Viszlát, és kösz a meccseket! - visszavonuló futballsztárok

A 2008-as esztendőben jó néhány klasszis futballista döntött úgy, hogy befejezi pályafutását. Akadt, akiről előre lehetett tudni, hogy szögre akasztja a futballcipőt (ilyen volt például Oliver Kahn vagy Manuel Ruí Costa), de olyan is, aki kényszerűségből hagyta abba a profi futballt (gondoljunk csak Lilian Thuramra). Egyvalami azonban bizonyos: őket már biztosan nem látjuk többet a futballpályákon.

A tavaly visszavonult labdarúgók közül kétségtelenül Oliver Kahn karrierjének lezárása kapta a legnagyobb figyelmet - köszönhetően annak, hogy a kapus már a 2007-2008-as szezon előtt bejelentette: ez lesz az utolsó idénye. A búcsú szépen sikerült a Bayern München játékosa számára, hiszen a bajorok megnyerték a Bundesliga küzdelmeit, és így méltóképpen sikerült lezárni a sikerekben rendkívül gazdag pályafutást.

Kahn karrierje során szinte mindent megnyert, amit csak lehet: csapatával elhódította a Bajnokok Ligáját, az UEFA- és a Világkupát, volt Európa-bajnok, és a világbajnoki címtől is csak nagyon kevés választotta el - azonban a 2002-es torna fináléjában a németek kikaptak Brazíliától.

Kahnt így is a vébé legjobb játékosának választották, és abban az évben harmadik lett az Aranylabda-szavazáson - akárcsak 2001-ben. A kissé arrogáns (vagy nevezzük túlzott önbizalomnak?) viselkedése miatt sokak által nem kedvelt, de mindenki által elismert kapusnak a Bayern és a német szövetség pazar búcsúmérkőzést rendezett, amelyen Kahn 75 percet védett a münchenieknél, a válogatott kapujába viszont nem állt be.

Nem volt ilyen szép a spanyol Santiago Canizares pályafutásának a vége, hiszen a Valencia játékosát a 2007-2008-as pontvadászatban klubja a tartalékok közé száműzte egy időre - mivel konfliktusba keveredett a vezetőedzővel, Ronald Koemannal. A holland szakember menesztése után aztán visszakerült az első csapathoz, és az utolsó bajnokikon már megint ő védett, de szerződését nem hosszabbították meg, Canizares pedig nem keresett új klubot magának.

Ezzel egy rendkívül sikeres, de egyben balszerencsés karrier ért véget: Canizares négyszer is elhódította a spanyol bajnokság legjobb kapusának járó Zamora-díjat, nyert négy bajnoki címet, UEFA-kupát és Bajnokok Ligáját is (utóbbit a Real Madriddal), ugyanakkor a Valenciával két BL-döntőt is elbukott, és hiába játszott 45 alkalommal a spanyol válogatottban, a nagy nemzetközi tornákon a 2000-es Eb kivételével mindig csak tartalék volt. A 2002-es vébéről pedig azért maradt le, mert a fürdőszobájában a lábára ejtett egy arcszeszes üveget...

2008-ban a brazil labdarúgás két korszakos egyénisége is befejezte profi karrierjét. A 42 esztendős támadó, Romario esetében ez nem jelentett különösebb meglepetést, még ha maga a bejelentés kissé váratlanul is történt. Az apró termetű csatár az 1990-es években volt a topon: hatalmas szerepe volt abban, hogy a selecao 1994-ben világbajnokságot nyert, abban az évben a FIFA-nál ő lett az év játékosa, azonban az 1998-as vébére vitatott körülmények között nem vitték ki.

Szebbnél szebb Romario-gólok:

Európából az PSV Eindhoven és az FC Barcelona hívei emlékezhetnek rá a legszívesebben, otthon pedig elsősorban a Flamengo és Vasco da Gama drukkereit boldogította. Utóbbi együttesben játszotta utolsó hivatalos mérkőzését is, miközben saját számításai szerint ezernél is több gólt ért el - ezt a számot azért illik fenntartásokkal kezelni. Tavasszal már a Vasco játékos-edzője volt, majd némileg váratlanul április 18-án bejelentette, hogy visszavonul a sportágtól.

Egy másik legendás brazil játékos hivatalosan ugyan nem jelentette be, hogy vége a karrierjének: a jobbhátvéd, Cafú szerződése a nyáron lejárt az AC Milannál, és ő sohasem mondta azt, hogy ezzel véget ért volna a pályafutása, más kérdés, hogy azóta sem talált csapatot magának, és valószínűleg már nem is fog.

