Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy az FC Barcelona, mint ahogyan a többi érdeklődő egyesület is, lemarad David Villa megszerzéséről, mivel a Valencia bejelentette, hogy a spanyol válogatott támadó mégsem eladó. Mindez természetesen befolyásolja a katalánok erősítési terveit, de a legújabb hírek szerint a Barca számára Villa továbbra is érdekes: azonban nem a játékosról, hanem egy klubról van szó, jelesül az angol Aston Villáról.

Angol lapértesülések szerint a BL-győztes legújabb kiszemeltje a birminghamiek támadója, Ashley Young. A 23 esztendős játékos, aki csatárként és szélsőként is bevethető, nemrégiben egy nyilatkozatában kijelentette, hogy szeretne a Bajnokok Ligájában szerepelni, márpedig erősen kérdéses, hogy a Villával ez a közeljövőben összejöhet a számára.

A birminghami egyesület pedig állítólag hajlandó lenne "beáldozni" Youngot annak érdekében, hogy az érte kapott pénzből megerősítse keretét. Youngot januárban a Real Madriddal is hírbe hozták, de a Chelsea is érdeklődik iránta, azonban a Barcával való ügyletet megkönnyítheti, hogy az Aston Villa menedzsere, Martin O'Neill szívesen látná csapatában a katalánok mellőzött fehérorosz középpályását, Alekszandr Hlebet.

További átigazolási hírek:
A Porto érdeklődik az Espanyol csatára, Luis García iránt. A Juventus svéd védője, Olof Mellberg a görög Olimpiakoszba tart.

A Napoli kiszemeltje az Internazionale nigériai csatára, Victor Obinna. A Manchester City a hírek szerint megegyezett a Blackburn Roversszel Roque Santa Cruz megvételéről.

Az Atlético Madrid argentin középpályását, Maxi Rodríguezt a Tottenham Hotspur csábítja. A Borussia Dortmund svájci csatárát, Alexander Freit a Galatasaray szeretné megszerezni.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!