Vágólapra másolva!
A Bayern München ebben a szezonban eddig nem nagyon remekel, és a bajorok nyáron kinevezett szakvezetőjének, Jürgen Klinsmannak több döntését is erősen kritizálják.

A szakember például a holland Mark van Bommelt jelölte csapatkapitánynak, alighanem azt gondolva, hogy a felelősség javít a középpályás hozzáállásán, a labdarúgó ugyanis a múltban túlságosan is sok piros lapot gyűjtött be.

Klinsmann döntése eddig nem igazolódott, hiszen Van Bommelt rögtön a második bajnokin kiállították a Borussia Dortmund ellen, és bár eltiltása óta is a kezdők között szerepel, a holland formája nem javult: a hét végén a Hannover '96 ellen például az ő szabálytalansága előzte meg azt a szabadrúgást, amelyből Huszti Szabolcs megszerezte a hannoveriek győztes gólját.

Alighanem a fentiek is hozzájárultak ahhoz, hogy a Bayern egyelőre nem ajánlott új szerződést a focistának, akinek kontraktusa az idény végeztével lejár. Maga Van Bommel már jelezte, hogy szívesen maradna Münchenben, a bajorok elnökségének tagja, Karl-Heinz Rummennigge kijelentette: a téli szünetig döntenek az ügyben.

Az mindenesetre sok mindent elárul, hogy a bajorok játékosmegfigyelői a minap jelen voltak a Benfica-Sporting CP lisszaboni derbin, ahol a Benfica védekező középpályásának, Miguel Velosónak a teljesítményét kísérték figyelemmel. A portugál válogatott futballistával már a nyáron is kapcsolatba hozták a Bayernt, igaz, ugyanez elmondható a Manchester Unitedről és az FC Internazionaléról is.

A 22 esztendős Veloso kontraktusa 2013-ig érvényes a Benficánál, de a portugál sajtó szerint a focista kötött egy szóbeli megállapodást a klub elnökével, hogy megfelelő ajánlat esetén (30 millió euró körül) 2009 nyarán külföldre igazolhat.

A legutóbb az olasz Livornóban futballozott spanyol csatár, Diego Tristán próbajátékon szerepel a West Ham Unitednél.

A Tottenham Hotspur középpályását, Tom Huddlestone-t az Everton FC vinné.

A VfB Stuttgart a Borussia Mönchengladbach fiatal támadójával, Marko Marinnal erősítene.

A Werder Bremen elefántcsontparti csatárát, Boubacar Sanogót a Le Havre AC szívesen szerződtetné.

Az Olympique Lyon fiatal szélsője, Anthony Mounier iránt a Bayern München érdeklődik.

Olasz lapértesülések szerint az AS Roma még mindig nem tett le a Fiorentina román támadójának, Adrian Mutunak a megszerzéséről.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!