Vágólapra másolva!

"Meg sem próbálom felmenteni magam" - meglátogattuk Törőcsik Andrást

2010. október 15. 10:30

Budakeszin, egy rehabilitációs intézetben lábadozik Törőcsik András, akit augusztus 26-án szállítottak kórházba súlyos állapotban. A legendás csatár a körülményekhez képest jól van, de egyelőre fogalma sincs, mi lesz vele, ha néhány hét múlva kiengedik a kórházból. A balesete előtt haknikból tartotta fent magát, a csípőműtétje után azonban legfeljebb a kezdőrúgást tudja elvégezni.

"Most még gyógytornán van, pár perc múlva megérkezik" - mondja a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központjának portása Törőcsik Andrásról. A kérdésre, hogy milyen állapotban van, a portás hosszan végigmér, majd azt mondja: "Tudja, 1968 óta vagyok Dózsa-drukker, nekem Törő volt a mindenem. Igazából nem néz ki rosszul, persze elég sovány, törődött az arca, meg mankóval közlekedik, de teljesen észnél van. Hamarosan maga is meglátja".

"Szeretjük Andrist, aranyos fiú, de túl sokat nem beszélgetünk. Tudja, olyan bezárkózó, magának való típus" - mondja a hetedik emeleten a főnővér és két kolléganője. Közben feltűnik a folyosón a negyvenötszörös válogatott center. Mindkét hóna alatt mankó, a bal lábát furcsán tartja, kicsit borostás, de tényleg nem néz ki rosszul. Tavasszal a FourFourTwo magazin nyitóbuliján, sokkal rosszabb bőrben volt, alig tudott felbicegni a dobogóra, hogy átvegye a névre szóló mezt, amellyel a magyar futballtörténelem ötven legjobb játékosát ajándékozták meg.

"Eleinte nagyon hiányzott a pia"

Igazából az sem derült ki egyértelműen, hogy mi történt Törőcsikkel augusztus 26-án, először stroke-ról lehetett hallani, majd pedig arról, hogy elesett és beütötte a fejét, miután már egy hete rosszul érezte magát. "Ugyan" - legyint Törőcsik. "Nem volt itt semmiféle stroke, egy, a haverokkal töltött görbe este fejeződött be úgy, hogy elestem, alaposan bevertem a fejem, és azóta kórházban vagyok. Az első napok teljesen kiestek, jó időbe telt, mire teljesen kitisztult a fejem. Kezdetben az Uzsokiban tartottak, aztán átvittek a Honvéd Kórházba, itt, Budakeszin hétfő óta vagyok."

A fejével ránézésre már semmi baj nincsen, a mankó és a gyógytorna másféle gondokra utal. "Már régóta baj volt a bal csípőmmel, elkopott az ízület, még az Uzsokiban történt, a traumatológián, hogy beépítettek egy csípőprotézist. Tipikus futballistabetegség, a Szokinak (Szokolai László), a Bárónak (Bálint László), a Dunai Antinak, a Mucha Józsinak, a Turtóczkinak is megoperálták a csípőjét. Most folyik a rehabilitáció, a bal karomat is gyógytornáztatni kell, nem könnyű. Nagyon unatkozom itt, délig még úgy-ahogy eltelik az idő, de a délutánok, az esték nagyon hosszúak" - mondja.

Az újpestiek egykori legendás játékosa két hónapja van kórházban. "Eleinte nagyon hiányzott a pia, de most már eszembe sem jut. Tudod, gyakran eltöprengek azon, hogy miért jutottam ide, ki, vagy inkább mi a felelős azért, hogy most itt ápolnak Budakeszin. Persze, a körülmények is, talán ha fiatalon, erőm teljében kiszerződhettem volna egy nagy nyugati klubhoz, akkor minden másképp alakul. De ötvenöt éves koromra rájöttem, hogy az ember önmaga felelős a sorsa alakulásáért. Így aztán meg sem próbálom felmenteni magam."

"Én is így csináltam volna"

"Láttam a meccset! - mondja, a Helsinkiben rendezett, nagy csatában megnyert finn-magyarról. "Kisteleki Anti [az egykori MLSZ-elnök Kisteleki István bátyja] elvitt a római-parti házába, ott láttam a San Marino és a Finnország elleni Eb-selejtezőket. Örülök az eredményeknek, most legalább tavaszra is maradt izgulnivalónk. De nem akarok hiú reményeket táplálni magamban. Annyiszor csalódtam már az elmúlt huszonöt évben. Van egy-két ügyes srác ebben a magyar válogatottban, nekem legjobban Rudolf Gergely játéka tetszik. Ahogy elhúzta talppal a labdát a San Marinó-i kapus mellett, az nagyon tetszett. Én is így csináltam volna."

Azt egyelőre ő maga sem tudja, hogy mi lesz, ha majd kikerül a kórházból. "Az Uzsoki utcában lakom, az édesanyámnál, amikor éppen nem vagyok kórházban" - mondja. "Jövedelmem nincs, haknikból tartom fenn magam úgy ahogy, nyugdíjra egyelőre nem számíthatok. Itt egy öregfiúk-meccs, ott egy öregfiúk-meccs, játszani már nem tudok a csípőprotézisem miatt, legfeljebb a kezdőrúgást tudom elvégezni. Fogalmam sincs, hogyan lesz majd, ha néhány hét múlva kiengednek. Azért az jól esik, hogy az imént is felhívott Kovács Zoli, az Újpest sportigazgatója, meghívott a pénteki Újpest-Haladás meccsre. Kezdetben a Nyíl (Nyilasi Tibor) sokat bejárt látogatni, a Döme (Détári Lajos) is fel-felkeres, Attila fiam nála játszik a Vecsés NB II-es csapatában. Attila már huszonöt éves, az ő esetében sem szerencsés, ha az apjához hasonlítják, ugyanaz van vele, mint a Nyíl fiával."

Törőcsik hóna alá veszi a mankót, és odasétálunk a lifthez. Idősebb úr köszön az egykori zseniális csatárra. "Mi újság, Pista bácsi?" - kérdezi Törőcsik. Pista bácsi, aki a Hotel Stadion valamikori séfjeként Törőcsikre is sokat főzött annak idején, csak legyint: "Érszűkületem van, hamarosan le kell vágni a lábamat. Azt mondják, sokat kell innom, az jót tesz."

"Ha ez így van, akkor nekem soha nem lesz érszűkületem" - mondja Törőcsik mosolyogva.