Alacsonyan szállnak a newcastle-i Szarkák

Amikor januárban Sam Allardyce közös megegyezéssel távozott a Newcastle United edzői posztjáról, akkor a Szarkák szurkolói alighanem arra gondoltak: ennél rosszabb már nem jöhet. Főleg, hogy a vezetőségnek sikerült a fanatikusok által istenként tisztelt Kevin Keegant visszacsábítani a kispadra. Az új mester vezetésével azonban a csapat még pocsékabbul szerepel, hét mérkőzésen mindössze két pontot szerzett, és immár az élvonalbeli tagságért is izgulnia kell.

Az elmúlt közel két év történéseit figyelembe véve szinte hihetetlen, hogy a Newcastle United még a 2005-2006-os idényben is a hetedik helyen végzett a Premier League-ben - ráadásul akkor az az eredmény kisebbfajta csalódást okozott a Szarkák híveinek. A klubnál ugyanis rendre magasak a várakozások, és a szurkolók amellett, hogy elképesztő módon lelkesednek a csapatért (az egyesület híveit a legfanatikusabbak között tartják számon Angliában), egyben rendkívül igényesek is, és nem csupán az eredmény, hanem stílusos támadójáték is az elvárásaik között szerepel.

Ebből a szempontból bizony rizikós vállalkozásnak tűnt Sam Allardyce tavalyi kinevezése, hiszen a Bolton Wandererstől igazolt mester nem annyira a rövidpasszos játék híve, és a hatékonyságot mindig is fontosabbnak tartotta, mint a szép futballt.

A Newcastle-nál azonban alighanem úgy vélték, hogy a 2007-ben elért 13. pozíción mindenképpen javítani kellene, és ehhez egy keménykezű mesterre van szükség, ráadásul az sem tűnt a válóságtól túlságosan elrugaszkodott véleménynek, miszerint Allardyce-nak a Boltonnál a meglévő lehetőségekből kellett kihoznia a maximumot, és új klubjánál ebből a szempontból több alternatívája lesz.

A rendelkezésére bocsátott pénzre mindenesetre nem volt panasz, hiszen a Szarkák a szezon előtt 36 millió eurót költöttek, és a mester a saját elképzelése szerint erősíthette meg a csapatot: érkezett a kameruni Geremi Ndjitap, a cseh David Rozehnal, a szenegáli Habib Beye, a spanyol José Enrique, az ausztrál Mark Viduka, a brazil Claudio Cacapa, nem is beszélve az angol Joey Bartonról és Alan Smith-ről.

A rajt nem is volt rossz, tíz forduló után a csapat a nyolcadik helyen állt a tabellán, mégpedig úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, ráadásul csak két ponttal maradt el a negyedik Liverpool FC-től - és a viszonylagos eredményesség akkor még elterelte a szurkolók figyelmét arról, hogy Allardyce bizony továbbra is a tőle megszokott taktikát alkalmazta, és igyekezett a lehető leggyorsabban átjátszani a középpályát.

A tizedik játéknapot követően azonban már az eredmények is elmaradtak, és a csapat fokozatosan egyre lejjebb csúszott a tabellán, miközben a drukkerek egyre elégedetlenebbek voltak az együttes játékstílusával. A vezetőség sokáig kitartott a mester mellett, azonban januárban a Manchester City elleni hazai vereséget követően ők is megunták a dolgot, és a hivatalos közlemény szerint közös megegyezéssel szerződést bontottak Allardyce-szal - aki a nyáron egyébként hároméves szerződést kötött a klubbal.

A Newcastle leginkább Harry Redknappet szerette volna új trénernek, de őt nem sikerült elcsábítani a Portsmouth FC-től, így aztán a Manchester United elleni bajnokin még a pályaedző Nigel Pearson ült a kispadon (a Szarkák ki is kaptak 6-0-ra), majd pár nappal később robbant a bomba: a klubvezetés Kevin Keegant nevezte ki a csapat élére.

Akárhogy is nézzük, ez a lépés elsősorban a szurkolóknak szólt, hiszen Keegan valóságos Messiásnak számít a geordie-k körében: játékosként a nyolcvanas évek végén a másodosztályból vezette fel a csapatot, majd edzőként a kilencvenes évek elején megint megtette ugyanezt, sőt, 1996-ban kis híján bajnokságot nyert a gárdával - mégpedig rendkívül látványos támadófutballal. Keegan az angol válogatott élén már nem tudott ilyen sikeres lenni, de később a Fulham FC-vel és a Manchester Cityvel is tiszteletreméltó eredményeket ért el, mind a két csapattal feljutott a másodosztályból, és kivezette őket az európai porondra. 2005-ben azonban felállt a kispadról, és azóta sehol sem dolgozott, sőt, tavaly még azt is kijelentette: valószínűleg már nem is fog.

Michael Owen

A Szarkák ajánlatának azonban nem tudott nemet mondani, más kérdés, hogy alighanem maga sem tudta, mire vállalkozik: nem csak a klub, hanem ő is érzelmi döntést hozott. Allardyce távozásával együtt egyébként a teljes szakmai stáb is kicserélődött: Keegan asszisztense a korábban a Tottenham Hotspurnél Martin Jol mellett hasonló feladatot ellátott Chris Houghton lett, a sportigazgatói székbe Dennis Wise került, de érkezett két spanyol szakember is, akik Wise munkáját segítik az átigazolások terén. Kérdés, hogy a nyári transzferperiódusban az első- vagy a másodosztályra kell majd felkészülnie a csapatnak - mert a jelen állás szerint az utóbbi sem elképzelhetetlen.

A Newcastle ugyanis Keegan irányítása mellett eddig hét mérkőzésen mindössze két pontot szedett össze, és már csak három pont választja el a kieső helyen álló Bolton Wandererstől. Tüzetesebben megvizsgálva az új tréner mérlege még tragikusabb, hiszen ezen a hét bajnokin a Szarkák mindössze három gólt szereztek - viszont 17-et kaptak!

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy azoknak van igazuk, akik úgy vélték: Keegan a mai modern labdarúgásban már képtelen eredményesen tevékenykedni, manapság már nem elég, ha valaki rendkívül jó motivátor, de a megfelelő taktikai hozzáértése nincs meg. Arról nem is beszélve, hogy most mintha a megfelelő motiváció is hiányozna, hiszen a csapat sztárja, Michael Owen például a nemrég azt nyilatkozta: a játékosoknak nincs meg a kellő önbizalmuk - ami természetesen elsősorban az eredménytelenségnek köszönhető.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Newcastle jelenleg a kirúgott Allardyce munkájából él - az akkor összeszedett pontoknak köszönheti, hogy jelenleg nem áll kieső helyen, de ez utóbbi gyorsan megváltozhat. A következő fordulók mindenesetre sorsdöntőek lehetnek, hiszen a Szarkák egymás után riválisaikkal találkoznak: egy hét múlva a Birmingham Cityhez látogatnak, majd a Fulham FC-t fogadják, majd a Tottenham Hotspur elleni találkozót követően a Reading FC látogat a St. James' Parkba.

A bennmaradás tehát saját erőből elérhető, és biztosak lehetünk benne: ha a csapat végül megőrzi élvonalbeli tagságát, akkor Keegant továbbra is megmentőként fogják kezelni. Pedig csak abból a csávából húzná ki a gárdát, amelybe ő vitte bele...

www.infosport-focivilag.hu