Klubvébé-győzelmével a Milan a világ legeredményesebb csapata

A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a vasárnapi, jokohamai döntőben 4-2-re felülmúlta a Libertadores-kupa-címvédő argentin Boca Juniorst. Az olasz gárda ezzel elmondhatja magáról, hogy a legtöbb nemzetközi trófeával rendelkezik, hiszen eddig ez a két klub közösen vezette az örökranglistát 17-17 serleggel. A két rivális 2003-ban már találkozott egymással, akkor a Boca - az 1-1-es döntetlent követően - 11-esekkel nyerte meg a döntőt.

Szokás szerint megint a dél-amerikai és az európai csapat játszotta a klubvilágbajnokság döntőjét, mint ahogy az utóbbi három kiírásban minden egyes alkalommal, vagyis a nagy meglepetések megint elmaradtak a tornán. Egy váratlanabb eredmény azért akadt, hiszen Etoile du Sahel legyőzte az esélyesebbnek tartott, mexikói Pachucát a negyeddöntőben, a többi találkozón azonban a papírforma érvényesült. A fináléban azonban ilyenről nem beszélhetünk.

A torna eddigi legsimább összecsapása a nyitómérkőzés volt, amelyen az iraki Szepahan rendkívül magabiztosan győzte le az új-zélandi Waitakere Unitedet, tovább erősítve ezzel azt a vélekedést, hogy Óceánia bajnokának nincs sok keresnivalója a klubvébén. A főként amatőrökből álló Waitakere (amelyben pár olyan focista azért akadt, aki korábban profiskodott Európában) röpke négy perc alatt kétgólos hátrányba került, ráadásul mindkét találatot óriási védelmi hiba előzte meg - nagyon látszott, hogy profik játszanak amatőrök ellen. A FIFA elnöke, Sepp Blatter a mérkőzés után maga is elismerte, hogy a nemzetközi szövetségnek át kell értékelnie a klubvébé kiírását, hiszen a torna presztízsét rontják az ilyen találkozók.

Az első negyeddöntő viszont jó reklámja volt a viadalnak, hiszen Afrika legjobbja, a tunéziai Etoile du Sahel kiváló összecsapást vívott a CONCACAF-zóna legjobbjával, a mexikói Pachucával, ráadásul az afrikaiak némi meglepetésre nyerni tudtak. Az esélyesebbnek számító Pachuca, soraiban kolumbiai és argentin focistákkal, illetve mexikói válogatottakkal, az első félidőben nagy fölényben játszott, és rengeteg helyzetet alakított ki, amelyek azonban sorra kimaradtak: Juan Carlos Cacho fejese a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret, míg Gabriel Caballero lövését a gólvonalról vágták ki a tunéziai védők. A szünet után folytatótodd a Pachuca fölénye, a közép-amerikaiak ezúttal egy lesgólt szereztek, és öt perccel a lefújás előtt jött a hidegzuhany a mexikóiaknak: egy szórványos ellentámadást követően az Etoile ghánai légiósa, Moussa Narry lövésre szánta el magát, és a labda egy védőn megpattanva védhetetlenül vágódott a hálóba. Így aztán először fordult elő, hogy a CONCACAF-zóna képviselője nem jutott be az elődöntőbe.

A másik negyeddöntőn már érvényesült a papírforma, a tulajdonképpen hazai pályán futballozó japán Urava Red Diamonds legyőzte a Szepahant. A két csapat alig egy hónappal korábban az Ázsiai Bajnokok Ligája döntőjében is találkozott, és az Urava akkor 3-1-es összesítéssel diadalmaskodott. A japánok most kilencven perc alatt győzték le ugyanilyen arányban az irániakat, akiknél Hadi Agili második mérkőzésén a második öngólját érte el. Ezzel beírta magát a torna történetébe, hiszen a klubvilágbajnokságokon korábban egyetlen öngól sem született.

