Az egyik legnépszerűbb francia egyesület háza táján az évtized első felében nem volt sok ok az örömre, hiszen a Marseille rendre csak a középmezőnyben végzett a bajnoki pontvadászatban (az egyetlen kivételt a 2003-as bronzérem jelentette), de a csapat később megindult előre a tabellán, évről évre egyre jobban szerepelt. 2007-ben már ezüstérmes volt a gárda, ám ezt követően eladta legjobbját, Franck Ribéryt, és a legutóbbi pontvadászat elején úgy tűnt, hogy ez túlságosan is visszaveti a csapatot. A megoldást végül egy edzőcsere jelentette, Albert Emon helyére tavaly szeptemberben Eric Gerets került, az ő vezérletével az OM végül befutott a harmadik helyre, amivel kiharcolta a BL-indulás lehetőségét.
A belga szakember rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a kikötővárosban, és a szurkolók elhitték, hogy az új idényben kedvenceik végre komolyan felvehetik a versenyt a Ligue 1 aranyérmét immár hét esztendeje birtokló Olympique Lyonnal. A klub ugyan szokásához híven megint pénzzé tette legjobb futballistáját (korábban nem csak Ribéryvel, hanem Didier Drogbával is hasonlóan tett), ugyanis eladta Samir Nasrit az Arsenal FC-nek, ám a korábbi esztendőkkel ellentétben ezúttal az erősítésekre sem lehetett panasz. A legnagyobb fogás talán az volt, hogy 12 millió euróért (vagyis csak négymillióval kevesebbért, mint amennyit Nasriért kaptak) megvették az Olympique Lyon fiatal támadóját, Hatem Ben Arfát: ez már csak azért is remek üzletnek tűnt, mert ezzel a lépéssel az egyik legnagyobb riválist gyengítették meg.
De nem Ben Arfa volt az egyetlen érkező a támadó részlegbe, ugyanis az OM közel ugyanekkora összeget, egészen pontosan tízmillió eurót fizetett az elefántcsontparti Bakary Konéért, aki a legutóbbi idényben az OGC Nice színeiben 14 találatig jutott. Őt kifejezetten Gerets kérésére szerződtették, a belga szakember azonban azzal is tisztában volt, hogy a védelembe is szükség van új emberekre. Az RC Lens brazil középhátvédjének, Hiltonnak a szerződése érthető is volt, hiszen ő a Ligue 1-ben már bizonyított (más kérdés, hogy a Lens búcsúzott a legjobbaktól - Hiltonnal a soraiban), de a marokkói Raja Casablanca bekkjének, Elamin Erbaténak a leigazolása már rizikósabb volt, még ha érte csak félmilliót is kellett kiadni.
A két új középhátvéd csapatba építése azért is kockázatosnak ígérkezett, mert Gerets rendkívül támadó felfogású taktikát választott, az OM a felkészülési mérkőzések többségén a 4-3-3-as felállás azon variációját alkalmazta, ahol a középpályán is akad egy kifejezetten offenzív futballista, amolyan karmester. Az első játéknapon a Stade Rennes otthonában ki is jött ennek minden hátránya: a védelem tengelyében az Erbate-Hilton páros katasztrofálisan futballozott (előbbi kettes, utóbbi hármas osztályzatot kapott a L'Équipe-től - a tízes skálán!), így aztán a támadórészleg hiába remekelt, és termelt négy gólt, az OM csak egy pontot szerzett: a végeredmény 4-4 lett. Erbate azóta ki is került a kezdőből, a következő két bajnokin már Roland Zubar volt Hilton partnere, és a középpályán is akadt némi módosítás: az első fordulóban irányítóként szerepelt Ben Arfa egy sorral feljebb lépett, és a védekezéshez jobban értő (de azért továbbra is elsősorban támadó szellemű) Karim Ziani került be a csapatba.
Az eredmény: a következő két fordulóban a Marseille egyetlen gólt sem kapott, és mind az AJ Auxerre, mind a Le Havre AC ellen nyerni tudott. Ezzel egyelőre tartja a lépést a Lyonnal, amelynek szintén hét pontja van, és ugyanúgy plusz öt a gólkülönbsége - azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az OL eddig egyetlen gólt sem kapott. Ez kiválóan demonstrálja a két együttes játékfelfogása közötti differenciát: míg a lyoniak elsősorban a biztos védekezésre építenek, addig a Marseille inkább a régi idők fociját próbálja idézni: szerezzünk mindig egy góllal többet, mint az ellenfél. Ez biztosan látványosabb, ám alighanem nehezebb is megvalósítani - de talán nem lehetetlen.