Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően kőkemény ellenfeleket kapott a Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája csoportkörében. A magyar bajnok az E csoportban az angol Liverpool, a francia Lyon és az olasz Fiorentina ellen lép majd pályára szeptember 15-e és december 9-e között. 

Az ötszörös, legutóbb 2005-ben győztes angol FC Liverpool, a francia Olympique Lyon és az olasz Fiorentina lesz a Debrecen ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeiben. A csütörtöki, monacói sorsoláson a magyar bajnok az E jelű négyesbe kapott besorolást. A csoportküzdelmek szeptember 15-től december 9-ig tartanak. A DVSC 1995 óta az első magyar csapat, amely a BL főtábláján szerepelhet.

"Nem nagyon örülök ennek a csoportnak, hiszen igazából a Liverpoolon kívül nem találkozunk nagy csapattal, ugyanakkor a Lyon és a Fiorentina ellen nincs sok esélyünk" - nyilatkozta a Digi Sport televíziós csatornának Szima Gábor, a DVSC többségi tulajdonosa. "Az esetleges továbbjutás szempontjából jobban örültem volna a H csoportnak, hiszen az Alkmaar és az Olympiakosz ellen lett volna esélyünk, gazdaságilag pedig a C csoport lett volna a legmegfelelőbb számunkra a Milannal és a Real Madriddal."

Szima az interjúban elmondta: a keretet tovább kívánják erősíteni, a hétfő átigazolási határidő lejárta előtt várhatón három új játékos, egy védő, egy középpályás és egy csatár érkezik a klubhoz, ugyanakkor távozni senki sem fog. A sportvezető hozzátette: a vezetéssel olyan jegyárakat szeretnének majd megállapítani, hogy mindhárom hazai csoportmérkőzésen teltház legyen a Puskás Ferenc Stadionban.

Bücs Zsolt, a csapat pályaedzője elégedetten nyilatkozott: "Nekünk innen már minden meccs ajándék, mindhárom ellenfelünk klasszis csapat. Élmény lesz játszani ellenük. A továbbjutásra nem látok esélyt, de azért megpróbáljuk megcincálni az oroszlánok bajszát."

Czvitkovics Péter, a DVSC középpályása, ha nem is maximálisan, de azért elégedett a sorsolással: "Azt sajnálom, hogy a Barcelonát nem fogtuk ki, de azért nincs okunk panaszra, hiszen igazán nagy csapatokat rendelt mellénk Fortuna. A liverpooli Anfield Roadra eddig csak nézőként tudtam bejutni, most játékosként leszek ott a világ egyik leghíresebb szentélyében. Máris borsódzik a hátam! A Lyon és a Fiorentina is komoly gárdák, ha hazai pályán partiban tudnánk lenni velük, akkor az csodaszámba menne, de bizonyítottuk már, hogy van bennünk spiritusz." - mondta.

A csoportbeosztás:

A csoport:B. München (német)Juventus (olasz)Bordeaux (francia)M. Haifa (izraeli)
B csoport:Man. United (angol)CSZKA (orosz)Besiktas (török)Wolfsburg (német)
C csoport:AC Milan (olasz)Real Madrid (spanyol)Marseille (francia)FC Zürich (svájci)
D csoport:Chelsea (angol)Porto (portugál)Atlético (spanyol)APOEL (ciprusi)
E csoport:Liverpool (angol)Lyon (francia)Fiorentina (olasz)DVSC-TEVA
F csoport:Barcelona (spanyol)Inter (olasz)Dinamo Kijev (ukrán)Rubin Kazany (orosz)
G csoport:Sevilla (spanyol)Rangers (skót)Stuttgart (német)Unirea Urziceni (román)
H csoport:Arsenal (angol)AZ Alkmaar (holland)Olimpiakosz (görög)Standard (belga)

Az ellenfelekről

A Loki csoportjában a legnagyobb név egyértelműen az ötszörös BEK-, illetve BL-győztes Liverpool. Az 1892-es alapítású angol csapat fennállása során 18-szor nyert angol bajnoki címet, hét-hét alkalommal FA-kupát és Ligakupát. Az európai kupasorozatban ötször diadalmaskodott a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, illetve a Bajnokok Ligájában (1977, 1978, 1981, 1984, 2005), háromszor nyert UEFA-kupát (1973, 1976, 2001) és ugyancsak háromszor európai Szuperkupát (1977, 2001, 2005)

A csapat három magyar játékosa közül kettőt éppen a napokban adott kölcsön - Simon András a spanyol másodosztályú Córdobához, míg Németh Krisztián a görög AEK Athénhoz került) -, ám Gulácsi Péter ott lehet a Debrecen elleni keretben.

A francia Olympique Lyon elődjét, a Lyon Olympique Universitaire-t 1899-ben alapították, ám a klub történelmének legsikeresebb időszakát már a 21. században érte el. A klub első aranyérmét 2002-ben szerezte, s 2008-ig zsinórban hétszer végzett a Ligue 1 élén. Négyszer győzött a francia kupában, hétszer lett Szuperkupa-első, s most szerepelhet nyolcadik alkalommal a Bajnokok Ligája csoportkörében, ám korábbi hét kísérlete során sohasem jutott tovább a negyeddöntőnél.

A Lyon a Juhász Rolanddal felálló belga Anderlechtet imponáló, 8-2-es összesítéssel múlta felül a selejtező utolsó körében. Legjobb játékosai között olyan világklasszisok találhatók, mint a világbajnok olasz Fabio Grosso, az argentin csatár, Lisandro López, illetve a csapatkapitány, a francia válogatottat erősítő Sidney Govou.

A Fiorentinát 1926-ban alapították, olyannyira meghatározó klubnak számít az olasz élvonalban, hogy csupán négy klub van, amely több Serie A-szezont tudhat maga mögött. A firenzei csapat története során kétszer nyert bajnoki aranyat (1955-56, 1968-69), emellett hatszor emelhette magasba az olasz kupát. 1960-61-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, míg a BEK-ben 1957-ben, az UEFA-kupában pedig 1990-ben játszhatott döntőt.

A klub kötelékében olyan sztárok szerepelnek jelenleg, mint a román Adrian Mutu, vagy az olasz Alberto Gilardino és Cristiano Zanetti.

Messi a legjobb

Lionel Messi, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona argentin támadója nyerte el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által létrehozott Év Játékosa díjat.

A BL csütörtöki, monacói sorsolása közben kihirdetett eredmények alapján a legjobb kapusnak járó elismerést Edwin van der Sar, a BL-döntős Manchester United holland hálóőre kapta, míg a legjobb védőnek John Terryt, a Chelsea csapatkapitányát választották. A középpályások különversenyében Xavi Hernandez, a Barca Európa-bajnok játékmestere diadalmaskodott, a támadók között pedig csapattársa, Messi végzett az élen. Életmű-díjat vehetett át az AC Milan nyáron visszavonult védője, Paolo Maldini, aki ötször nyert BEK-et, illetve BL-t.

Az európai Év Játékosa-díj győztesei:
A legjobb kapus: Edwin van der Sar (holland, Manchester United)
A legjobb védő: John Terry (angol, Chelsea)
A legjobb középpályás: Xavi Hernandez (spanyol, FC Barcelona)
A legjobb csatár: Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
Az UEFA Év Játékosa: Lionel Messi
Életműdíj: Paolo Maldini



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!