Vágólapra másolva!
Elsősorban a hazaiak szempontjából lesz óriási tétje az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 10. fordulójában sorra kerülő Liverpool-Manchester United rangadónak, ha ugyanis kikapnak, már a bajnokság negyede után tízpontos hátrányba kerülnek címvédő és listavezető riválisukkal szemben.

A magyar válogatott középpályás Hajnal Tamást sérülés miatt nélkülöző Borussia Dortmund csapata a listavezető, és eddig veretlen Bayer Leverkusenhez látogat a labdarúgó Bundesliga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda, amely eddig hat győzelmet és három döntetlent könyvelhetett el, igaz, csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Hamburgot. A Borussia azonban egyelőre gyengélkedik, s 50 százalékos mérlegével (3 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség) csak a tizedik pozícióban áll.

Hajnalt ráadásul a teljes őszi szezonban nélkülözni kénytelen Jürgen Klopp vezetőedző, miután a magyar futballistát a múlt héten csütörtökön Belgiumban megoperálták, s egyelőre gipszet visel, később pedig sínbe teszik a lábát.

Fontos mérkőzés előtt áll a második Hamburg, amely a harmadik helyen álló Schalke együttesét fogadja, és siker esetén megerősítheti ezüstérmes pozícióját, de akár a vezetést is átveheti

A vendégeknek azonban szintén a győzelem lenne a legmegfelelőbb eredmény, mert a negyedik Werder Bremen jó eséllyel száll harcba a három pontért a 16. Bochum vendégeként a fordulót záró vasárnapi mérkőzésen.

Dárdai Pál csapata, a szezon kezdete óta küszködő, sereghajtó Hertha BSC a címvédő VfL Wolfsburgot látja vendégül, míg a Lőw Zsoltot is foglalkoztató FSV Mainz együttese az SC Freiburgot fogadja.

Bundesliga, 10. forduló, péntek:
Leverkusen - Dortmund 20.30

szombat:
Bayern München - Eintracht Frankfurt 15.30
Hoffenheim - Nürnberg 15.30
Hannover - Stuttgart 15.30
Mainz - Freiburg 15.30
Mönchengladbach - Köln 15.30

vasárnap:
Hertha - Wolfsburg 15.30
Schalke - Hamburg 17.30
Bochum - Bremen 17.30

Az élcsoport állása:
1. Bayer Leverkusen 21 pont
2. Hamburg 21
3. Schalke 19
4. Werder Bremen 18
5. Wolfsburg 16
6. Bayern München 15

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!