Málta-Magyarország: a papírforma nem minden

Málta válogatottja már a nyolcvanas évek második fele óta mumusnak számít a magyar csapat számára, és a két gárda 2006-os mérkőzése óta ez fokozottan igaz: az akkori magyar vereség a hazai futball csődjének szinonimája lett - míg a szigetországban az a diadal a válogatott történetének egyik legjobb eredménye volt. A papírforma most sem a máltaiak mellett szól, a két gárda játékoskeretének összehasonlításából egyértelműen a magyar csapat jön ki jobban, de ez csak akkor ér valamit, ha mindez a pályán is megmutatkozik.

A máltai labdarúgásnak komoly múltja van, ami nem meglepő, figyelembe véve, hogy a sziget 1814-től kezdve hivatalosan is a Brit Birodalom része volt. A sportágat értelemszerűen az angolok űzték először Máltán, az első feljegyzett mérkőzést 1886-ban játszották a Shropshire Regiment és a Cospicua St. Andrews csapatai.

A Máltai Labdarúgó Szövetség 1900-ban alakult meg, és egy évvel később rendezték meg az első bajnokságot, amely azonban még nem számított hivatalosnak: a históriáskönyvekbe az első máltai bajnokcsapatot 1910-ben jegyezték fel, akkor a Floriana végzett az élen. Ebben a pontvadászatban öt gárda vett részt, amelyek közül a bajnokcsapat mellett a Sliema Wanderers jelenleg is az első osztályban játszik.

A máltai kupát először 1935-ben írták ki, ám válogatottat csak 1957-ben állított ki a sziget, ráadásul az első mérkőzést nem minden forrás tekinti hivatalosnak, hiszen a szövetség akkor még nem volt az UEFA vagy a FIFA tagja - előbbi szervezetbe 1959-be, utóbbiba pedig 1960-ban lépett be a gárda. Az 1957-es, Ausztria elleni, nem hivatalos összecsapáson egyébként a csapatkapitány egy bizonyos Salvinu Schembri volt - a név alighanem ismerős lehet a magyar futballszurkolók számára...

A máltai legenda: Carmel Busuttil

A nemzetközi szövetségbe való belépés egy új korszak kezdetét jelentette a máltai labdarúgásban, hiszen innentől kezdve a nemzeti tizenegy bekapcsolódott a sportág nemzetközi vérkeringésébe. Már az 1964-es Európa-bajnokság selejtezőin elindult a csapat, de Dánia ellen két sima vereséget szenvedett, és a következő kontinensviadalt ki is hagyta az együttes.

Az 1972-es Eb kvalifikációja során azonban megszületett az első máltai pontszerzés, Görögország ellen ért el döntetlent az együttes hazai pályán, igaz, a többi meccsét simán elveszítette. A máltaiak az első vb-selejtezőjüket 1971 novemberében vívták, ellenfelük pedig Magyarország volt, és a mieink Bene Ferenc két találatával 2-0-ra nyertek La Valettában.

Málta nemzeti tizenegye a folytatásban is elsősorban pofozógép maradt, és egy-egy, tétmérkőzésen aratott győzelem ritkaságszámba ment.

1975-ben Görögországot, 1982-ben pedig Izlandot tudta megverni az együttes Eb-selejtezőn, 1993-ban pedig Észtország ellen diadalmaskodott az együttes egy világbajnoki kvalifikációs összecsapáson. Magyar szempontból azonban alighanem sokkal emlékezetesebb az 1990-es világbajnokság selejtezősorozatában született két döntetlent: Máltán a Mezey György által irányított csapat 2-2-re végzett 1988 decemberében, majd fél évvel később a Népstadionban 1-1 lett a végeredmény - akkor már Bicskei Bertalan ült a magyar kispadon.

Ezen a két meccsen a máltaiak mindhárom találatát az a Carmel Busuttil szerezte, akit minden idők legjobb máltai labdarúgójának tartanak - teljesen jogosan. Busuttil 18 esztendősen, 1982-ben mutatkozott be a válogatottban, és utolsó mérkőzését 2001-ben vívta a címeres mezben, összesen 111 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben, és 23 gólt ért el. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy ő volt az első máltai labdarúgó, aki komolyabb európai pontvadászatban szerepelt: 1988 és 1994 között játszott a belga RC Genkben, és az utolsó négy esztendőben ő volt a csapatkapitánya a gárdának, közel 50 gólt szerezve a belga élvonalban.