Jövőre beinthet a magyar lesgép

Az eredeti tervek szerint november 11-re építették volna ki az egyik budapesti élvonalbeli klub pályáján azt a rendszert, amely után tesztelhető lett volna a Maruzsi László által kifejlesztett új program. Az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség figyelmét is felteltette már az a rendszer, amely sok más előnyös dolog mellett képes lesz százszázalékos biztonsággal megállapítani a leshelyzeteket. A fejleményekről a feltalálót kérdeztük.

A labdarúgás legtöbbet vitatott szabálya alighanem a lesre vonatkozik: alig akad olyan mérkőzés, amelyen valamelyik fél ne vonná kétségbe a partjelzők és a játékvezető valamelyik döntését ezzel kapcsolatban. Persze maga a szabály is sokat változott a sportág születése óta, ám mindez nem változtatott azon, hogy egy-egy rossz ítéleten mérkőzések dőltek el.

A lesszabály a labdarúgással párhuzamosan kifejlődött rögbiben sem ismeretlen, ám ott minden játékos szabálytalan pozícióban van, aki közelebb áll az ellenfél célterületéhez, mint a labda. Állítólag a futball szabályainak megalkotásakor is felmerült a lehetősége annak, hogy bevezessék ezt a szabályt. Az első fennmaradt szabálykönyvben (amely 1856-ból származik) azonban már az olvasható, hogy egy játékos akkor áll lesen, ha közötte és az ellenfél kapuja között nincsen legalább három játékos a másik csapatból.

Ez a szabály egészen 1925-ig volt érvényben, amikor is csökkentették a leshelyzethez szükséges ellenfél-játékosok számát kettőre - ami alaposan megváltoztatta a sportágat. A közvetlen eredménye az volt, hogy az angol bajnokágban másfélszeresre nőtt a szerzett gólok száma a szabályváltoztatást követő szezonban, nagyobb távlatokban pedig ennek a változásnak köszönhető az úgynevezett WM-rendszer kialakulása - ami a taktikai fejlődésnek a kezdetét is jelentette.

Maga a lesszabály azóta lényegében nem változott, tehát a mai napig az ellenfél két játékosának kell állnia a támadó és a kapu között a labda elrúgásának pillanatában ahhoz, hogy a lespozíció ne alakuljon ki. Kivételek persze vannak: bedobásnál, kapuskirúgásnál és szögletnél nincsen les, mint ahogyan akkor sem, hogy ha a támadó a saját térfeléről indul - vagy ha a labda mögül érkezik.

A les megítélése már önmagában sem egyszerű a partjelző számára, hiszen ugyanabban a pillanatban két dologra is figyelnie kell: a labda elrúgására, illetve a passz kiszemeltjének helyzetére. Ezt azonban tovább bonyolítja az a tény, hogy ha valaki lesen áll, még nem feltétlenül követ el szabálytalanságot: a szabály legfrissebb értelmezése szerint ugyanis ez csak akkor áll fenn, ha az adott focista aktívan beavatkozik a játékba. Ennek köszönhető, hogy manapság a lest gyakran csak akkor intik be, ha a lesen álló focista hozzá is ér a felé szálló labdához, vagy ha a partjelző úgy ítéli meg, hogy jelenlétével zavarta a védekező csapatot.

Előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a játékvezető, illetve az asszisztense szerint a lesen álló futballista nem avatkozik játékba, és jelenléte nem befolyásolja a játék menetét: ilyenkor beszélünk "passzív lesről", és ekkor a játék akadálytalanul folytatódhat.

Tovább bonyolítja a helyzetet az úgynevezett "egyvonal" esete. Egészen 1990-ig ugyanis az a focista is lesen állónak számított, aki nem közelebb, hanem csak egyvonalban volt az ellenfél utolsó előtti játékosával, ekkor azonban úgy változtatták meg a szabályt, hogy az egyvonal immár nem számít lesnek - csak ha az adott támadó közelebb áll a kapuhoz, mint a másik csapat két focistája.

Ez aztán megint csak tág értelmezésre ad lehetőséget: van, aki szerint az is egyvonalnak számít, ha a támadó bármelyik testrésze egyvonalban van az utolsó előtti ellenfél bármelyik testrészével - azonban a FIFA értelmezése szerint elsősorban a lábat és a testet kell figyelembe venni.

Az 1954-es vb-döntőn történt:

Ami pedig a lessel kapcsolatos vitatott döntéseket illeti a sportág történetében, a magyar drukkerek számára alighanem rögtön az 1954-es vb-döntő ugrik be. A Magyarország-NSZK fináléban az Aranycsapat már 2-0-ra is vezetett, ám a nyugatnémeteknek sikerült fordítaniuk, és 3-2-re vezettek, a magyar gárda pedig a hajrában gőzerővel támadott. Két perccel a lefújás előtt Puskás Ferenc be is talált a németek kapujába, azonban a walesi partjelző, Mervyn Griffiths lest jelzett - így aztán az angol bíró, Willian Ling nem adta meg a gólt, és az NSZK nyerte meg az aranyérmet. A fennmaradt tévéfelvételek alapján nehéz lenne eldönteni, hogy valóban lesről volt-e szó, de annyi bizonyos, hogy világbajnoki döntőben ennyire vitatott döntés, amely ilyen sorsdöntő szituációban hoztak volna, kevés fordult elő.

Nigéria 1996-ban lesgóllal lett olimpiai bajnok:

Olimpiai fináléban viszont igen, és itt nem az történt, hogy a bíró nem adott meg egy szabályosnak tűnő találatot, hanem éppen az ellenkezője: érvényesnek ítélt egy gólt, ami nem tűnt annak. Az 1996-os atlantai játékokon a döntőt Argentína és Nigéria vívta egymással, és a dél-amerikai együttes kétszer is megszerezte a vezetést, az afrikaiak viszont mindkét alkalommal egyenlíteni tudtak.

Egy perccel a lefújás előtt tehát 2-2 volt az állás, amikor a nigériaiak szabadrúgáshoz jutottak, és Sunday Oliseh a bal oldalról ívelt középre, mire a teljes argentin védelem egy emberként kilépett, hogy lesre állítsa az afrikai támadókat. A lassítások alapján ez sikerült is nekik, de Pierluigi Collina nem így látta, és megadta a találatot - ami olimpiai aranyérmet jelentett a Szuper Sasoknak.

Természetesen a BL-döntők sem maradtak ki a szórásból, a legrangosabb európai kupasorozat fináléi közül ebből a szempontból az elmúlt évekből talán a 2004-es döntő lehet a legemlékezetesebb. Négy éve az FC Porto és az AS Monaco játszott egymással, és az első félidőben gól nélküli állásnál Dado Prso átadását követően Fernando Morientes teljesen egyedül léphetett volna ki - ha a partjelző nem állítja meg őt lesen. Pedig a spanyol csatár tökéletes ütemben kapta a labdát, és a védők mögül indult... Morientes a második félidőben még egyszer ugyanígy járt, vagyis a partjelző is kivette a részét a portóiak BL-győzelméből.

www.infosport-focivilag.hu