Tévhitek és tények a labdarúgásban

Ha valaki látott már néhány focimeccset a tévében, alighanem találkozott azzal a sportriporteri panellal, miszerint a szünet előtt különösen jókor jönne a gól egyik vagy másik csapat számára. Ha tizenegyespárbajra kerül sor, rendszerint kész ténynek vesszük: lélektani előnyt élvez az a fél, amelynek játékosa először áll a labda mögé. Pedig a statisztikák szerint a végeredmény szempontjából semmilyen jelentősége nincs, hogy a meccs melyik periódusában jut vezetéshez egy csapat, és a büntetőrúgók sorrendje sem számít - derül ki egy Angliában rövidesen megjelenő könyvből, amely tudományos kutatások alapján a világ legnépszerűbb sportjával kapcsolatos hiedelmeket cáfolja vagy erősíti meg.

Ha egy csatár mesterhármast lő, nyilvánvalóan jó formában van. Az edző a következő mérkőzésen is biztosan beteszi a csapatba, a stúdióban ülő szakértők pedig megállapítják, hogy leginkább tőle várhatjuk az újabb gólokat. A Mítoszok és tények a futballról című könyv szerint azonban téves ez a következtetés, az eredményesség még a leggólerősebb támadók esetében sem tulajdonítható pusztán a jó formának, vagyis a korábbi mérkőzéseken szerzett gólok nem növelik annak valószínűségét, hogy a játékos legközelebb is a kapuba talál.

Peter Ayton, a Londoni Városi Egyetem pszichológia professzora, a könyv egyik írója és szerkesztője szerint a játékosok formájával kapcsolatos elmélet éppen olyan tévhit a labdarúgásban, mint hogy a büntetőpárbajban előnyt jelent kezdeni, vagy hogy a félidő vége előtt megszerzett vezetés valószínűbbé teszi a végső sikert.

Csak mítosz a jó forma?

"A könyv azzal a céllal született meg, hogy ezzel a szép játékkal kapcsolatos tényeket vizsgálja, és a világ minden táján elvégzett tudományos kutatásokon alapszik. Több futballal kapcsolatos hiedelemről kiderült, hogy tévedés" - állítja Peter Ayton, aki szerint ugyan kézenfekvő logika, hogy a gól önbizalmat ad, az önbizalom pedig újabb gólhoz vezet, de semmivel sem meggyőzőbb annál a feltevésnél, mint hogy a rúgott gól megelégedetté teszi a futballistát. Hozzáteszi, a statisztikák sem mutatnak mást, a "forma", mint egy általános fogalom a futballban, éppen olyan esetleges, mint az, hogy egy feldobott érme a fej vagy az írás oldalára esik.

A könyvben található egyik elemzés az 1994-1995-ös és az 1995-1996-os idény tizenkét legjobb góllövőjének teljesítményét vizsgálta az angol élvonalban, és arra az eredményre jutott, hogy a gólok időpontja között nincs kimutatható összefüggés. Alan Shearer például ebben az időszakban a hazai mérkőzéseinek 79 százalékán talált a kapuba, ám amikor nem szerzett gólt, akkor a következő találkozók 85 százalékán volt eredményes; más szóval az ő formája - legalábbis statisztikai alapon - éppen akkor volt kedvezőbb, amikor a legutolsó találkozón nem sikerült bevennie a kaput. Ugyanez a jelenség volt megfigyelhető Shearer idegenbeli mérkőzésein és az összes meccsén általában is, miként a további tizenegy játékos - például Beardsley, Cantona, Fowler, Le Tissier és Sheringham - esetében sem volt igazolható, hogy egy gól növelné a következő meccsen szerzett találat esélyét.

Gólt lőttünk? Csak nyugi!

Gyakori jelenség, hogy ha egy csapat gólt ér el, az edzőben automatikusan felébred a kényszer, hogy nagyobb koncentrációra sarkallja az övéit, mintha a vezetés megszerzése utáni percekben megnőne annak a kockázata, hogy a hátrányba került ellenfél is betalál. "Most kell nagyon figyelni" - jegyzik meg rendre a sportriporterek is, amikor a magyar csapat előnybe kerül, holott a statisztika egyáltalán nem indokolja az efféle aggodalmat.

Egy tanulmányban 127 olyan Premier League-mérkőzést dolgoztak fel, amelyek 1-1-re végződtek, s az első gól utáni időt négy egységre osztották föl. Ha igaz lenne, hogy a gólszerzés után növekszik a kapott gól kockázata, úgy a legtöbb egyenlítést az első negyedben kellett volna megfigyelni, valójában azonban ez a periódus hozta a legkevesebb gólt (16,54%), míg a legtöbb találat (31,5%) a negyedik negyedben esett.

Nincs olyan, hogy jobbkor jött gól

Még elterjedtebb az a hiedelem, mely szerint különösen jótékony hatással van egy csapat játékára, ha közvetlenül a szünet előtt sikerül bevennie a kaput. Egy közvélemény-kutatás szerint a futballisták többsége is hisz benne, hogy előnyösebb a félidő végén gól szerezni, mint korábban, a statisztika azonban más mond. Egy 355 - a szünetben 1-0-ra állt - összecsapást alapul vevő vizsgálat arra jutott, hogy a gólok időpontja semmilyen kimutatható hatással nem volt a végeredményre, vagyis voltaképpen egyáltalán nem számított, hogy az első, a huszadik vagy negyvenötödik percben esett a találat.

Szintén indokolatlanul tulajdonítanak jelentőséget annak, hogy a tizenegyesrúgásoknál melyik csapat lövi az első büntetőt. A logika azt diktálja, hogy az adott körben először a labda mögé álló játékosokra kisebb nyomás nehezedik, hiszen ha hibáznak is, még mindig megvan a javítás lehetősége, amennyiben az ellenfél is kihagyja a maga büntetőjét. A kutatók a német kupában az 1986 és 2000 közötti időszakból összesen 95 tizenegyespárbajt dolgoztak fel, de semmi olyat nem találtak, ami igazolta volna e lélektani előny jelentőségét. Ugyanakkor azt a némiképp meglepő felismerést tették, hogy a tizenegyesrúgásoknál hátrányba fordul a hazai pálya előnye, a vendégcsapat győzelme ugyanis sokkal gyakoribb volt, mint a pályaválasztóé.