Amíg sport lesz, bunda is lesz

A bundázás tulajdonképpen egyidős a sporttal, az első futballistákat pedig 1915-ben, Angliában tiltották el, mert fogadtak a saját meccsükre. Emlékezetes az olasz vagy a brazil bundabotrány is.

• Bundázás ellen nincs ellenszer
• Hemingway: Az 1-5-höz nem kellett bundázni

Elöljáróban mindenképpen érdemes tisztázni, hogy a bunda nem mindig kapcsolódik fogadási csalásokhoz. Előfordul, hogy valamelyik klub saját érdeke miatt próbálja lefizetni az ellenfelet, ahhoz pedig még pénzmozgásra sincs szükség, hogy két csapat egy mindkettejüknek megfelelő eredményre hozza ki a meccset.

Az első fogadásokhoz köthető bundabotrány Angliában tört ki, ami nem meglepő, hiszen a szigetország nem csak a labdarúgás, hanem a fogadások őshazája is. A Manchester United és a Liverpool mérkőzése 1915-ben még nem számított rangadónak: a manchesteriek a kiesés ellen küzdöttek, a liverpooliak pedig a középmezőnyben szerénykedtek az élvonalban. A Liverpool számára a találkozónak nem volt különösebb tétje, de a semleges nézők számára így is furcsa volt, hogy a csapat egyáltalán nem küzdött a 2-0-ra elveszített találkozón, sőt még egy ölébe hullott tizenegyest is kihagyott.

Pár nappal később kiderült, hogy éppen erre az eredményre (amely hétszeres pénzt ígért) rendkívül sokan fogadtak a bukmékereknél. Az FA vizsgálata hét futballistáról derítette ki, hogy benne volt a buliban: a MU-ból Sandy Turnbull, Arthur Whalley és Enoch West, a Liverpoolból pedig Jackie Sheldon, Tom Miller, Bob Pursell és Tom Fairfoul. Az ötletgazda Sheldon volt, aki korábban a Manchesterben is játszott, és miután a két csapatból többen is ellenük vallottak, a helyzet egyértelmű volt. Az FA mind a hét játékost örökre eltiltotta, a büntetés azonban az első világháború miatt nem lépett életbe, a világégés után pedig West kivételével valamennyiük büntetését törölték, mivel katonaként szolgálták a hazájukat (Turnbull meg is halt a háborúban).

Közel 50 évvel később hasonló botrány rázta meg az angol futballt. 1964-ben a pályafutását egy lábtörés miatt befejező Jimmy Gauld tulajdonképpen saját magát buktatta le, amikor pénzszerzés reményében eladta sztoriját az egyik bulvárlapnak, beismerve, hogy éveken keresztül befolyásolta a mérkőzések eredményeit. Konkrét bizonyítékokkal, hangfelvételekkel rendelkezett arról, hogy 1962 decemberében a Sheffield Wednesday három játékosa (David Layne, Peter Swan és Tony Kay) saját csapata ellen fogadott - a meccset a csapat el is veszítette 2-0-ra az Ipswich Town ellen. A trió tagjait nemcsak hogy örökre eltiltották a futballtól, de négy hónapos börtönbüntetést is kaptak, pedig Swan és Kay is válogatottak voltak.

Angliában azóta egyetlen labdarúgóra sem tudták rábizonyítani, hogy bundázott volna, noha az 1990-es évek közepén a Liverpool egykori kapusa, Bruce Grobbelaar is gyanúba keveredett. Őt az egyik bulvárlap vádolta meg azzal, hogy egy fogadószindikátus kérésére befolyásolta néhány meccs eredményét, és videofelvétel is volt arról, amint a bűnözőkkel beszél, de a bíróság végül felmentette a kapust. Grobbelaar erre beperelte az újságot, és 85 ezer fontos kártérítést kapott, mire az újság fellebbezett, és másodfokon az a döntés született, hogy a lap jóhiszeműen járt el, Grobbelaart pedig arra kötelezték, hogy fizesse ki a perköltséget, félmillió fontot.

Az 1980-as években már Olaszországot tartották a bundázás melegágyának, a miatt a két eset miatt, amely "totonero" néven vonult be a sportág történetébe. Az első skandalum 1980-ban tört ki, amikor kiderült, hogy a Serie A-ban és a Serie B-ben is több játékos egy fogadási maffia kérésére alakította a totóprogramban szereplő meccsek eredményeit. Nem kis csapatokról volt szó: az AC Milant és a Laziót kizárták az élvonalból, de pontlevonással büntették a Bolognát, az Avellinót, a Perugiát, a Palermót és a Tarantót is.

Válogatott focisták egész sorára osztottak ki komoly büntetést: a kapus Enrico Albertosit négy évre tiltották el, Bruno Giordanónak, Lionello Manfredoniának és Giuseppe Savoldinak pedig három és fél év eltiltás jutott. Paolo Rossit eredetileg három évre meszelték el, de a büntetését két évre csökkentették, és így kevéssel az 1982-es vébé előtt visszatérhetett - hogy aztán Spanyolországban gólkirályként vb-aranyig vezesse a válogatottat.

