Vágólapra másolva!
Zsinórban negyedszer bukta el a főtáblára jutást az Anderlecht labdarúgócsapata. A Juhász Rolandot végig soraiban tudó belga csapat a BL-selejtező utolsó mérkőzésén az idegenbeli 2-2 után hazai pályán is így végzett szerb ellenfelével szemben, a 11-es rúgások során azonban háromszor a kaput sem találták el a játékosok, így a Partizán jutott tovább. A 93. percig továbbjutónak tűnt a Koman Vladimirt kispadon jegelő Sampdoria is, végül a hosszabbítást kicsikaró Werder biztosította helyét a legjobbak között.

A belgrádi 2-2 után Brüsszelben is a veszélysebben kezdő Partizan szerzett vezetést: a 15. percben egy bal oldali szögletet követően Cléo érkezett jól, s Mazuch szorításában 3 méterről a hosszú sarokba csúsztatott - Proto kapus - ki tudja, miért - el sem indult a beadásra (1-0).

A 21. percben Boussoufa távoli lövése nagyon meglepte Ilic kapust, aki a megpattanó labdát nem tudta elkapni, de a hóna alatt átvánszorogva, a hasáról szögletre pattant.

A 36. percben Suarez 14 méterről jobbal lőtt a bal kapufa mellé, öt perccel később Polák lövését védte a Partizan kapusa.

A második félidőt lendületesen kezdte az Anderlecht, ám hiába támadott, egy váratlan kontrát az 53. percben ismét Cléo használt ki, aki újfent Mazuchot megelőzve éles szögből talált a kapuiba (0-2).

A 64. percben egy szép támadás végén Lukaku maradt teljesen egyedül, s 10 méterről a kapuba fejelt (1-2). Szinte az ellentámadásból Iliev helyzetét védte bravúrral az Anderlecht kapusa

A 71. percben elképesztő góllal egyenlített az Anderlecht: a Belgrádban is eredményes Gillet 20 méterről kilőtte a jobb felső sarkot (2-2). Sőt, a 75. percben Lukaku már félmeztelenül rohangált, ám gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető - a visszajátszás alapján tévesen.

Gól már nem született a 90 perc során, így a belgrádi eredményt lemásolva következhetett a hosszabbítás, de döntés ott sem született.

A büntetőpárbajban Cleo szerzett vezetést a Partizannak (0-1), Suarez azonban csúnyán fölé lőtte a labdát. Krstajic azonban nem tudta növelni az előnyt, mert balra helyezett lövését Proto védte, Biglia azonban egyenlítés helyett szintén kilőtte a stadionból a labdát.

A harmadik körben Petrovic bombaerősen lőtt a kapu jobb oldalába (0-2), Gillet pedig végre kihasználta a hazai pálya előnyét, s szépített (1-2). Davidov a jobb oldalt választotta, Proto könnyedén védte a gyenge lövést, Legear így egyenlíthetett (2-2).

Az ötödik körben Stankovic kegyetlenül bevágta a léc alá (2-3), Boussoufa a rossz gyepnek köszönhetően szintén a lelátóra vágta - továbbjutott a Partizan.

Kiesett a Sampdoria is, amely ugyan Brémában egy hete 3-1-re kikapott, hazai pályán Pazzini kettő és Cassano egy góljával a 93. percig 3-0-ra vezetett és továbbjutásra állt. A ráadás harmadik percében azonban Rosenberg kiharcolta a 2x15 percet, amelyben Pizarro is betalált, végül a Werder 5-4-gyel ment tovább. Koman Vladimir csak a kispadon kapott helyet a hazaiaknál.

Az előző körben a Debrecent búcsúztató svájci FC Basel feljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, miután a selejtező utolsó, 4. fordulójában - a magyar bajnok kiejtéséhez hasonlóan - a moldovai Sheriff Tiraspolt is kettős győzelemmel múlta felül.

Eredmények, Bajnokok Ligája-selejtező, 4. (utolsó) forduló, visszavágók:
Bajnokok ága:
Hapoel Tel-Aviv (izraeli) - Salzburg (osztrák) 1-1 (0-1)
gól:
Zahavi (92.), illetve Douglas da Silva (42., öngól)
továbbjutott: a Hapoel 4-3-mal

Sheriff Tiraspol (moldovai) - FC Basel (svájci) 0-3 (0-0)
gól:
Streller (74.), Frei (80., 87.)
piros lap: Tarknisvili (77., Sheriff)
továbbjutott: a Basel 4-0-lal

Anderlecht (belga) - Partizan Beograd (szerb) 2-2 (0-1) - büntetőkkel 2-3
gól:
Lukaku (64.), Gillet (71.), illetve illetve Cléo (15., 53.)
továbbjutott: a Partizan 4-4-gyel, büntetőkkel

Nem bajnokok ága:
Sevilla (spanyol) - Braga (portugál) 3-4 (0-1)
gól:
Luis Fabiano (60.), Jesús Navas (84.), Kanouté (91.), illetve Matheus (31.), Lima (58., 85., 90.)
továbbjutott: a Braga 5-3-mal

Sampdoria (olasz) - Werder Bremen (német) 3-2 (2-2, 2-0) - hosszabbítás után
gól:
Pazzini (8., 13.), Cassano (85.), illetve Rosenberg (93.), Pizarro (100.)
továbbjutott: a Werder 5-4-gyel

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!