A két kiemelt gárdának csak az elődöntőben kellett pályára lépnie, a sort a Boca Juniors nyitotta, amely az Etoile-lal vívott meg a döntőbe jutásért. Az argentinoknál a nevezési határidő után leigazolt Juan Román Riquelme csak a kispadról nézhette az összecsapást, amely a várakozásoknak megfelelően kezdődött: a Boca többet birtokolta a labdát, és türelmesen próbálta kivárni, hogy az afrikaiak hibázzanak. A tunéziaiakat az sem segítette, hogy nigériai légiósukat, Muri Ola Ogunbiyit már a tizedik percben le kellett cserélni sérülés miatt, és a Boca fölénye a 37. percben értett góllá, amikor egy szép akciót követően Cardozo lőtt a hálóba. A középpályás a gólöröm közben Riquelmét imitálta, mint később elárulta, neki ajánlotta a találatot. A félidő hajrájában az Etoile kissé felélénkült, és elsősorban legnagyobb sztárja, Amin Sermiti révén veszélyeztetett, aki párszor megkavarta az argentin védelmet. A szünet után a Boca már nem erőltette magát, és próbálta őrizni az előnyt, főleg azután, hogy Fabián Vargas kissé szigorúan megkapta a második sárga lapját. A nagyobb helyzetek így is a dél-amerikaiak előtt adódtak, Palermo például centikkel fejelt a kapu mellé, de az utolsó percben az Etoile majdnem kiegyenlített: a csereként beállt brazil Gilson Silva közvetlen közelről bólintott az oldalhálóba.

A másik elődöntőn szintén egygólos győzelem született, és itt is az esélyesebbnek tartott együttes jutott tovább. Az AC Milan az eredeti tervekkel ellentétben mégsem nevezte be a mérkőzésre a brazil Ronaldót, aki elutazott ugyan Japánba, a csapattal, de nem épült fel sérüléséből. Így aztán Carlo Ancelotti a megszokott "karácsonyfa-felállásban" küldte pályára együttesét, az előretolt ék Alberto Gilardino volt. A jokohamai stadionban helyet foglaló több mint 67 ezer nézők többsége persze az Uravának szurkolt, de a japán együttes a mérkőzés nagy részében csak a védekezéssel foglalkozott. Az első félidőben a Milan sem erőltette meg magát, egy Massimo Ambrosini-fejesen kívül, amely a felső kapufát is érintette, csak kevés veszélyt jelentett a Reds kapujára. Még leginkább Kaká igyekezett, a brazil kétszer is jó helyzetbe hozta Clarence Seedorfot, aki mindkétszer rontott, a harmadik alkalomlnál azonban már betalált, és ez elég is volt a győzelemhez.

A vasárnapi döntőben tehát a várakozásnak megfelelően a Milan és a Boca Juniors találkozott, akárcsak 2003-ban, amikor az argentinok büntetőpárbajban bizonyultak jobbnak, és elhódították a Világkupát. Az olaszok azonban a rossz emlékek ellenére sem nagyon akartak "bosszúról" beszélni, pedig az akkori csapatból most tízen is ott vannak a keretben. A másik oldalon csak ketten maradtak a négy évvel ezelőtti együttesből, de közülük a kolumbiai Fabián Vargas nem lépett pályára, mivel az elődöntőben kiállították (igaz, Vargas 2003-ban is csak a kispadról nézte végig a meccset.) A középpályást a Milan ellen most Pablo Ledesma pótolta.

A Boca-szurkolók a döntőre is magukkal vitték Maradonát

A mérkőzés hat góljából Inzaghi lőtte az elsőt, erre két perc múlva Palacio válaszolt, a második félidőre így 1-1-gyel fordultak a felek. Öt perc elteltével Nesta juttatta ismét előnyhöz az olaszokat, majd Kaká is betalált, Inzaghi újabb duplázása pedig végképp megpecsetélte az argentinok sorsát, Ambrosini öngólja már csak az eredmény kozmetikázására volt jó a számukra.

A finálé tétje egyébként a klubvilágbajnoki cím mellett az is volt, hogy melyik együttes mondhatja majd magát a legsikeresebb nemzetközi klubnak: a döntő előtt ugyanis mind a Boca, mind a Milan 17-17 nemzetközi trófeával rendelkezett.

Klubvilágbajnokság, döntő:
AC Milan (olasz) - Boca Juniors (argentin) 4-2 (1-1)
gól: Inzaghi (21., 70.), Nesta (50.), Kaká (61.), illetve Palacio (23.), Ambrosini (85., öngól) kiállítva: Kaladze (77.), illetve Ledesma (88.)

a 3. helyért:
Urawa Red Diamonds (japán) - Etoile Sahel (tunéziai) 2-2 (1-1) - tizenegyesekkel: 4-2
gól: Washington (35., 70.), illetve Frej (5., 11-esekkel), Chermiti (75.)

www.infosport-focivilag.hu