Michael Owen: Anglia fontosabb nálam

A 89-szeres válogatott Michael Owen csak kiegészítő játékos a Manchester Unitednél, de a jelek szerint elfogadta szerepét, miközben még mindig nem tett le arról, hogy visszakerüljön a válogatottba. Nincs könnyű helyzetben, mert mint mondja, úgy kell készen állnia, hogy közben nem szabad beleélnie magát a vb-részvételbe.

- Sokan kérdezik a válogatottságról?
- Igen, állandóan ez a téma, pedig Anglia fontosabb, mint Michael Owen személye. Én mindenesetre készen állok, amennyiben mégis utazom Dél-Afrikába, akkor megfelelő állapotba leszek. Tudom, hogy a szövetségi kapitány mit kér a játékosoktól, még ha nem is vagyok ott az edzéseken. Mindig kérdezgetem Wayne Rooney-t, hogy Fabio Capello miről beszél, mit tervez.

- Nem lehet egyszerű a helyzete.
- Igen, felemás a szituáció: úgy kell készen állnom, hogy közben nem szabad beleélnem magam abba, hogy bekerülhetek a csapatba. Természetesen nagyon szívesen játszanék a vébén, de el kell fogadnom, hogy jelenleg nem vagyok a keret tagja. Úgy fogom fel, ha esetleg mégis számítanak rám, akkor az egyfajta bónusz lesz. De ez nehéz, hiszen a karrierem során mindig másként gondolkoztam.

- Hogyan tudja ezt kezelni?
- Mindenki másként dolgozza fel, ha valami probléma van az életében. Amikor először kimaradtam a keretből, nagyon megrázott. Korábban éveken keresztül én számítottam az angol válogatott első számú támadójának, így természetesen csalódott voltam, de megpróbáltam túltenni magam rajta. Arra gondoltam, hogy nem megy olyan jól a játék, a klubom is gyengélkedik, szóval érthető a kapitány döntése. Aztán kimaradtam a következő keretből, majd az azt követőből is, és eljutottam arra a szintre, amikor azt gondoltam: nem hívtak meg, és kész. Nem szabad úgy felfogni, hogy azért maradtam ki, mert rossz játékos vagyok. Ha az ember túl sokat rágódik ezen, elkezd kételkedni a saját képességeiben, a saját tudásában, és ez nem tesz jót.

- És mi a helyzet Manchesterben? Ott is csak kiegészítő embernek számít.
- Tisztában voltam azzal, hogy mire számíthatok, amikor aláírtam a klubhoz. Természetesen szeretnék többet játszani, de eszembe sem jutott, hogy mondjuk odamenjek Sir Alexhez, és azt mondjam neki: a jövő héten lehetnék kezdő? A Bajnokok Ligájában a Wolfsburg ellen szerzett mesterhármast követően is tudtam, hogy a következő meccsen csak kispados leszek. Azon a találkozón egyébként magamnak is bizonyítottam azt, amivel azért tisztában is voltam: hogy még mindig képes vagyok 90 percet játszani, és bár veszítettem a gyorsaságomból, még mindig elég gyors vagyok. A harmadik gólnál majdnem az egész pályán végigsprinteltem.

- Mit gondol, miben változott a leginkább a játéka az elmúlt években?
- Valamelyik nap Rio Ferdinanddal beszélgettem, és elmondta, hogy amikor először bekerült a válogatott keretbe, látta, amint a tréningen lefutom a védőket, és teljesen elképedt. Akkoriban valóban nagyon gyors voltam, ami ma már természetesen nem igaz, de tudok olyan dolgokat, amiket akkor nem. A pályafutásom elején nem volt másra szükségem, mint a gyorsaságra, azonban idővel meg kellett tanulnom másként ráhozni a frászt védőkre. Ma már sokkal jobban tudom időzíteni, hogy mikor és merre kell mozognom, jobban látok a pályán. Régebben elég volt néhányszor beindulnom, és a gyorsaságomnak köszönhetően helyzetbe kerültem, ma viszont sokkal átgondoltabb a mozgásom.

- Nem zavarja, hogy a klubjában és a válogatottban is Rooney a legnagyobb riválisa?
- Ferguson úgy véli, hogy hasonlóak az erősségeink, ezért nem nagyon szerepeltet minket egyszerre. Velem is megbeszélte, hogy átgondolta a lehetséges kombinációkat a csatársorban, és Wayne-től azt kéri, hogy sokkal előrébb játsszon, és veszélyeztesse a kaput. Pár évvel ezelőtt Rooney még többször visszalépett, és ebben is nagyon jó, azonban érthető, hogy maximálisan ki akarják használni képességeit, márpedig ha közel van a kapuhoz, akkor sok gólt szerez. Ha együtt játszanánk, valamelyikünknek alkalmazkodnia kellene.

- Milyen a kapcsolatuk?
- Ez nagyon érdekes dolog. Ha engem kérdeznek, hogy mi volt a kedvenc gyerekkori emlékem a válogatottról, akkor azt mondom, hogy Gary Lineker az 1990-es vébén, Wayne pedig azt, hogy Michael Owen 1998-ban. Sokat beszélgetünk egymással, például a meccsek szünetében, és szívesen elmondom neki a véleményemet. A futball csapatjáték, de egy kapushoz vagy egy jobbhátvédhez képest egy csatárnak teljesen más a feladata, és nem mindenki tudja, hogy ez milyen érzés.

- Mi a célja a szezonban?
- Ezzel szoktunk viccelődni az öltözőben, én ugyanis még sohasem nyertem bajnokságot. Mindig mondom a többieknek: nekem van UEFA-kupám, amit ők már sohasem nyerhetnek meg. És ha aranyérmesek leszünk a Premier League-ben, akkor az számukra csak egy újabb bajnoki cím lesz, nekem viszont ezzel lenne teljes a gyűjteményem.

Forrás: www.guardian.co.uk
www.global-soccer.eu