Rudolf Gergely szerint Albánia ellen a vb-selejtezőcsoport két verhető ellenfelének egyikével néz szembe a magyar labdarúgó-válogatott, amely hazai pályán a támadásokra helyezi majd hangsúlyt szombaton, legalábbis erre számít debreceniek csatára. Egyetért ezzel Juhász Roland is, aki biztosra veszi, hogy az eddigi ellenfelek közül Albánia játszik majd a legvédekezőbb felfogásban. Az Anderlecht védője szerint meglesznek a helyzetei a magyar együttesenek, és bízik abban, hogy akad majd olyan játékos, aki ki is használja azokat. Erwin Koeman csapatának feltétlenül le kéne győznie Albániát és Máltát ahhoz, hogy reális esélye maradjon a vb-szereplésre, a szövetségi kapitány ennek ellenére ezúttal is csupán két csatárt hívott be a keretbe.
Az első Európa-bajnokság győztese, a Szovjetunió az egész kontinenstorna során négy meccset vívott. Magyarország ellen kettőt a legjobb 16 között, a következő körben Spanyolország politikai okokból nem volt hajlandó megmérkőzni vele és visszalépett, az elődöntőben Csehszlovákiát, a fináléban Jugoszláviát győzte le. A bronzérmes Csehszlovákia kétszer ennyi, nyolc meccset játszott a sorozatban.