Vágólapra másolva!
Egymásnak esik a Premier League első négy helyezettje a hétvégi fordulóban, Manchesterben derbit rendeznek, Londonban pedig szintén helyi erők találkoznak, az eddig hibátlan Chelsea a Tottenhamet látja vendégül. A spanyoloknál a Barca-Atlético párosítás tűnik a legpikánsabbnak, a Serie A-ban a Roma-Fiorentina csata a forduló rangadója, a Bundesligában pedig a Leverkusen-Werder találkozót emelnénk ki a programból.

Az olasz labdarúgó-bajnokság három veretlen csapata, az éllovas Genoa, a Juventus, valamint a Sampdoria is kötelező feladat előtt áll a hétvégén.

A Genoa a 12. helyen álló Chievo otthonába látogat, a Juventus az elmúlt fordulóban a Milan ellen pontot szerző Livornót fogadja, a Sampdoriára pedig hazai környezetben a Siena vár.

A negyedik fordulóra már több edző alatt is elkezdett inogni a kispad, így a Napoli játékosainak Roberto Donadoniért kell küzdeniük az Udinese ellenében, míg a Milannál Leonardo állása kerülne veszélybe, ha tanítványai hazai környezetben nem győznék le a Bolognát.

A címvédő Internazionale a Cagliarinál vendégeskedik, míg a Debrecennel azonos BL-csoportban szereplő Fiorentina az AS Romához látogat a forduló vasárnap esti rangadóján.

Serie A, 4. forduló:
szombat:
Napoli - Udinese 18 ó
Juventus - Livorno 20.45

vasárnap:
AC Milan - Bologna 15 ó
Bari - Atalanta 15
Cagliari - Internazionale 15
Catania - Lazio 15
Chievo - Genoa 15
Parma - Palermo 15
Sampdoria - Siena 15
AS Roma - Fiorentina 20.45

Az állás:

1.33008-39
2.33006-19
3.33006-29
4.32107-17
5.32103-17
6.32013-36
7.31117-74
8.31113-34
9.31114-54
10.31112-54
11.31025-53
12.31023-33
13.30302-23
14.31025-73
31025-73
16.30211-32
17.30211-32
18.30121-41
19.30030-30
20.30034-80


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!