Akik szembemennek az árral: európai futballisták Dél-Amerikában

A futballisták vándorlásának jellemző nemzetközi útvonala Dél-Amerikából Európába tart, az ellenkező irányba általában csak a kiöregedőben lévő vagy a Európában megbukott dél-amerikai játékosok utaznak. Kivételek persze mindig akadnak: a napokban Edgar Davids és Christian Vieri is dél-amerikai klubokkal tárgyalt.

Nem véletlen, hogy nem az aktuális futballsztárok esetében merült fel annak lehetősége, hogy argentin vagy brazil klubokba igazoljanak. A legjobb futballisták mindig is Európába tartottak, hiszen itt sokkal több pénz van a labdarúgásban, és nemzetközi elismerést is könnyebb szerezni, mint a szubkontinensen. Edgar Davids és Christian Vieri döntésénél viszont az anyagiak aligha számítanak, és esetükben az sem jelentene különösebb szenzációt, ha egy újabb olasz vagy holland klubban kötnének ki. Ha azonban Dél-Amerikába szerződnek, arra azért még felfigyel a nemzetközi sajtó.

A holland Edgar Davidsnak tavaly nyár óta nincs csapata, és állítólag már januárban is felmerült annak a lehetősége, hogy a River Plate-be kerüljön, de az argentin egyesület ajánlata végül nem győzte meg arról, hogy érdemes aláírnia. A jelek szerint azonban az Ajax és az Internazionale egykori csillaga után nem nagyon kapkodnak a csapatok, így ismét Buenos Airesbe utazott, hogy tárgyaljon a River vezetőségével.

Christian Vieri Brazíliában köthet ki, legalábbis az ügynöke szerint: az Atalantával nemrégiben szerződést bontott csatár menedzsere, Frank Assuncao úgy véli, hogy 90 százalék az esély arra, hogy valamelyik brazil egyesületbe igazol. A riói Flamengo már nemet mondott Vierire, de a Corinthiansnál még gondolkodnak a leigazolásán - így összeállna a Vieri, Ronaldo csatárkettős, ami papíron nagyon jól néz ki, más kérdés, hogy igazán ütőképes körülbelül egy évtizeddel ezelőtt lett volna.

Az európai labdarúgók Dél-Amerikába szerződése mindig is ritkaságnak számított, de azért nem példátlan: gondoljunk csak Waltner Róbert esetére, aki 2002-ben hatalmas meglepetésre került a Boca Juniorshoz, igaz, tétmérkőzésen soha nem lépett pályára az argentin sztárklubnál... Nem ő az egyetlen magyar válogatott, aki megfordult Argentínában: az 1930-as években 17 válogatottságig jutó szélső, Sas Ferenc 1940-től kezdve két éven keresztül futballozott a Bocában, majd három évet az Argentinos Juniorsban is lehúzott. Az argentin élvonalban ennek ellenére igazi unikumnak számítanak az európai focisták. Leginkább olyan esetekről lehet beszámolni, hogy egy játékos még argentinként játszott otthon, majd Európába szerződését követően honosították, és így lett valamelyik európai ország válogatottja. A legjobb példa erre talán a francia David Trézéguet, aki profi pályafutását a Platensében kezdte, és pár találkozón játszott is a csapatban, de Franciaországba szerződése után inkább az ottani válogatott mellett kötelezte el magát. A bolgár Velko Jotov viszont már sokszoros válogatottként került valamilyen rejtélyes módon a Newell's Old Boyshoz 1995 nyarán a spanyol RCD Espanyoltól, és négy idényen keresztül futballozott Argentínában - ilyen hosszú időt egyetlen európai focista sem töltött el.

Brazíliában már gyakoribbak az európai játékosok, és érdekes módon a brazil klubok elsősorban a kelet-európai focistákat kedvelték. Az Atlético Paranaense 1996-ban például két lengyelt is igazolt: a középpályás Krzysztof Nowak két évig maradt az egyesületnél, a csatár Mariusz Piekarski pedig a Flamengo és a Mogi Mirim mezét is felhúzhatta. Az igazi nagy áttörést a jugoszláv Dejan Petkovic szerződtetése jelentette, akit minden idők egyik legjobb légiósaként tartanak számon Brazíliában. A középpályást 1997-ben a Vitória Bahia a Real Madridtól szerezte meg, de Petkovic később játszott a Flamengóban, a Vasco da Gamában, a Fluminensében, a Goiásban, a Santosban és az Atlético Mineiróban is. Összesen 203 összecsapáson szerepelt az országos bajnokságban, 69 találatot szerzett (többségét szabadrúgásból), és kétszer is a szezon legjobb támadó középpályásának választották.

Petkovicnak köszönhetően egy időben több, egykori jugoszláv tagállamból szerződtetett focista is megfordult Brazíliában. Dejan Oszmanovic a Vitória Bahiában, a montenegrói kapus, Zeljko Tadic a Vascóban, Miodrag Andjelkovic a Fluminensében, Vladimir Petkovic (aki csak névrokona volt a nagy sztárnak) pedig a Botafogóban futballozott.

A jelenleg a Győri ETO-ban szereplő Vladimir Djordjevic (zöldben) a Fluminensében töltött el egy rövid időt

Ha a Dél-Amerikában megfordult európai játékosokat említjük, akkor nem feledkezhetünk meg a kolumbiai labdarúgás egy rövid időszakáról, amit a futballtörténészek csak "eldoradóként" szoktak emlegetni. A kolumbiai bajnokság 1948-ban vált profivá, és azzal a lépéssel el is szakadt a helyi szövetségtől, sőt a FIFA-tól is, és hatalmas pénzek ígéretével igyekezett összegyűjteni a kor legjobb játékosait - elsősorban Dél-Amerkából, de a csábításnak néhány brit focista sem tudott ellenállni.

Az Independiente Santa Fé évi 2500 fontos fizetést ajánlott, ezenkívül győzelmenként 35 fontos prémiumot a Manchester United középpályásának, Charlie Mittennek, miközben a MU-nál a heti fizetés nem haladhatta meg a 12 fontos összeget. Nem csoda, hogy igent mondott, és vele tartott az Independientébe a Stoke City két játékosa, Neil Franklin (aki 27-szeres angol válogatott volt) és George Mountford is, míg a Millionarios az Evertonból Billy Higginst, a skót Heartsból pedig Bobby Flavellt vitte. A brit focisták közül aztán egyedül Mitten töltött el egy teljes szezont Kolumbiában, a többiek már korábban távoztak, és a legnagyobb sztár is hazatért egy év elteltével.

A kolumbiai kalózligában egyébként magyar focisták is szerepeltek: a Deportivo Los Samarios Santa Marta játékos-edzője Zsengellér Gyula volt, és abban a csapatban szerepelt a kétszeres válogatott Marik György, míg az Atlético Júnior Barranquillában a 25-szörös magyar válogatott Sárosi III Béla játszott két éven keresztül.

www.global-soccer.eu