Az 1950-es évek előtt a bevezetőben említett példa szinte elképzelhetetlen volt. Egységes német bajnokság akkoriban még nem létezett, a francia pontvadászat nem számított a legerősebbek közé Európában, az angol labdarúgás pedig erősen elzárkózott a sportág kontinentális részétől. A mai erőviszonyok csak később kezdtek kialakulni, és nem kellett sok időnek eltelni, amíg egy edző a manapság legszínvonalasabbnak tartott öt bajnokság, az úgynevezett topligák közül háromban is munkát kapott. A kor viszonyainak megfelelően egy dél-amerikai szakemberé lett az elsőség.
Az argentin Luis Carnigliáról van szó, akit Magyarországon elsősorban arról ismernek, hogy azért rúgták ki a Real Madridtól, mert az 1959-es BEK-döntőn kihagyta a kezdő tizenegyből Puskás Ferencet. Tény, hogy Carniglia és Puskás viszonya nem volt éppen ideális, azonban ettől függetlenül az argentin remek szakember volt, amint azt az eredménylistája is mutatja.
A Reallal bajnoki címet és két BEK-et nyert, de nem a királyi gárda volt az első topligás egyesülete - a spanyolok ugyanis a francia Nice-től csábították el, amellyel szintén bajnokságot nyert. A Realt követően Olaszországba, a Fiorentinához igazolt, azaz négy éven belül a harmadik különböző nemzetiségű topligás klub mestere lett. Később dolgozott még az AS Románál (amellyel megnyerte a VVK-t), az AC Milannál, a Deportivónál és a Girondins Bordeaux-nál is.
Carnigliának gyorsan akadt követője, hiszen az 1960-as évek elején egy másik edző is hasonló teljesítményt mondhatott magáénak. Luis Miró játékosként az FC Barcelonában szerepelt pontosan 50 bajnokin, majd trénernek állt, és több spanyol gárdánál is dolgozott: rövid ideig még a Barcánál is volt edző. Az 1962-63-as idény második felében az Olympique Marseille-t irányította, az 1964-65-ös pontvadászatban pedig az AS Roma kispadján ült, de egyik csapattal sem ért el komolyabb sikert.
A hatvanas évek harmadik szakvezetője, aki három topligás bajnokságban is próbára tette tudását, viszont annál sikeresebb volt: minden idők egyik legnagyobb edzőegyéniségéről, Helenio Herreráról van szó.
Az argentin származású szakember játékos-pályafutása nagy részét Franciaországban töltötte, és edzői karrierje is ott kezdődött: 1945 és 1948 között a Stade Francais csapatát irányította, miközben a francia válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte.
Első nagy sikereit azonban már Spanyolországban érte el: az Atlético Madriddal 1950-ben és 1951-ben is bajnokságot nyert, majd később az FC Barcelonával is két aranyérmet nyert a ligában (1959 és 1960), sőt, a VVK-t is kétszer hódította el a katalánokkal. A BEK-et viszont nem sikerült megnyernie, így távozott a klubtól, mégpedig az Internazionaléhoz, ahol aztán minden idők egyik legjobb klubcsapatát alakította ki.
A manapság is csak Grande Interként emlegetett alakulat 1963-ban, 1965-ben és 1966-ban megnyerte a Serie A-t, 1964-ben és 1965-ben pedig a BEK-ben is diadalmaskodott - a Világkupa 1965-ös elhódítása már csak a hab volt a tortán.
Előbbi három szakvezető teljesítményét aztán nagyon sokáig senki sem tudta utánozni, egészen az 1990-es évekig nem volt olyan szakember, aki legalább három különböző topligában tevékenykedett volna. Ezt a jugoszláv, illetve horvát Tomislav Ivic szakította meg, aki igazi világcsavargónak számított: edzői karrierje során négy válogatottnak is volt a szövetségi kapitánya, és 14 különböző ország élvonalában dolgozott - ebből hatban bajnokságot is ünnepelhetett!
A topligák közül ugyan "csak" a franciát nyerte meg, a Ligue 1-ben 1992-ben az Olympique Marseille mestereként nyert aranyérmet, de egy évvel korábban az Atlético Madriddal a spanyol kupát hódította el, és egy szezont a Serie A-ban is eltöltött: az 1984-85-ös idényben az Avellinót irányította.
Az argentin Carlos Bianchit elsősorban a Vélez Sarsfield és a Boca Juniors mestereként elért sikerei miatt szokás emlegetni, hiszen a Buenos Aires-i együttesekkel hét bajnokságot, négy Libertadores-kupát és három Világkupát nyert. Azt már kevesen tudják róla, hogy egykoron játékosként háromszor is gólkirály volt Franciaországban, edzőként pedig három topligában is dolgozott - mérsékelt sikerrel.
Tréneri karrierje Franciaországban indult, ahol irányította a Stade Reimset, az OGC Nice-t és a Paris FC-t, majd a hazai sikerei után két európai sztárklub is próbálkozott vele. 1996-ban az AS Roma, 2005-ben pedig az Atlético Madrid irányítói gondolták úgy, hogy a Dél-Amerikában remekül dolgozó Bianchi minden bizonnyal náluk is sikeres lett, de ez nem vált be, az argentin szakember mind a két helyről rövid időn belül távozott.
A jelenleg a Juventust irányító Claudio Ranieri a minap éppen egykori klubja, az angol Chelsea ellen vezényelhette a torinóiakat a Bajnokok Ligájában - azaz a Serie A mellett korábban a Premier League-ben is megfordult. De Ranieri szakmai életrajzából a Primera División sem maradt ki, hiszen Spanyolországban volt a Valencia és az Atlético Madrid mestere is - egyelőre ő az utolsó szakember, aki elmondhatja magáról, hogy három topligában is volt vezetőedző.
A felsoroltakon kívül azonban van még egy szakvezető, aki legalább három különböző topligában tevékenykedett, sőt, ő az egyetlen, aki négyben is megfordult. Mi is meglepődtünk, amikor rátaláltunk, hogy a szóban forgó edző dolgozott már az angol, a francia, az olasz és a spanyol élvonalban is, csak a Bundesliga maradt ki eddig pályafutásából - a walesi John Toshack dicsekedhet ezzel.
Első klubja a Swansea City volt, amelyet 1978-ban a negyedosztályban vett át, majd a csapatot az élvonal hatodik helyéig vezette! Azóta viszont soha nem dolgozott az angol ligában, leggyakrabban Spanyolországban vállalt munkát: volt a Real Sociedad, a Deportivo és a Real Madrid mestere is - a királyi gárdánál kétszer is megfordult. A 2000-2001-es pontvadászatban a francia Saint-Etienne kispadján ült, de nem is az igazán meglepő a szakmai életrajzában, hanem az olasz Cataniánál eltöltött pár hónap a 2002-2003-as pontvadászatban.
Toshack jelenleg is dolgozik, mégpedig a walesi válogatott szövetségi kapitányaként, de ha egyszer valamelyik német csapat hívná, akkor már csak azért is érdemes lenne igent mondania, hogy elmondhassa magáról: mindegyik topligában volt vezetőedző.