Vágólapra másolva!
A sajtóvisszhangok szerint is pompásan sikerült a válogatott Huszti Szabolcs bemutatkozása új klubcsapatában, az orosz Zenitben, amelynek az első gólját a magyar futballista lőtte szerda este a VfB Stuttgart ellen (a szentpéterváriak végül 2-1-re győzték le a vendég német együttest az UEFA-kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén). Az orosz lapok szerint a jó focira kiéhezett Zenit-szurkolók számára igazi élmény volt a középpályás bemutatkozása, akinek az érkeztével Andrij Arsavin pótlása is megoldottnak tűnik.

A 25 éves játékos már a második percben betalált az ellenfél kapujába, s az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség szerint Huszti mindkét szélen rendre felbukkant, beszáguldozta a pályát, olykor a befejező csatár posztján is megpróbált együttese segítségére lenni, de kivette részét a védőmunkából is, pedig a havas-jeges-csúszós pálya, a rendkívül hideg idő nem kedvezett a mérkőzés résztvevőinek.

Az UEFA.com beszámolója szerint is pocsék volt a pálya talaja, és mínusz tíz fok volt a stadionban, ahol csak márciusban rendeznek 2009-ben először bajnokit, tudniillik akkor kezdődik majd csak a tavaszi-őszi rendszerű orosz bajnokság. Az európai szövetség weboldala szerint a Zenit annak ellenére jól játszott, hogy december 10-e óta nem vívott tétmeccset.

A Zenit holland vezetőedzője, Dick Advocaat is szemmel láthatóan elégedetten és elismerően rázott kezet a magyar futballistával, amikor a 88. percben lecserélte a kezdőemberként pályára küldött, magát végig cseppet sem kímélő, az ütközéseket, cselezést egyformán bátran vállaló légióst.

"Annak ellenére, hogy ez volt az első tétmeccsünk idén, ráadásul nem voltak túl jók a körülmények sem, elégedett vagyok azzal, ahogyan csapatom játszott. Nem hiszem, hogy védekezésben gyengék lettünk volna, és a kapusommal is meg voltam elégedve. Ami az újakat, Husztit és Szemsovot illeti, róluk csak a legjobbakat tudom elmondani. Mindketten nagyszerűen futballoztak, és tették mindezt annak ellenére, hogy a pálya talaja nem éppen volt alkalmas a látványos játékra. Nem lesz egyszerű a visszavágó, örülök, hogy jön a meccsre a bokszoló Nyikolaj Valujev is, így biztosan nem maradunk támogatás nélkül, ő majd ellensúlyozza a hazai drukkerek Stuttgartnak nyújtott segítségét" - idézte Advocaatot a pepsifoci.hu.

Íme Huszti 2. percben lőtt gólja!


Dicsérte az újoncokat, így Huszti Szabolcsot is a szentpétervári alakulat kapusa, Vjacseszlav Malafejev, aki a moszkvai Szport-Ekszpressznek nyilatkozva kiemelte, hogy a csapathoz frissiben érkezettek villámgyorsan beilleszkedtek a Zenitbe.

A jó focira kiéhezett szentpétervári szurkolók számára igazi élmény volt Huszti Szabolcs bemutatkozása - írta csütörtökön a gazeta.ru című honlap. A szerző szerint a zord időjárás nem zavarta a magyar játékost, és nem is az első támadásból lőtt gól a lényeg, hanem az, hogy a németek által amúgy a Bundesligából ismert Huszti - ahogyan azt a Zenit edzője a Stuttgartnak ígérte - igazi meglepetésnek bizonyult.

A Roszbalt című honlap Huszti gólja mellett azt emelte ki, hogy a középpályásnak a Zenit minden támadásában része volt, noha a második félidőben a vendégek igen keményen fogták, s rámutatott: távolról sem mindenki mutatkozott be hasonlóképpen a szentpétervári csapatnál.

Forrás: AFP

"A Zenit bizonyította, hogy az eddigi motor, Arsavin távozásával nem vesztette el támadóképességét. Mi több, Huszti játéka megkérdőjelezi az edző ígéretét, amely szerint Danny foglalja majd el Arsavin helyét. Bár Valentyina Matvijenko szentpétervári kormányzó nemrég azt mondta, hogy a Zenit ki tud nevelni egy új Arsavint, a jelek szerint erre nincs szükség, mert Huszti a Hannovertől a Zenithez szerződött" - írta a cikk szerzője.

A nyomtatott sajtó kevésbé tért ki az UEFA-kupa nyolcaddöntőjéért zajló párharc első meccsének részleteire, de a tudósítók abban egyetértettek: a három új légiós jó vétel volt, Arsavin hiánya nem rontott a csapat játékán olyan mértékben, ahogyan ettől sokan tartottak, és a Zenit jó focival, továbbá 2-1-es győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat.

A jövő csütörtöki visszavágón eltiltás miatt nem lesz ott a Zenitben a győztes (bomba)gólt szerző Anatolij Timoscsuk és a szintén középpályás Radek Sirl sem.

Huszti a téli átigazolási időszak utolsó napján szerződött az UEFA-kupában címvédő oroszokhoz a német Hannovertől, s lépett elő a nemzetközi futballpiacon legtöbbet érő magyar labdarúgóvá.

A Zenit az UEFA-kupa címvédője, a tavalyi, manchesteri döntőben 2-0-ra verte a skót Glasgow Rangerst.

Az UEFA-kupa csütörtöki programja:
Lech Poznan (lengyel) - Udinese (olasz) 18 ó
Sahtar Donyeck (ukrán) - Tottenham Hotspur (angol) 19.45
FC Köbenhavn (dán) - Manchester City (angol) 20.05
Olympique Marseille (francia) - Twente Enschede (holland) 20.45
Fiorentina (olasz) - Ajax Amsterdam (holland) 20.45

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!