előtt bebiztosította aranyérmét, hiszen a szakértők szerint a SPFC a legprofibban működő klub Brazíliában, és egyike annak a négy csapatnak, amely idén még nem cserélt edzőt.

Brazíliában ugyanis a sikertelenség esetén elsőként mindig az edzőt veszik elő - ami alapvetően mindenhol igaz, de a braziloknál valahogy még nagyobb a szakemberek fluktuációja. Az első osztály 20 klubjából például idén mindössze négyre igaz, hogy ugyanaz a mester irányítja a csapatot, mint az év elején, és aligha meglepő, hogy ez a négy együttes négy fordulóval a bajnokság vége előtt az első hat között áll.

Eddig összesen 36 edzőváltás történt, és akad olyan csapat (a sereghajtó América-RN), amelynek a jelenlegi az ötödik szakvezetője, míg a Juventude és a Figueirense a negyedik mesterét gyűri. A Botafogo pedig azt a bravúrt hajtotta végre, hogy szeptember végén a gyenge eredmények és a szurkolók tiltakozása miatt menesztette edzőjét, Cucát, akinek a helyére Mário Sergio került - de ő csak tíz napot bírt a kispadon, és lemondását követően a klub ismét Cucát nevezte ki a csapat élére.

Mindössze négy olyan egyesület akadt, ahol folyamatosan bizalmat szavaztak az edzőnek: a Grémio, a Palmeiras, a Santos FC és a Sao Paulo FC - és ez a négy csapat egyaránt ott van az élmezőnyben. Mindez elsősorban a Palmeiras esetében számít meglepetésnek, hiszen a szebb napokat is megélt Pálmafások tavaly kis híján kiestek a legjobbak közül.

Az év elején kinevezett edző, Caio Júnior (akit a Gamától szerződtettek) azonban egy rendkívül egységes együttest rakott össze, amelyből elsősorban a chilei középpályás, Jorge Luis Valdivia emelkedik ki - ő a legjelentősebb brazil szaklap, a Placar ranglistáján az átlagosztályzatok alapján a harmadik helyen áll.

A Grémio egy évvel korábban a harmadik helyig jutott, idén pedig döntőt játszhatott a Libertadores-kupában, érthető tehát, ha a klubnál elégedettek a szakvezető, Mano Menezes munkájával, aki még 2005-ben került a csapat élére. Az együttes akkor még csak másodosztályú volt, vagyis Menezesnek előbb fel kellett vezetnie az élvonalba a gárdát ahhoz, hogy a fenti sikereket elérje.

A Porto Alegre-i együttes négy körrel a zárás előtt ugyan csak a hatodik helyen állt, de csak négy egységnyire volt lemaradva az második pozíciót elfoglaló Santos FC-től, vagyis még volt esélye a dobogóra, ami kiváló eredmény, figyelembe véve, hogy a klub a nyáron olyan kulcsjátékosoktól vált meg, mint Lucas Leiva (Liverpool FC) vagy Lúcio (Hertha BSC).

Ez is jól mutatja a brazil pontvadászat egyik legnagyobb problémáját, jelesül, hogy az egyesületek többsége képtelen megtartani legjobbjait az európai klubokkal szemben, ráadásul a bajnokság időpontja miatt (az országos viadal áprilistól novemberig tart) menet közben nagyot változhatnak az erőviszonyok, hiszen az európai csapatok elsősorban a nyári átigazolási időszakban igyekeznek erősíteni.

Nem csoda, hogy sokak szerint a brazil klubokban háromféle labdarúgó játszik: a fiatal tehetségek, akik hamarosan Európában fognak kikötni; a rutinos veteránok, akik már hazatértek külföldről; illetve azok, akik nem voltak elég jók ahhoz, hogy légiósnak szerződjenek, és hazájukban rendkívül gyakran váltogatják a csapatokat.