Vágólapra másolva!
Portugália, Svédország, Dánia,Albánia és Málta válogatottjai ellen kell kiharcolnia a 2010-es világbajnoki részvételt a magyar labdarúgó-válogatottnak. A durbani sorsolást követően Kisteleki István, az MLSZ elnöke úgy nyilatkozott, a második hely nem elérhetetlen együttesünk számára.

A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolása előtt, közvetlenül a ceremónia helyszínének közelében lelőtték Peter Burgstallert, egykori osztrák válogatott futballistát.

A 43 éves sportoló holttestét a helyi rendőrség közlése szerint egy golfpályán találták meg. A nyomok alapján a hatóságok azt feltételezik, hogy rablógyilkosság történt.

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke kijelentette: az esetnek semmi köze incs a világbajnoksághoz és a sorsoláshoz.

"A FIFA természetesen sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, mint minden hasonló esetben, amikor korábbi labdarúgót ér hasonló támadás" - mondta a svájci sportvezető. "A történteknek azonban semmi köze sincs a FIFA rendezvényéhez, Burgstaller turistaként tartózkodott az országban és nem szerepelt a sorsolásra meghívottak listáján."

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!