Vágólapra másolva!
A Portsmouth hazai környezetben Peter Crouch duplájával nyert az Everton ellen az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának nyitómérkőzésén. A forduló meglepetését a Fulham okozta, amely hazai pályán 2-0-ra legyőzte a címvédő Manchester Unitedet, amely több mint 70 percet játszott emberhátrányban Paul Scholes kiállítása miatt. A Fulham második gólját a csereként beállt Gera Zoltán szerezte, aki akrobatikus mozdulattal vette be Edwin van der Sar kapuját.

Izgalmas mérkőzésre volt kilátás a Fratton Parkban, hiszen a Pompeynek a kiesés elleni harcban, az Evertonnak pedig a BL-t érő negyedik hely megszerzéséért lett volna fontos a három pont.

Mindössze négy perc telt el, amikor a liverpooliak kerültek közelebb a céljukhoz, Distin buktatta Sahát, a 20 méteres szabadrúgásból pedig Baines csavart ballal a bal kapufa segítségével a kőszoborrá dermedt James kapujába.

A kisebb sokk után gyorsan felpörgött a Portsmouth, és a 22. percben sikerült is egyenlítenie, igaz, némi játékvezetői segítséggel, Walton bíró ugyanis szögletet ítélt, pedig Johnson lövése nem érintette Bainest. A szögletre azonban sor került, és a röviden kivágott labdát Kranjcar emelte át a hosszú oldalra, ahol Johnson középre fejelt, és az érkező Crouch öt méterről a bal sarokba stukkolt.

Ez volt a langaléta csatár 50. gólja a Premier League-ben. Még a szünet előtt visszavehette volna a vezetést az Everton, de Jo 16 méterről, tiszta helyzetből nagyon elkapkodta a lövést.

A második félidő első negyedórájában kicsit sütkéreztek a napsütésben a csapatok, aztán ismét felpörgették a tempót, bár ezért inkább a hazaiakat lehet dicsérni, akik erőteljesen rámentek a második gólra.

Az Everton játéka alapján úgy tűnt, David Moyes elégedett lenne az egy ponttal is, de egy újabb Crouch fejes keresztülhúzta a vendégedző számításait, az angol válogatott támadó egy szöglet után bólintott a jobb sarokba, bár ehhez kellett a kapufánál álló Jacobsen tétovasága is, aki csak gyönyörködött Crouch mozdulatában, és elfelejtett beleérni a labdába.

A második Pompey-gól után sem tudott újítani az Everton, a házigazda viszont végleg eldönthette volna a meccset, de Davies balos bombáját a kapufa hatástalanította. A győzelem végül így is összejött a Portsmouth-nak, amely így levegőhöz jutott a kiesés elleni harcban, az Everton pedig egyelőre kénytelen beérni az Európa-ligával a BL helyett.

A Manchester United a Liverpooltól hazai pályán elszenvedett 4-1-es vereség után a Fulham otthonában próbált meg javítani, a Vörös Ördögök két héttel ezelőttt, az FA-kupa negyeddöntőjében már jártak a Craven Cottage-en, és akkor 4-0-s sikerrel távoztak onnan.

Most a hazaiak sokkal aktívabban kezdtek, és a 18. percben büntetőhöz jutottak: egy szögletet követően Zamora bólintott, Van der Sar védett, de a kipattanó ismét a hazai csatárhoz került, aki fejjel ismételt, a gólvonalon álló Scholes pedig röplabdás mozdulattal sáncolt, ami piros lapot ért a játékvezetőnél.

Forrás: AFP

A tizenegyest megelőző pillanat

A jogos büntetőt Danny Murphy végezte el, és a bal felső sarokba emelt, esélyt sem adott Van der Sarnak. Murphy még liverpooliként háromszor is győztes gólt szerzett a MU ellen, úgyhogy ez intő jelnek bizonyulhatott a Ferguson-brigád számára.

A gól után is lendületben maradt a Fulham, és futószalagon érkeztek a helyzetek, Zamora lövése után Van der Sar védett, majd a kipattanót Dempsey vágta fölé, aztán Zamora és Davies adott többször is munkát a MU holland kapusának. Beszédes volt az első félidei statisztika, a hazaiak tízszer lőttek kapura, míg a címvédő játékosai csak kétszer.