Az olasz futballisták azonban nem tanultak az esetből, hiszen 1986-ban jött a totonero második fejezete. A történet ugyanaz volt, bár hasonlóan nagy nevek ezúttal nem szerepeltek a bűnösök között. Az élvonalból csak az Udinese kapott büntetést (kilenc pontot vontak le a csapattól), de a vétkesek között volt a Cagliari akkori mestere, Renzo Ulivieri is, aki később hosszú edzői karriert futott be, és jelenleg ő az olasz edzők szövetségének elnöke.

Fogadási okokból történő bundázás gyanúja még egyszer merült fel Olaszországban, mégpedig 2000-ben. Valószínűleg senki sem foglalkozott volna az Olasz Kupában megrendezett Atalanta-Pistoiese mérkőzés végeredményével, ha a sportfogadást szervező és felügyelő cégnek, a SNAI-nak nem tűnik fel, hogy túl sok fogadás érkezett a találkozó egy bizonyos végkimenetelére. A calabriai, toszkánai és abruzzói fogadóirodákban rengetegen tették fel pénzüket arra, hogy a félidőben a hazai csapat 1-0-ra vezet majd, a végeredmény pedig 1-1 lesz. A SNAI az összecsapás napján már nem is fogadott el több tétet erre az eshetőségre, és hogy, hogy nem, a találkozó végül éppen az oly népszerű eseménysor szerint alakult.

A bergamói csapat egy perccel a szünet előtt szerezte meg a vezetést, a Pistoiese a 87. percben egyenlített. Az eset olyannyira gyanús volt, hogy az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) nyomozást rendelt el az ügyben, amely végül nyolc labdarúgóról állapította meg, hogy "együttműködtek annak érdekében, hogy a találkozón az előre megbeszélt végeredmény szülessen". A nyolc megvádolt futballista közül hárman az Atalantában játszottak (Giacomo Banchelli, Cristiano Doni és Sebastiano Siviglia), öten pedig a Pistoiese labdarúgói (Alfredo Aglietti, Massimiliano Allegri, Daniele Amerini, Gianluca Lillo és Girolamo Bizzarri) voltak. Végül azonban mindannyiukat felmentették, és Doni fél évvel később az olasz válogatottban is bemutatkozott.

Az ezeredforduló után a a játékvezetők vették át a főszerepet a bundaügyekben. 2005-ben egy német bíróról, Robert Hoyzerről derült ki, hogy egy horvát fogadási társaság kérésének megfelelően próbálta irányítani a meccsek eredményét. Hoyzer az élvonalban nem vezetett, de a másodosztályban és a Német Kupában igen, a legnagyobb vihart kiváltó meccset az utóbbi sorozatban játszották.

Az élvonalbeli Hamburg 4-2-es vereséget szenvedett a Paderborn ellen, annak következményeként, hogy Hoyzer két erősen vitatható tizenegyest is ítélt a hamburgiak ellen, Émile Mpenzát pedig kiállította. A hamburgiak később félmillió eurós kompenzációt kaptak a német szövetségtől. Hoyzert 29 hónapos börtönbüntetésre ítélték, és örök életre eltiltották a futballtól, akárcsak egy másik játékvezetőt, Dominik Marksot.

Gyanúba keveredett a Hertha három focistája is: Nando Rafael, Josip Simunic és Alexander Madlung egyaránt játszott azon az Eintracht Braunschweig elleni kupameccsen, amelyet a berliniek 3-2-re elveszítettek Madlung 80. percben elért öngólja miatt, őket azonban felmentették. A német szövetség a Hoyzer által vezetett meccsek közül három esetében is újrajátszást rendelt el.

Brazíliában ez is kevés volt: itt az összes meccset újra kellett játszani, amelyen a bundázáson ért játékvezető, Edílson Pereira de Carvalho tevékenykedett 2005-ben. A FIFA-kerettag bíró az Aebet, illetve a Futbet nevű internetes fogadóirodáktól kapott meccsenként 10 ezer reált (valamivel több mint egymillió forintot) annak érdekében, hogy befolyásolja a meccsek eredményét. De Carvalho összesen 11 meccset vezetett, és bár állította, nem mindegyiknél fújt félre, a brazil szövetség úgy döntött, hogy az összes találkozó eredményét megsemmisítik, és a találkozókat újrajátsszák.

A következmények súlyosak lettek: az eredeti eredmények alapján az Internacional lett volna a 2005-ös brazil bajnok, így viszont a Corinthians végzett az élen. A döntés ellen több egyesület is fellebbezett, sőt, beperelték a brazil szövetséget, a bíróság pedig felfüggesztette a CBF ítéletét, ami viszont a FIFA-nak nem tetszett. A szövetség végül meggyőzte az Internacional vezetőségét, hogy visszakozzon. De Carvalhót mindenesetre élete végéig eltiltották a futballtól.

www.global-soccer.eu