Vágólapra másolva!
Az európai Aranycipőért folytatott versenyben Wayne Rooney áll az élen, de Lionel Messi csak egyetlen góllal marad el tőle. Nem kérdés, hogy ez a két támadó jelenleg kiemelkedik a világ labdarúgásából, de hogy a manchesteri izomkocka vagy a barcelonaiak bálványa jön-e ki győztesen kettőjük különversenyéből, azt egyelőre lehetetlen megmondani. 

A két szupersztár karrierjét összevetve sok a hasonlóság. Mind a ketten nagyon fiatalon lettek világklasszisok, és igazi sztárcsapatban váltak meghatározó játékosokká. Már az előző idényben, idényekben is ontották a gólokat, a mostaniban azonban minden korábbinál eredményesebben játszanak, nem véletlenül. A nyáron a Manchester United és az FC Barcelona megvált házi gólkirályától, emiatt Rooney-ra és Messire is nagyobb felelősség hárul, miközben nagyobb szabadságot is élveznek a pályán.

Rooney esetében ez fokozottan érvényes: míg korábban a ManUnited támadásai Cristiano Ronaldóra épültek, a portugál távozása után Sir Alex Ferguson Rooney-ra szabta a csapat játékát. Messi viszont már az előző idényben is rendkívül gólerős volt, pedig akkor még Samuel Eto'o is ott futballozott mellette, és a kameruni sokkal kevésbé vette ki a részét az összjátékból, mint Zlatan Ibrahimovic.

A statisztikákat nézve minimális a különbség Rooney, illetve Messi teljesítménye között ebben a szezonban. Az angol 26 gólt szerzett (négyet tizenegyesből), az argentin 25 (1) alkalommal volt eredményes a bajnokságban, a BL-ben pedig egyaránt négy-négy gólra voltak képesek. Sőt, ha csak a 2010-es évet nézzük, a gólok száma akkor is megegyezik: Rooney és Messi is 18-szor talált be idén. Még a válogatottbeli teljesítményükben sincsen differencia, ha csak a jelenlegi idényt, vagyis a 2009 augusztusa utáni időszakot vesszük figyelembe, hat mérkőzésen egy-egy gól a két játékos mérlege.

Ön szerint eddig melyik támadó nyújtott meggyőzőbb teljesítményt a szezonban?

Rooney

Messi

bajnoki mérkőzés

29

25

bajnoki gól

26

25

bajnoki gólpassz

3

9

BL-mérkőzés

5

7

BL-gól

4

4

BL-gólpassz

1

0

válogatott mérkőzés

6

6

válogatott gól

1

1

225302outform.html400350225301outform.html400350

Az egyetlen lényeges különbség a gólpasszok számában mutatkozik, amiben Messi egyértelműen felülmúlja Rooney-t: a Barcelona klasszisa a Primera Divisiónban már kilencet adott társainak, míg az angol ezt mindössze háromszor tette meg.

Forrás: AFP

Ez a különbség persze részben abból adódik, hogy a két játékos nem teljesen ugyanazt a szerepkört tölti be csapatában. Rooney középcsatár, még ha gyakran mélységből vagy a szélről indul, hogy lendületből vezethesse rá a labdát a védőkre. Messi viszont a Barcelona 4-3-3-as alapfelállásában jobbszélső, igaz, onnan előszeretettel cselez befelé, sőt, az utóbbi időben arra is akadt példa, hogy középre húzódva amolyan árnyékékként futballozott. Neki tehát nem csak a befejezés, hanem az előkészítés is a feladata, ellentétben Rooney-val, akit Fergusonnak kifejezetten győzködnie kell, hogy ne akarjon mindent magára vállalni, hanem koncentráljon a régi-új szerepkörére.

Rooney a góljainak nagy részét hasonló módon szerzi, főleg az utóbbi időben: egy beadás vagy egy centerezés után érkezik, lő vagy fejel, és a labda máris a hálóban.


Gyakori, hogy egy kiugratás után talál be, de az egyáltalán nem jellemző rá, hogy végigcselezi magát a pályán - ami az elmúlt hetekben Messinek többször is sikerült.


Messi góljainak nagy része kifejezetten látványos, Rooney-é kevésbé - persze mind a kétfajta találat ugyanannyit ér. Angliában a BBC Match of the Day című műsorában minden hónapban megválasztják a Premier League legszebb gólját, de Rooney rengeteg találata közül eddig csak egyetlenegy volt, amely az adott hónapban bekerült a tíz jelölt közé (a márciusi szavazás még hátra van).

Szerepkörükből adódik az is, hogy kettőjük közül Messi sokkal többet találkozik a labdával, és értelemszerűen többet is szabálytalankodnak vele szemben. A manchesteriek ásza eddig 17 szabadrúgást harcolt ki a bajnokságban, míg az argentint már 57-szer akadályozták szabálytalan eszközökkel. Már amikor ez egyáltalán sikerült, hiszen többek között a Real Zaragoza ellen is volt rá példa, hogy még így sem tudták elvenni a labdát Messitől, aki egészen zseniális módon képes lendületet venni a védők lökéseiből ahelyett, hogy elesne.

Forrás: AFP

"Nem játszottam még Rooney ellen, de azt hiszem, hogy Messi jelenleg a legjobb a világon" - ismerte el a zaragozaiak olasz védője, Matteo Contini, miután Messi szinte egymaga legyőzte csapatát. "Megnézném azonban, mire lenne képes a Serie A-ban. Olaszországban sokkal nehezebb dolga lenne, kevesebb területet kapna, és a hátvédek is keményebbek" - tette hozzá a hátvéd, aki eddig 164 mérkőzésen szerepelt az olasz élvonalban.

A Panathinaikosz brazil középpályása, Gilberto Silva szerint ugyanakkor Rooney egy szinten van Messivel. "Évről évre jobb teljesítményt nyújt, köszönhetően a megszerzett rutinnak, és azt hiszem, ugyanakkora klasszis, mint Messi" - állítja az angolról a korábban az Arsenalban szerepelt focista.

Forrás: AFP

A két szupersztár egyaránt tiszteli a másikat. Amikor tavaly Messinek össze kellett állítania az álomtizenegyét, akkor betette Rooney-t a csatársorba (Cristiano Ronaldót kihagyta), és némi méltatással is megfejelte a gesztust: "Szeretem az olyan típusú játékosokat, mint ő. Remekül lő, kiválóan kezeli a labdát, és kihasználja a testi erejét. Igazi góllövő csatár."

Rooney kisvártatva visszadicsérte Messit, amikor arról kérdezték, hogy kit tart a világ legjobbjának. "Cselezésben nem vehetem fel vele a versenyt. Messi az egyik kedvencem, sőt, azt hiszem, ő minden idők egyik legjobbja."

Bár még csak március van, nem számítana őrült hazardírozásnak, ha lefogadnánk, hogy kettejük közül kerül majd ki az idei aranylabdás. Hogy melyikük lesz az, arról alighanem a világbajnokság dönt majd, ahol mindkettejükre kulcsszerep vár hazájuk válogatottjában, de sokat számíthat az is, hogy a BL hátralévő szakaszában mire lesznek képesek. Egy évvel korábban a fináléban már találkoztak, akkor Messi került ki győztesen a párviadalból.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!