A szünetben Ferguson felemelhette a hangját, mert a második félidőben végre futballtra emlékeztető dolgokat is produkáltak játékosai, de Fletcher és Cristiano Ronaldo sem tudott túljárni Schwarzer eszén. Az ausztrál később Park helyzeténél is nagyot védett, ráadásul a kipattanót begyűjtő Rooney lövésére is odaért.

A vendégek egyre idegesebbek voltak, Ronaldót többször is figyelmeztette a játékvezető és Rooney is vörös fejjel járt-kelt a pályán. Gera a 81. percben állt be, és hat perccel később eldöntötte a meccset, ő tette ki a labdát Andy Johnsonnak, aki jobbról középre adott, Gera pedig felpörgette a passzt, majd a levegőben úszva, gyönyörű mozdulattal lőtt a jobb sarokba.


A végén még Rooney harcolt ki magának piros lapot, amikor eldobta a labdát, de ez már semmin nem változtatott, a Fulham 45 év után nyert újra hazai pályán a United ellen (a Premier League-ben először), Ferguson csapatával pedig 2005 először fordult elő, hogy egymás után két bajnokin maradt pont nélkül.

A Chelsea nem tudta kihasználni a Manchester botlását, mivel elbukta a Tottenham elleni londoni rangadót. Az eredetileg 16 órára kiírt mérkőzés fél órás késéssel indult, mert a stadion közelében egy gyanús csomagot találtak a biztonságiak. A meccset a horvát Modric döntötte el, aki Lennon beadása után lőtte ki a bal sarkot 15 méterről.

A hazaiak részéről Robbien Keane többször is növelhette volna az előnyt, de a Liverpoolból visszatérő ír csatár az összes helyzetét eltékozolta, a Chelsea pedig nem bírt Gomessel, a Spurs brazil kapusával, akinek szerencséje is volt, mert Alex fejese a lécen csattant. Guus Hiddink ezzel a vereséggel búcsút mondhatott eddigi százszázalékos bajnoki mérlegének, egyben veretlenségének is a Chelsea edzőjeként.

Premier League, 30. forduló:
Portsmouth - Everton 2-1 (1-1)
gól:
Crouch (22., 75.), illetve Baines (4.)

Blackburn Rovers - West Ham United 1-1 (0-1)
gól: Andrews (51.), illetve Noble (35.)

Fulham - Manchester United 2-0 (1-0)
gól:
D. Murphy (18., 11-esből), Gera (87.)
piros lap: Scholes (18., Manchester), Rooney (89., Manchester)

Stoke City - Middlesbrough 1-0 (0-0)
gól: Shawcross (84.)

West Bromwich Albion - Bolton Wanderers 1-1 (0-0)
gól:
Shittu (82., öngól), illetve M. Taylor (67.)

Tottenham Hotspur - Chelsea 1-0 (0-0)
gól:
Modric (50.)

Newcastle United - Arsenal 1-3 (0-0)
gól:
Martins (58.), illetve Bendtner (57.), Diaby (64.), Nasri (67.)

vasárnap:
Wigan Athletic - Hull City 14.30
Manchester City - Sunderland 16
FC Liverpool - Aston Villa 17

Az állás:
1. Manchester United 29 49-18 65 pont
2. Chelsea 30 49-17 61
3. Liverpool 29 49-21 61
4. Arsenal 30 48-27 55
5. Aston Villa 29 43-31 52
6. Everton 30 40-31 48
7. West Ham United 30 35-35 41
8. Fulham 30 30-26 40
9. Tottenham 30 36-34 38
10. Wigan 29 29-28 38
11. Manchester City 29 45-37 35
12. Bolton 30 32-44 34
13. Hull City 29 35-51 33
14. Sunderland 29 29-38 32
15. Portsmouth 29 32-46 32
16. Stoke City 30 29-47 32
17. Blackburn 30 33-49 31
18. Newcastle United 30 36-49 29
19. Middlesbrough 30 21-42 27
20. West Bromwich Albion 30 26-55 24

Geráék tehetik izgalmassá az angol bajnokságothttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20090320-a-spanyol-olasz-nemet-es-angol-bajnoki-fordulo-elozetese.html?pIdx=2
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!