Vágólapra másolva!
A labdarúgó-bajnokságokat, -kupákat ugyan a legtöbb országban nem naptári év szerint, hanem őszi-tavaszi ritmusban rendezik, ám ennek ellenére az egyéni trófeák nagy részét az esztendők szerint osztják - gondoljunk csak az Aranylabdára vagy a FIFA World Player-trófeára. Az Aranycipőt azonban szezon szerint ítélik oda - éppen ezért megvizsgáltuk, hogy ha ezt is naptári évben mutatott teljesítmény alapján adnák, akkor ki végezne az élen.

Az European Sports Magazines nevű szervezet által "feltámasztott" Aranycipő-versenyben az sem mindegy, hogy az adott futballista melyik bajnokságban játszik, hiszen az öt topligában szerzett találatok duplán számítanak - így aztán rendre a legerősebb európai pontvadászatokban szereplők végeznek az élen.

Az egyszerűség kedvéért így aztán mi is csak ezt az öt bajnokságot (az angolt, a franciát, a németet, az olaszt és a spanyolt) vettük figyelembe - ugyanakkor nem csak a bajnokságban elért találatokat számoltuk, hanem az összes, tétmérkőzésen elért gólt összeadtuk, hogy megtaláljuk, ki volt a 2008-as esztendő gólkirálya.

A 2008-as végeredmény több szempontból is különlegesnek számít, hiszen amióta nyilvántartjuk az efféle góllövőlistát (2005), azóta senki sem szerzett olyan sok találatot, mint a mostani győztes - de még a második helyezett is olyan sok alkalommal volt eredményes, hogy az elmúlt három esztendő bármelyikében nyerni tudott volna.

Az első két helyen végzett futballista a szerzett gólok szempontjából kiemelkedett a mezőnyből, és több közös vonás is akadt a 2008-as teljesítményükben: ugyanabban a bajnokságban játszanak, és nemcsak klubjukban, hanem a válogatottjukban is nagyon sok találatot szereztek - elsősorban ennek köszönhetik az első két helyet. Ráadásul mind a ketten gólkirályi címet szereztek egy kontinensviadalon az esztendő során.

A győztes Samuel Eto'o az év elején az Afrika-kupán villogott, amelyet ugyan a kameruniak nem nyertek meg, de a csatár a tornán öt gólt szerzett, nála többször senki sem volt eredményes a viadalon. Eto'o az FC Barcelonában is nagyüzemben termelte a gólokat, hiszen 2008-ban egészen elképesztő mennyiségű találatot ért el a Primera Divisiónban: tavasszal 14, az ősszel pedig 15 gólt jegyzett - a naptári évben ennél többször senki sem volt eredményes a topligákban bajnoki mérkőzésen.

Az év első felében a nemzetközi porondon egyetlen gólt sem ért el, de az ősszel azért a Bajnokok Ligájában is termelt hármat, és hogy egyetlen kategória se maradjon ki, arról még tavasszal gondoskodott: egyszer a spanyol kupában is eredményes volt. A második helyezett David Villa szintén kitett magáért a Primera Divisiónban, hiszen összesen 26 alkalommal talált be a spanyol bajnokságban az év során, ami ugyancsak egészen kiemelkedő teljesítménynek számít - a címeres mezben azonban még ezt is sikerült felülmúlnia.

A csúcspontot természetesen a nyári Európa-bajnokság gólkirályi címe jelentette: a kontinensviadalon Villa négy gólt szerzett. Ki tudja, hogy ez a szám mennyivel lehetett volna több, ha nem sérül meg az oroszok elleni elődöntőn: már az első félidőben le kellett cserélni, így a finálét is ki kellett hagynia. De Villa nem csak az Eb-n futballozott eredményesen, hiszen a torna előtti felkészülési meccseken, majd ősszel a vb-selejtezőkön is ellenállhatatlan volt.

Összesen tucatnyi gólt szerzett a válogatottban 2008-ban, ami a topligás csatárok között egyedülálló teljesítmény volt az év során. A spanyol kupa megnyeréséhez is gólokkal járult hozzá, viszont a nemzetközi porondon egyszer sem talált be: a Valencia tavasszal nem szerepelt egyik sorozatban sem, ősszel pedig az UEFA-kupában rendre pihentette őt Unai Emery edző. Így is 40 góllal zárta az évet...

Forrás: Getty Images

Villa 2006-ban 38 góllal nyerte a versenyt, most a 40 találat a második helyhez volt elég

A dobogó alsó fokára egy olyan játékos került, akinek gólérzékenységéről 2008-ban a magyar szurkolók személyesen is megbizonyosodhattak: a VfB Stuttgart csatára, Mario Gomez az UEFA-kupában kétszer is bevette a Győri ETO kapuját. A spanyol származású támadó az ősszel egyébként rendkívül eredményesen játszott a második számú európai kupasorozatban, és összességében véve is rendkívül kiegyensúlyozottan futballozott, legalábbis ami a gólokat illeti, hiszen mind a négy "kategóriában" szerzett legalább három találatot - amit rajta kívül nem sokan mondhatnak el magukról.

