A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Helyi lapértesülés szerint a Bajnokok Ligája-győztes Internazionale konkrét ajánlatott tett a vezetőedzői posztra Rafael Beníteznek, aki csütörtökön jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik a Liverpool labdarúgócsapatától.

A Gazzetta dello Sport úgy tudja: a milánói klub három évre szóló szerződést kínál a spanyol szakembernek, aki szezononként 5,5 millió eurót tehetne zsebre.

Az újság információi szerint az 50 éves trénert a jövő héten mutatják be az Internél, amely idén a BL mellett az olasz bajnokságot és kupát is megnyerte az azóta már a Real Madridhoz szerződött José Mourinhóval.

Az angol sajtó úgy értesült, hogy Benítez hárommillió fontos (egymilliárd forintos) végkielégítéssel távozik Liverpoolból, mivel eredeti szerződése 2014-ig szólt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!