Büntetőt jobbal, szabadrúgást ballal

A mindkét lábbal egyformán jó futballisták rendkívül hasznosak a csapatnak, de számukra gondot jelenthet, ha nem alakul ki állandó posztjuk. A kapusok rettegnek tőlük, edzőik hasznosnak tartják őket, ők maguk pedig ravaszul is bánhatnak képességükkel - mint Andreas Brehme, aki egy vb-elődöntőn szabadrúgásból, a döntőben már büntetőből lőtt gólt.

A labdarúgók többsége jellemzően sokkal ügyesebb az egyik lábával: a jobblábasok többségben vannak, éppen ezért számít nagy értéknek egy jó ballábas futballista. Az abszolút kétlábasság még mindig ritkaság, pedig rengeteg gyakorlással ez is elérhető.

Még a labdarúgás legnagyobb alakjai is sokszor szinte csak támaszkodásra használták az egyik lábukat. Puskás Ferenc vagy Diego Maradona abszolút ballábas volt, jobbal csak nagyon ritkán értek a labdához, pedig a "kétlábasság" nagy előnyt jelenthet. "Hihetetlen, hogy milyen sok klasszis használta csak az egyik lábát a játék során. Pedig ha valaki mindkét lábával jól bánik a labdával, akkor jóval több lehetősége van a játék során" - állítja az egykori angol klasszis, Glenn Hoddle, aki szintén mind a két lábával ugyanolyan kiválóan kezelte a játékszert. "Én szerencsés vagyok, mert alaphelyzetben kétlábas voltam, de nagyot sokat gyakoroltam, hogy tovább fejlesszem ezt a tulajdonságomat" - magyarázta. Vannak tehát, akik a génjeikben hordozzák mindezt: ilyen például a Barcelona fiatal támadója, Pedro, aki nem csak egyformán jó jobb és bal lábbal, hanem mindkét kezével is egyformán ügyes.

Ez a tulajdonság persze nem csak magától alakulhat ki, rengeteg edzéssel lehet fejleszteni, hogy valaki mind a két lábával ugyanolyan jól bánjon a labdával. Akadnak esetek, amikor mindez kényszerűségből történik: a Sevilla brazil játékosa, Adriano Correia még gyermekkorában súlyos sérülést szenvedett, ami miatt hónapokig nem használhatta a jobb lábát. Mivel ebben az időszakban sem akart edzés nélkül maradni, így ballal kezdett gyakorolni, és ennek köszönhetően vált kétlábassá. Ez a tulajdonsága remekül jön a sevillaiaknak, ugyanis szükség esetén bármelyik oldalon bevethető: Correia játszott már jobb- és balhátvédet is pályafutása során. Az AC Milan válogatottja, Gianluca Zambrotta is hasonlóan sokoldalú: karrierjét a Bariban még jobbszélsőként kezdte, ezen a poszton mutatkozott be a válogatottban is, de később a Juventusnál balhátvédet faragtak belőle, kihasználva, hogy mindkét lábbal kiválóan bánik a labdával.

Szabadrúgás ballal, tizenegyes jobbal

Bizonyos szempontból viszont nem jelent előnyt a kétlábasság. Az ilyen futballistákat több poszton is bevetheti edzőjük - ami a csapatnak jó, de a játékosnak nem biztos. A brazil Sao Paulo középpályása, Hernanes szintén ebbe a kategóriába tartozik: mivel jobbal és ballal is ugyanolyan pontosan lő vagy passzol, így a középpálya szinte minden posztján megfordult. "Már a pálya összes szegletében szerepeltem, ami nagyon hasznos a csapat szempontjából, de nekem nem mindig. Sokszor úgy tűnik, mintha nem tudnám, hogy pontosan mi a feladatom, mert meccsről meccsre más pozícióban kell szerepelnem" - panaszkodott a 24 esztendős játékos, akinek azért nem kell elkeserednie, hiszen nagyon kapós a nemzetközi játékospiacon, kapcsolatba hozták már az AC Milannal, a Juventusszal és a Real Madriddal is.

A kétlábasság persze a támadók esetében a leghasznosabb tulajdonság, hiszen esetükben az ellenfél kapusának fokozottan figyelnie kell: sohasem lehet biztos, hogy mikor, milyen szögből érkezik a labda. A spanyol bajnokság ebből a szempontból jelenleg kifejezetten veszélyes terep a kapusoknak, hiszen a Primera División támadói közül a már említett Pedro mellett Diego Forlán (Atlético Madrid) és David Silva (Valencia) is abszolút kétlábas. Utóbbi játékos egyébként Adriano Correiához hasonlóan egy gyermekkori sérülés miatt kezdett el külön foglalkozni a bal lábával - a jelek szerint megérte.

Brehme győztes gólja a 90-es vb-döntőn

Az egykori német klasszis, Andreas Brehme szintén abszolút kétlábas volt, sőt, egy különös munkamegosztást alkalmazott. Alapvetően ballábasnak született, karrierje során többnyire balhátvédként játszott, ennek köszönhetően ballal sokkal erősebbet tudott lőni - viszont a sok gyakorlásnak hála jobbal sem jelentett neki gondot a kapura lövés, mi több, ezzel a lábával pontosabban tudott célozni. Így aztán a szabadrúgásokat rendszerint ballal, a tizenegyeseket viszont az esetek többségében jobbal végezte el: az 1990-es világbajnokság döntőjében az argentinok ellen jobbal értékesítette az aranyérmet jelentő tizenegyeset, az elődöntőben viszont az angoloknak ballal szerzett szabadrúgásgólt.

www.global-soccer.eu