Vágólapra másolva!
A Dárdai Pállal felálló listavezető Hertha BSC 2-0-ás vereséget szenvedett a VfB Stuttgart otthonában a német labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. Mivel az üldözők közül a Bayern és a Wolfsburg is nyert, így a berliniek előnye egy pontra csökkent.

A Hertha Dárdai Pállal a soraiban és azzal a tudattal lépett pályára Stuttgartban, hogy egy esetleges vereséggel sem kerül le az első helyről, mivel a berlini gárda négy ponttal tartott előrébb, mint a Bayern, Wolfsburg, Hamburg trió.

Az első veszélyes megmozdulásra a 8. percig kellett várni, ekkor Cacau 28 méterről tüzelt, Drobny azonban könnyen lekapta a léc alá tartó labdát. Egy perccel később a Hertha is villant, Voronyin tört be a 16-oson belülre, aztán spiccel éles szögből alig lőtt a bal alsó mellé, talán jobban tette volna az utóbbi időben felettébb gólerős ukrán, ha inkább középre passzol, ahol két társa is érkezett.

Voronyin után a Stuttgart gólfelelőse, Gomez is bemutatkozott, három vendégvédő között szlalomozta helyzetig magát, de a szóló végére elfogyott az ereje, a lövés után épphogy elgurult Drobnyig a labda. A 21. percben megint Gomez aktívkodott, 21 méterről célozta meg a jobb alsót, de nem talált kaput.

Aztán Cacau rondított bele egy parádés hazai akcióba, Hilbert passza után Gomez sarokkal hozta helyzetbe a középpályást, aki már csak a kapussal állt volna szemben, de a lesen álló Cacau elrúgta előle a labdát, ami ugyan a hálóban kötött ki, mégis kifelé következett szabadrúgás. Gomez előtt adódott még egy lehetőség a szünet előtt, amikor egy beadás után visszakerült hozzá a labda, és majdnem az alapvonalról csavart a hosszú felső irányába, de húsz centit tévedett.

A fordulást követően a berlini védők még az öltözőben maradhattak, mert hat perc alatt kétszer is kapitulált a fővárosi hátvédsor. A 47. percben Lehmann vágott előre egy labdát, amit Gomez csúsztatott tovább, és Cacau a jobb sarokba pattintotta a labdát. Még benne volt az ütés a Herthában, a svábok pedig megvalósították a verebesi taktikát, és gólra gólt szereztek: Hitzlsperger szabadrúgása után Khedira Simunic mellől bólintott a bal sarokba.

Gyorsan szépíthetett volna a Hertha, de Voronyin elsőrangú előkészítése után Rafael gyengén gurított kapura. A góloknak köszönhetően sokkal mozgalmasabb volt a második félidő eleje, Hilbert beadása után Gomez cipőorral pöckölt centikkel a jobb sarok mellé, majd a túloldalon a csereként beállt Pantelic lábát taposta meg Boulahrouz, mégsem járt érte büntető. Dárdai is megmozgatta Lehmannt egy távoli kísérlettel, de a veterán hálóőr elvetődve fogta a lövést.

A végén a svábok még fölényessé tehették volna a győzelmet, de Cacau tuti ziccert gurított mellé, Hibbert pedig éles szögből vágta az égbe a labdát, így maradt a 2-0.

A Hertha riválisai éltek a lehetőséggel, és felzárkóztak az éllovasra, a Bayern ezúttal nem rendezett gólparádét, és beérte egy 1-0-val a sereghajtó Karlsruhe ellen, a Wolfsburg viszont nem spórolt a gólokkal, és 3-0-val hozta el a pontokat Bielefeldből. A Farkasoknál Grafite most is megrúgta szokásos gólját, ezzel 18-nál jár és így beérte a régóta sérült Ibisevicet.

Forrás: AFP

Sosa mozdulata döntött a Bayern-Karlsruhe meccsen

Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund 1-0-ra nyert az UEFA-kupában negyeddöntős Werder Bremen ellen, a magyar játékmester végig a pályán volt.

Bundesliga, 25. forduló:
Arminia Bielefeld - VfL Wolfsburg 0-3 (0-1)
gól:
Gentner (19.), Grafite (58.), Dejagah (87.)

Bayer Leverkusen - Eintracht Frankfurt 1-1 (1-1)
gól: Kadlec (40.), illetve A. Meier (16.)

Bayern München - Karlsruhe 1-0 (1-0)
gól: Sosa (34.)

Borussia Dortmund - Werder Bremen 1-0 (0-0)
gól:
Frei (64., 11-esből)

Energie Cottbus - 1. FC Köln 0-2 (0-0)
gól: Novakovic (51., 56., a másodikat 11-esből)

Hoffenheim - Hannover 2-2 (1-1)
gól: Teber (20., 11-esből), Wellington (84.), illetve Balitsch (22.), Eggimann (74.)

VfB Stuttgart - Hertha BSC 2-0 (0-0)
gól: Cacau (47.), Khedira (51.)

vasárnap:
Schalke 04-Hamburger SV 17 ó

Az állás:
1. Hertha BSC 25 39-29 49 pont
2. VfL Wolfsburg 25 53-31 48
Bayern München 25 53-31 48
4. Hamburger SV 24 37-35 45
5. 1899 Hoffenheim 25 52-34 44
6. VfB Stuttgart 25 44-36 42
7. Bayer Leverkusen 25 46-33 38
8. FC Schalke 04 24 33-25 37
9. Borussia Dortmund 25 37-31 37
10. Werder Bremen 25 46-35 32
11. 1. FC Köln 25 29-35 32
12. Eintracht Frankfurt 25 30-39 26
13. Hannover 96 25 35-52 26
14. VfL Bochum 25 29-40 25
15. Arminia Bielefeld 25 21-36 24
16. Bor. Mönchengladbach 25 32-47 22
17. Energie Cottbus 25 21-44 20
18. Karlsruher SC 25 18-42 17

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!