Spanyolországban éveken keresztül nem volt egységes bajnoki rendszer, hanem csak különböző regionális bajnokságok léteztek, így a spanyol kupa számított a legrangosabb viadalnak.
A Primera Divisiónt elsőként az 1928-29-es idényben írták ki, és már akkor is akadt magyar futballista a mezőnyben, ráadásul nem is akármelyik csapatban, hiszen Plattkó Ferenc az idő tájt már évek óta az FC Barcelona kapusa volt. A hatszoros magyar válogatott hálóőr, aki itthon a Vasasban és az MTK-ban védett, 1923-ban került a katalánokhoz, és egészen 1930-ig viselte mezüket. A Primera Divisiónban 1929 áprilisában mutatkozott be a Real Irún elleni meccsen (a kilencedik játéknapon), és abban az idényben kilenc, a következőben pedig nyolc találkozón védte a Barca kapuját.
A spanyol élvonal második magyar játékosa szintén kapus volt, és a másik sztárgárdában, a Real Madridban (is) védett. A debreceni születésű Alberti József (itthon a Bocskaiban szerepelt) az 1934-35-ös idényben ötször állt a királyi gárda kapujában, a következő idényben pedig 15 mérkőzésen szerepelt a csapatban. Három évvel később aztán a Celta Vigóban tűnt fel a Primerában, az 1941-42-es szezonban pedig 14 mérkőzésen a Granada CF-ben szerepelt, így összesen 68 találkozón lépett pályára a spanyol első osztályban. Albertivel együtt a Barcában is akadt egy honfitársunk, a hétszeres válogatott Berkessy Elemér, aki a Ferencvárosból ment külföldre, hogy végül a katalánoknál kössön ki, és 1934 és 1936 között 28 bajnokin három gólt szerezzen a csapatban.
Ezt követően az 1950-es évekig nem volt magyar a spanyol élvonalban, az 1951-52-es idénytől kezdve azonban valósággal ellepték a ligát a magyar labdarúgók. Abban a szezonban szerepelt a Real Zaragozában Hrotkó János, de ennél sokkal nagyobb jelentősége volt Kubala László bemutatkozásának az FC Barcelonában. A magyar és a csehszlovák (majd később a spanyol) válogatottban is szerepelt támadó első barcelonai idényében 19 mérkőzésen 26 gólt ért el, és gyorsan a katalán szurkolók legnagyobb kedvence lett. Egészen 1961-ig maradt a Barcában, majd később egy idényt az RCD Espanyolban is lehúzott, és a Primera Divisiónban összesen 215 mérkőzésen 138 alkalommal volt eredményes, később pedig minden idők legjobb játékosának választották meg a Barcánál. Remeklésének köszönhetően a spanyol klubok körében népszerűek lettek a magyar focisták, a Real Zaragoza például az 1952-53-es idényben két honfitársunkat is foglalkoztatta: Samu Józsefet és Sárosi Albertet.
Puskás Ferenc a Real Madrid színeiben 372 meccsen 324 gólt szerzett
A következő "magyar hullám" Spanyolországban az 1956-os forradalmat követően jött el, amely rengeteg honfitársunkat sodort a Primera Divisiónban. Az Aranycsapat tagjai közül Kocsis Sándor és Czibor Zoltán az FC Barcelonában kötött ki, Puskás Ferenc pedig a Real Madrid játékosa lett - mindhárman fantasztikus karriert futottak be Spanyolországban. De rajtuk kívül még jó páran folytatták pályafutásukat a spanyol élvonalban, igaz, többségük nem lett sztár. Csóka József mindössze két bajnokin játszott az Atlético Madridban, Csabai József két szezon alatt 14 meccsen szerepelt a Real Zaragozában, Szolnok József pedig ugyan négy idényt is eltöltött a Primerában, de ennyi idő alatt csupán 24 mérkőzésen vetették be az RCD Espanyolban, illetve az RCD Mallorcában.
Szalay Tibor már sokkal sikeresebb volt: a Sevilla FC színeiben az 1959-60-as idényben 14 gólig jutott, nem csoda, hogy két évvel később megvette az FC Barcelona - de a katalánoknál mindössze két bajnokin szerepelt. Később egy idényt még lehúzott a Real Murciában is, így összesen 85 meccset játszott az élvonalban. Kuzmann Jószef pedig még ezt is felülmúlta: a Real Betisben, illetve az RCD Espanyolban 109 találkozón szerepelt. Utolsó mérkőzését 1966 februárjában vívta, és ezt követően majd tíz esztendőn keresztül nem volt magyar a spanyol élvonalban. A jég az 1975-76-os idényben tört meg, amikor Ladinszky Attila a Real Betishez igazolt. A csatár belga gólkirályként érkezett Spanyolországba (az RSC Anderlecht színeiben 1974-ben végzett a góllövőlista élén), és Sevillában sem lehetett rá panasz, három idény alatt 17 alkalommal talált be.
Vadócz Krisztián (David Villa mögött) jelenleg egyedüli magyarként játszik a spanyol élvonalban
A fenti futballisták "nem hivatalosan" hagyták el Magyarországot és igazoltak külföldre, Müller Sándor viszont 1981-ben "törvényesen" szerződött az alicantei Hércules CF-be - igaz, már nem itthonról, hanem a belga RFC Antwerpentől. A 17-szeres válogatott középpályás csak egy szezont húzott le a Primerában, mivel csapata kiesett a legjobbak közül, de abban az idényben alapembere volt együttesének. Müller után újabb ötéves szünet következett, az 1987-88-as bajnokságban viszont ismét volt honfitársunk a spanyol első osztályban Dajka László személyében, aki az UD Las Palmasban 27 mérkőzésen öt gólig jutott. A következő idényben pedig bemutatkozott a Primera Divisiónban Szendrei József, aki már előtte is Spanyolországban, a másodosztályú Málaga CF-ben szerepelt, ám 1988 nyarán Cádizba igazolt, és egészen 1992-ig a kikötőváros csapatában védett, mégpedig egészen kiválóan. Közben egy éven keresztül magyar csapattársa is volt, hiszen Schróth Lajos az 1989-90-es bajnokságban ugyancsak a Las Palmasban játszott.
Vadócz: A legjobb helyre kerültem:
A kilencvenes évek elején igazolt Spanyolországba Limperger Zsolt, aki 1991 nyarán érkezett a Real Burgoshoz, és ott két idényen keresztül futballozott. Az 1992-1993-as bajnokságban három gólt is szerzett, az utolsót 1993. április 4-én, a Valencia CF ellen - mindezidáig ez az utolsó magyar találat a Primera Divisiónban. Limperger egyetlen élvonalbeli bajnoki erejéig megfordult a Celta Vigóban is, utána azonban nem akadt magyar játékos a spanyol bajnokágban, egészen Molnár Balázs Espanyolba igazolásáig. A Zalaegerszegről nagy meglepetésre megvett középpályás a barcelonai együttesben csak négy bajnokin szerepelt, az utolsót 2000. május 6-án, a CD Numancia ellen vívta - ez volt az utolsó magyar szereplés Vadócz Krisztián előtt. A 23 éves, 15-szörös válogatott védekező középpályás a Valencia otthonában mutatkozott be az Osasunában.