Például Cristiano Ronaldo sem, aki ugyan felülmúlta egy évvel korábbi teljesítményét, de míg 2007-ben 33 góllal is az élen tudott végezni, addig 2008-ban 35 gól is "csak" a negyedik helyhez volt elegendő. A portugál szupersztár elsősorban a válogatottban mutatott kevesebbet, mint amit vártak tőle, és az is hátráltatta, hogy az ősszel jó másfél hónapot ki kellett hagynia sérülés miatt.

Az élmezőnyben ott találhatjuk még a 2005-ös győztest, Luca Tonit is, akinek a címeres mezben nem ment olyan jól, hiszen az év során csak két gólt szerzett az olasz válogatottban, de a Bayern Münchennél maximálisan elégedettek lehettek vele. A bajoroknak amúgy sem lehet panaszuk csatáraikra, hiszen másik klasszis támadójuk, Miroslav Klose is összeszorgoskodott 25 gólt az év során.

A bajorokon kívül még az FC Barcelonának és a Liverpoolnak van az első 15 helyezett között két focistája. A katalánoktól a végső győztes Eto'o mellett Thierry Henry verekedte be magát, míg a Vörösöktől Fernando Torres és Steven Gerrard is 20 gól felett termelt 2008-ban.

Utóbbi az egyike azon kettő vérbeli, középső középpályásnak (Cristiano Ronaldót a szélsők közé szokás sorolni, annak ellenére, hogy gyakran a Manchester Unitedben és a portugál csapatban is teljesen előretolva futballozott - de ennek a szakmai vitának nem itt a helye), aki több, mint 20 alkalommal volt eredményes az év során: a másik a szintén angol Frank Lampard. Nem csoda, hogy az angol válogatott kapcsán a fő kérdésnek mindenki azt tekinti, hogy ők miként férhetnének meg egy csapatban...

Forrás: Getty Images

Gerrard 24 gólos évét sok csatár irigyelheti

Mindenképpen érdemes még kiemelni a spanyol Daniel Güiza teljesítményét, mivel neki fél év alatt sikerült bekerülnie az elitbe. A támadó tavasszal a Mallorca színeiben futószalagon szállította a gólokat, és betalált a nyári Európa-bajnokságon is, majd ezt követően a török Fenerbahcéhoz igazolt - és innentől kezdve a bajnokságban szerzett góljait nem vehettük számításba. A nemzetközi porondon azért az év második felében is összehozott három találatot, de a többi 23-at mind az első félévben érte el.

Korábbi győztesek:
2005 - Luca Toni 38
2006 - David Villa 38
2007 - Cristiano Ronaldo 33.

A 2008-as év góllövőlistája:

44Samuel Eto'(kameruni, FC Barcelona)293111
40David Villa (spanyol, Valencia CF)26-212
36Mario Gomez (német, VfB Stuttgart)19773
35Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)26441
34Luca Toni (olasz, Bayern München)24532
34Emmanuel Adebayor (togói, Arsenal FC)20734
32Karim Benzema (francia, Olympique Lyon)19662
30Sergio Agüero (argentin, Atlético Madrid)20424
28Alessandro Del Piero (olasz, Juventus FC)2053-
26Fernando Torres (spanyol, Liverpool FC)203-3
26Djibril Cissé (francia, Olympique Marseille)2222-
26Daniel Güiza (spanyol, RCD Mallorca)19322
25Thierry Henry (francia, FC Barcelona)15334
25Miroslav Klose (német, Bayern München)7738
25Luís Fabiano (brazil, Sevilla FC)17242
24Steven Gerrard (angol, Liverpool FC)12732
24Raúl (spanyol, Real Madrid)1653-
24Adrian Mutu (román, Fiorentina)146-4
23Robinho (brazil, Real Madrid, Manchester City)171-5
23Ivica Olic (horvát, Hamburger SV)14531
22Frédéric Kanouté (mali, Sevilla FC)13315
22Frank Lampard (angol, Chelsea FC)1345-
21Wayne Rooney (angol, Manchester United)11415
21Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)12711
21Amauri (brazil, Palermo, Juventus FC)192--
20Alberto Gilardino (olasz, AC Milan, Fiorentina)145-1
20Ruud van Nistelrooy (holland, Real Madrid)11333
20Gonzalo Higuaín (argentin, Real Madrid)17-3-


Az év során szerzett összes gól száma és a játékos neve után sorrendben a bajnoki mérkőzéseken, a nemzetközi kupa-, a hazai kupamérkőzéseken és a válogatottban elért találatok száma olvasható.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!