Vágólapra másolva!
Pazar hétvégére kerül sor a topligákban, ami egyfelől nem meglepő, hiszen május lévén a végéhez közelednek a futballbajnokságok. Ugyanakkor ritkán fordul elő, hogy egy víkenden ennyi csúcsmeccset rendezzenek, csak néhány párosítás ízelítőnek: Valencia-Real Madrid, Milan-Juventus, Arsenal-Chelsea, Stuttgart-Wolfsburg. Két helyen is eldőlhet a bajnokság, a Barcelona és az Inter játékosai is bonthatják a pezsgőket, amennyiben kedvezően alakul számukra a forduló.

Vasárnap este, a 35. fordulóban spanyol futballbajnok lehet az FC Barcelona. Ehhez az szükségeltetik, hogy a katalánok 85 ponttal éllovas gárdája megverje a 6. Villarrealt, üldözője, a címvédő és momentán 78 pontos Real Madrid pedig kikapjon Valenciában, a hazaiak dobogóért hajtó, jelenleg negyedik helyezett csapatától a szombati összecsapáson.

Mindkét feltétel teljesülhet, ráadásul a Barca már a Valencia-Real mérkőzés ismeretében léphet odahaza pályára a Sárga Tengeralattjárónak nevezett együttes ellen.

A vendégek "felhajtóerejét" növelheti ugyan, hogy a bajnoki harmadik helyezés még elérhető közelségben van, hiszen a pozíció jelenlegi birtokosa, az FC Sevilla 60 pontos, míg a Villarreal 55-ig jutott eddig, ám szenzációszámba menne még a döntetlen kiharcolása is annak a Barcelonának az otthonában, amely szerdán beverekedte magát a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Hogy a Primera Divisiónban külön kategóriát képvisel, azt éppen legutóbbi bajnoki fellépésén igazolta, amikor is a szombati El Clásicón, a spanyol rangadók rangadóján 6-2-re valósággal legázolta a Real Madridot. Tette ezt látogatóként, a Santiago Bernabéu-stadionban, most meg ráadásul ő a házigazda, s nehezen elképzelhető, hogy a Camp Nouban akár csöppnyi esélyt is hagyna a Villarrealnak. Különösen akkor, ha a fővárosi csapat előző este elvérzik a valenciai viziten.

Utóbbinak nagyon is valós az esélye. Egyfelől azért, mert a királyi gárda a 2-6 után lelkileg romokban hever, s túl a KO okozta fájdalmon, gyakorlatilag minden reményét elveszítette a címvédésre. Másfelől - négy fordulóval a vége előtt - már elvehetetlen tőle a második hely, így pedig nehéz lesz motiválni a Real-játékosokat, hacsak az önbecsülés, a csakazértis nem munkál oly erősen Raúlékban, hogy Valenciában is képesek diadalmaskodni.

A házigazdákat a presztízs mellett ugyanakkor nyilván serkenti a bajnoki bronzérem megszerzésének lehetősége, hiszen 56 pontjukkal ott lihegnek a Sevilla nyakában, így annak tudata, hogy még ledolgozható a hátrány, jelentős inspiráló erő lehet számukra. A Sevilla mindazonáltal stabilizálhatja harmadik helyét, ha legyűri a 9. Mallorcát.

Az élbolyhoz tartozók közül az 55 ponttal ötödik Atlético Madrid a 14. Espanyol rovására begyűjtheti mindhárom pontot, a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató, 16. Osasuna (36 pont) viszont roppant nehéz, ugyanakkor a kiesés elkerülése szempontjából akár sorsdöntőnek is nevezhető mérkőzést vív a 17. Getafe (34) otthonában.

Primera División, 35. forduló:
szombat:
Athletic Bilbao - Betis 20 ó
Sevilla - Mallorca 20
Valencia - Real Madrid 22

vasárnap:
Almería - Sporting Gijon 17 ó
Getafe - Osasuna 17
Málaga - Racing Santander 17
Recreativo Huelva - Deportivo La Coruna 17
Valladolid - Numancia 17
FC Barcelona - Villarreal 19
Atlético Madrid - Espanyol 21

Az állás:
1. Barcelona 34 100-28 85
2. Real Madrid 34 79-41 78
3. Sevilla 34 48-38 60
4. Valencia 34 62-50 56
5. Atlético Madrid 34 69-54 55
6. Villarreal 34 49-46 55
7. Deportivo 34 44-43 53
8. Málaga 34 52-53 51
9. Real Mallorca 34 45-52 45
10. Almeria 34 42-52 43
11. Athletic 34 45-55 41
12. Valladolid 34 42-52 41
13. Santander 34 44-44 39
14. Espanyol 34 37-46 38
15. Betis 34 47-55 37
16. Osasuna 34 38-43 36
17. Getafe 34 44-54 34
18. Gijon 34 40-73 34
19. Recreativo 34 32-51 33
20. Numancia 34 37-66 31

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!