Cafú több egyedülálló rekordot is magáénak tudhat: nála több alkalommal senki sem szerepelt a brazil válogatottban, nála több mérkőzést senki sem játszott a világbajnokságokon, és az egyetlen focista, aki elmondhatja, hogy három vb-döntőn is pályára lépett - ebből kettőt (1994 és 2002) meg is nyert. Klubszinten is sikeres volt, hiszen a Sao Paulóval kétszer is elhódította a Libertadores-kupát, amihez az AC Milannal egy BL-diadalt is hozzátett - és a kettő között a Real Zaragozával az azóta megszűnt KEK-ben is diadalmaskodott.

Két nagy harcos, aki már csak öregfiúk-meccseken húznak stoplist: Thuram és Cafú

Nem ő az egyetlen válogatottsági rekorder, aki 2008-ban befejezte pályafutását: így tett a franciák csúcstartója, Lilian Thuram is - noha neki eredetileg esze ágában sem volt szögre akasztani futballcipőjét. A 37 esztendős hátvéd az előző szezonban az FC Barcelonában futballozott, majd játszott a nyári Európa-bajnokságon, amelyet követően a Paris Saint-Germainbe szerződött volna. Az orvosi vizsgálat alatt azonban kiderült, hogy született szívrendellenessége van - ugyanolyan, amilyen az öccse halálát okozta.

Kérdés, hogy a több, mint másfél évtizedes pályafutása alatt ezt eddig miért nem vették észre.. Thuram mindenesetre volt világ-és Európa-bajnok, nyert UEFA-kupát és olasz bajnokságot, és nála többször senki sem lépett pályára Európa-bajnokságon.

A portugálok két klasszisa a válogatottságtól már korábban visszavonult, és 2008-ban klubszinten is befejezte pályafutását - amit mind a ketten jó előre be is jelentettek. A 36 esztendős középpályás, Manuel Ruí Costa nevelőegyesületében, a Benficában játszotta utolsó tétmérkőzését, és jelenleg is a lisszaboniak alkalmazásában áll sportigazgatóként.

Egy portugál klasszis könnyektől sem mentes búcsúja:

Az egykori portugál "aranygeneráció" tagjaként 1991-ben junior világbajnokságot nyert, de a válogatottal felnőttként ezt a sikert sohasem tudta megismételni - ennek ellenére ott van a luzitán futball legnagyobb alakjai között. Ugyanez elmondható Pauletáról is, aki szintén tavaly akasztotta szögre futballcipőjét: a csatár összesen 46 alkalommal volt eredményes a címeres mezben, ami portugál rekord. Pauleta legnagyobb sikereit a francia bajnokságban érte el, ahol háromszor is gólkirály volt: egyszer a Girondins Bordeaux, kétszer pedig a Paris-SG játékosaként.

Pauleta-gólok:

Törökországban Hakan Sükür a válogatott legeredményesebb tagja, de immár őt is csak archív felvételeken láthatjuk gólt lőni. A Boszporusz Bikájának becézett csatár karrierje nagy részét a Galatasarayban töltötte (bár megfordult a Blackburn Roversben és az Internazionaléban is), ahol 2008 nyarán lejárt a szerződése - ő pedig nem akart máshová igazolni. A válogatottban összesen 51 alkalommal talált be, és ez a rekord valószínűleg még hosszú évtizedekig élni fog...

Az Egyesült Államokban Claudio Reynától kellett búcsút venniük a futballdrukkereknek. A középpályást minden idők legjobb amerikai játékosának tartják, éveken keresztül volt a válogatott csapatkapitánya - nem hiába kapta a Captain America becenevet, a képregényhős alapján. Reyna Európában a VfL Wolfsburgban, a Rangersben, a Sunderlandben és a Manchester Cityben szerepelt, utolsó meccsét pedig a New York Red Bulls együttesében játszotta júniusban.

A chilei válogatott gólrekordere: Marcelo "El Matador" Salas

A chilei labdarúgás egy legendás játékosa is befejezettnek tekinti karrierjét: Marcelo Salas 2003-ban ugyan eltűnt az európai futball szerelmesei számára, amikor a Juventustól az argentin River Plate-be szerződött, de a Matador becenévre hallgató csatár egészen tavaly novemberig rendszeresen játszott az Universidad de Chilében. Nem is rosszul, elvégre a válogatottba is visszakerült, és a vb-selejtezőkön két találatot is szerzett - ezzel ő a chilei nemzeti tizenegy gólrekordere. Ezt a számot azonban már nem gyarapíthatja.

www.infosport-focivilag.hu