Vágólapra másolva!
Az európai vb-selejtezőkből még csak két forduló telt el, de megállapítható: manapság nincsen olyan labdarúgó-mérkőzés, amelyen az egyik fél biztosra mehetne. A luxemburgiak, a litvánok vagy éppen a finnek remeklése megmutatta, bármelyik válogatott veszélyes lehet legalább egy mérkőzés erejéig bárkire.

Az eddigi legnagyobb szenzáció kétségtelenül Litvánia két győzelme jelentette, hiszen a balti állam a románok idegenbeli legyőzését követően hazai pályán Ausztriát is megverte. A válogatott új mesterrel, a portugál José Couceiróval vágott neki a kvalifikációs sorozatnak, de jó eredményét aligha lehet csak a tréner számlájára írni.

Románia, majd Ausztria ellen Fortuna is a csapat mellé áll, ezzel alaposan "fejre állt" a 7. csoport, ahol innentől kezdve elképesztően szoros verseny várható, egyedül a Feröer-szigetek számít teljesen esélytelennek a továbbjutásra.

A 4. csoport is rendkívül szorosnak ígérkezik, főleg azok után, hogy Finnország pontot rabolt Németországtól. A germánokkal utoljára 1999-ben fordult elő, hogy három szerzett góllal nem tudtak meccset nyerni (akkor Kolumbia ellen játszottak 3-3-at), a védelem gyengélkedése mindenképpen intő jel lehet Joachim Löw számára. Főleg, hogy a csoportban ott vannak az oroszok, akik egy Wales elleni győzelemmel nyitottak.

Forrás: AFP

Klose mesterhármasa ellenére nem lehetett maradéktalanul boldog

A magyar együttes csoportjában is bonyolódott a helyzet a dánok győzelmével, a portugál válogatott 12 év után először kapott ki vb-selejtezőn: utoljára 1996 októberében szenvedett vereséget világbajnoki kvalifikációs mérkőzésen.

Még rosszabbul jártak a horvátok, akik fennállásuk első hazai vereségét szenvedték el tétmérkőzésen: déli szomszédunk 1996 óta soha nem kapott ki otthon Eb- vagy vb-selejtezőn. Most viszont Anglia 4-1-re nyerni tudott Zágrábban, így a Fabio Capellót kritizáló hangok alighanem jó ideig elhallgatnak.

A meccs főhőse a mesterhármast szerzett Theo Walcott volt, a túlzásoktól sohasem mentes brit sajtó máris dicshimnuszokat zeng róla. Az mindenesetre érdekes, hogy az angol válogatottban tétmérkőzésen utoljára Michael Owen szerzett mesterhármast, mégpedig az emlékezetes, Németország elleni idegenbeli vb-selejtezőn 2001-ben, amikor Anglia 5-1-re nyert Münchenben.

Forrás: AFP

Jeff Strasser győzelemre vezette a luxemburgiakat

Történelmi győzelmet arattak a luxemburgiak, hiszen a miniállam eddigi fennállása során mindössze egy vb-selejtezőt tudott nyerni (még 1961-ben Portugália ellen), és pontot is 33 mérkőzéssel ezelőtt szerzett.

Most viszont Jeff Strasser vezérletével Svájcban diadalmaskodott, alaposan felborítva a papírformát. Ez a csoport egyébként nem tűnik túl erősnek, hiszen a fenti két együttes mellett Izrael, Moldávia, Görögország és Lettország szerepel benne - ebből a hat gárdából egy biztosan ott lesz a 2010-es vébén.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!