A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
00:00CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNUngvári Attila
13:00CselgáncsMatthias Casse-Attila Ungvari
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Liverpool labdarúgócsapata tavalyi gyenge szereplésének egyik fő okaként említik, hogy Xabi Alonsót nem sikerült megfelelően pótolni, a részben ebből a célból megvett Alberto Aquilani sérülés miatt alig játszott. Az olasz középpályás továbbra sem alapember a csapatnál, sőt, a hírek szerint kölcsönadhatják a Juventusnak.

A Trabzonspor elleni Európa Liga-selejtezőn Aquilani még a keretben sem szerepelt, és a mérkőzés után Roy Hodgson eléggé egyértelmű magyarázatot adott döntésére. A szakember kifejtette: azért nem nevezte a középpályást, hogy az európai kupában való szereplés ne legyen akadálya esetleges távozásának.

Hodgson szerint ő nem tudja garantálni a középpályásnak, hogy rendszeresen játszani fog a Liverpoolban, éppen ezért ha kölcsönadnák, az mindkét félnek jobb megoldás lenne.

A Corriere dello Sport szerint az sem titok, hogy Aquilani hová kerülhet: a lap információi szerint a Juventus akarja kölcsönvenni a korábban az AS Romában szerepelt futballistát. A középpályás egy évre kerülhet vissza a Serie A-ba, és a torinóiaknak állítólag opciós joguk lesz későbbi megvételére.

További átigazolási hírek:
A Tottenham Hotspur érdeklődik az Everton dél-afrikai középpályása, Steven Pienaar iránt. A Juventus francia védőjét, Jonathan Zebinát a Ligue 1 újonca, az Arles-Avignon szeretné megszerezni.

A West Bromwich Albion leigazolta a Lokomotiv Moszkva nigériai csatárát, Peter Odemwingie-t.

A Wolfsburg brazil csatárát, Grafitét a Birmingham City is örömmel szerződtetné.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!