Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti, az AC Milan labdarúgócsapatának vezetőedzője azt szeretné, ha David Beckham, az együttes angol középpályása nem térne vissza márciusban a Los Angeles Galaxyhoz. Az olasz labdarúgóliga három mérkőzésre eltiltotta Adrianót, az Internazionale csatárát, mivel a vasárnap 1-0-ra megnyert bajnoki találkozón megütötte egyik riválisát.

"Mindannyian azt akarjuk, hogy maradjon Beckham, és ezt ő is tudja. Ugyanakkor ez csakis David döntése lesz, mi nem akarunk semmilyen nyomást gyakorolni rá" - nyilatkozta Carlo Ancelotti, a Milan szakvezetője, aki eddig mindhárom mérkőzésén a kezdőcsapatba jelölte a 33 éves sztárt.

Beckham a vasárnapi, Bologna elleni találkozón első gólját is megszerezte a Milanban: az ötös jobb sarkáról látványosan lőtt a bal felsőbe.


A 107-szeres válogatott futballista januárban kölcsönbe érkezett a milánói alakulathoz, amely március 9-ig foglalkoztathatja, hiszen ezt követően Beckhamnek vissza kellene térnie az amerikai Los Angeles Galaxyhoz. Ugyanakkor maga az érintett is többször azt mondta, hogy szívesen maradna Milánóban, de konkrétumokkal még nem szolgált.

Az olasz labdarúgóliga három mérkőzésre eltiltotta Adrianót, az Internaziole csatárát, mivel a vasárnap 1-0-ra megnyert bajnoki találkozón megütötte egyik riválisát.

játékvezető nem vette észre, amikor a milánóiak győztes találatát szerző brazil futballista "behúzott" Daniele Gastaldellónak, a Sampdoria játékosának. Adrianót a videofelvételek alapján tiltották el.

A listavezető Inter portugál edzője, José Mourinho szerdán a Catania elleni hét közi fordulóban nem ülhet le a kispadra, őt ugyanis kiállították vasárnap, mivel túl hevesen vitatkozott a játékvezetőkkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!