Vágólapra másolva!
Fülöp Márton alig várja, hogy felkerüljön a Sunderland ősi riválisa, a kiesett Newcastle, Gera Zoltán minél több góllal szeretne hozzájárulni a Fulham meneteléséhez, Németh Krisztián álma pedig az, hogy tétmeccset játsszon a Liverpoolban. Angliában szereplő magyar futballisták mondták a rajtoló Premier League-szezonról.

- Hogyan sikerült a felkészülés a klubcsapatoddal?
Fülöp Márton: A legelején volt egy kisebb sérülésem, amelyből szerencsére gyorsan felépültem, most pedig már alig várom, hogy kezdődjön a szezon. Sok meccsen én védtem, szóval tetszett nagyon a nyár.
Gera Zoltán: Semmi okom a panaszra, szerencsére az edzéseken és a meccseken is minden jól sikerült számomra.
Németh Krisztián: Jól, mert nem jött közbe sérülés, és tudtam játszani a felnőttcsapatban is pár meccset. De még az edzések is tetszettek, változatosak voltak, nem volt monoton a munka.

- Volt, ami nem tetszett?
Fülöp: Az alapozás elején a futás a kapusoknak ritkán esik jól.
Gera: A nyári felkészülés általában nem a futballisták álma, hiszen az edzések jóval keményebbek, mint év közben. Ám mivel tudjuk, miért hajtunk, nem panaszkodunk.
Németh: Minden percét élveztem. Amikor fáradt voltam, akkor is tudtam, hogy miért rovom a köröket.

- Hogyan telt a nyári szabadságod?
Fülöp: Remekül, hiszen megnősültem, majd a nászutunkat a Maldív-szigeteken töltöttük.
Gera: Megpróbáltam pihenni és feltöltődni, ami tökéletesen sikerült is.
Németh: Jót pihentem Magyarországon, a barátokkal és a családdal a Balatonon voltunk.

- Az új játékosoknak sikerült beilleszkedniük?
Fülöp:
A Sunderlandnél igyekszünk megkönnyíteni a dolgukat, például azzal, hogy az első nyári edzőtáborunkban énekelniük kell a többiek előtt.
Gera: Eddig ketten érkeztek, és szerintem jól érzik magukat.
Németh: Liverpoolban ez roppant egyszerű, mert a városban nagyon barátságosak az emberek, és ugyanez igaz a klub játékosaira is.

Forrás: AFP

- Szerinted ki lesz a bajnok?
Fülöp: A Chelsea.
Gera: A Manchester United.
Németh: A Liverpool.

- A gólkirály?
Fülöp: Nicolas Anelka megvédi a címét.
Gera: Fogalmam sincs. Nincs olyan csatár, aki sokkal jobb lenne, mint a többiek. Tavaly is meglepetés lett a vége, Anelka győzelme legalábbis engem meglepett.
Németh: Fernando Torres.

- Ki volt a nyár legnagyobb vétele a Premier League-ben?
Fülöp: Örülök, hogy a csapatunk leigazolta Darren Bentet.
Gera: Carlos Tévezzel szerintem nagyon jól járt a Manchester City.
Németh: Nálunk az egy éve sérült Alberto Aquilani érkezett a távozó Xabi Alonso helyére, így őt túlzás lenne nagy vásárnak nevezni. Tévez megszerzése viszont nagy üzlet volt a Citynek.

- Melyik csapat okozhatja a legnagyobb meglepetést?
Fülöp: A Sunderland.
Gera: Remélem, hogy a Fulham. De úgy vélem, a tavaly nyolcadik Tottenham jobb lesz az idén.
Németh: Fülöp Marciék jól erősítettek, a Sunderland meglepheti a mezőnyt.

- A sajátodon kívül drukkolsz másik csapatnak?
Fülöp:
A Barcelonának. Az 1992-es BEK-győzelme óta szeretem a játékát, májusban is örültem, hogy megnyerte a BL-t.
Gera: Tetszik a Barcelona focija, és nagyon szorítok excsapatomért, a West Bromért.
Németh: Egykori klubomnak, az MTK-nak.

- Ki búcsúzhat az első osztályból?
Fülöp: Idén a szokásosnál is nagyobb lesz a harc. A Burnley és a többi újonc is esélyes a búcsúra, de a Portsmouth, a Wigan és a Hull is bajban lehet.
Gera: A Wolverhampton, a Burnley és a Portsmouth.
Németh: Lehetetlen megjósolni, hiszen nüanszokon és a még hátralévő átigazolásokon is múlik, hogy ki lesz a leggyengébb.

- Ki juthat fel a Championshipből?
Fülöp: A West Bromwich, illetve remélem, Priskin Tamás klubja, az Ipswich. Szeretném, ha feljutna a Newcastle is, mert bár a Szarkák a Sunderland ősi riválisai, de előre látom, hogy hiányozni fognak a felejthetetlen hangulatú derbik.
Gera: A WBA, a Sheffield United és a Newcastle.
Németh: A Newcastle biztosan.

Forrás: AFP

- Mire lehet képes a klubod az új szezonban?
Fülöp: Szeretnénk stabilizálni a helyünket a tabella középmezőnyében.
Gera: Megismételnénk a tavalyi eredményt, amikor hetedik lett a csapat. Ezenkívül igyekszünk az Európa Ligában is minél tovább eljutni.
Németh: A Liverpool mindig a csúcsot célozza meg, idén sincs ez másképp. A BL-ben minél tovább el szeretne jutni a csapat, a bajnokságot pedig meg akarja nyerni.

- Mik a személyes céljaid?
Fülöp: Minél több meccsen szeretnék játszani, és legalább olyan kiegyensúlyozott teljesítménnyel próbálok előrukkolni, mint az előző idényben. Mindemellett persze fejlődni is szeretnék minden téren.
Gera: A céljaim ugyanazok, mint máskor: minél jobban akarok játszani, gólokat akarok szerezni, és azt kívánom, hogy elkerüljenek a sérülések.
Németh: Tétmeccsen szeretnék játszani a nagycsapatban, lehetőleg minél többször.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!