"Ha beveszed a fájdalomcsillapítót, elég nagy szarban vagy" - miért lett több a súlyos sérülés?

Dárdai Pál szerint egy profi futballistának addig kell játszania, amíg lábra tud állni, különben könnyen elveszítheti a helyét a csapatában, Dr. Tállay András pedig már hallott olyan klubvezetőről is, aki kijelentette: amíg ő fizeti a játékost, addig nem lesz megoperálva. A középpályás és a sportorvos egyetért abban, hogy az utóbbi időben elszaporodó súlyos sérülések legfőbb okát a játék felgyorsulásában kell keresni, több az ütközés, és a sportolók is erősebbek lettek, de az edzők, az orvosok és versenyzők felelőssége is megkerülhetetlen.

Kettős lábtörés, keresztszalag-szakadás, lábközépcsont-törés - olyan fogalmak, amelyek az utóbbi években ugyanúgy hozzátartoznak a labdarúgáshoz, mint a szöglet, a les vagy a gól. Hogy mitől szaporodtak el ezek a sérülések annyira, hogy lassan minden hétre jut egy-egy súlyos sérülésről szóló videó? Túl egyszerűnem tűnik azzal érvelni, hogy a sportágak gyorsultak fel annyira, ami megnövelte a sérülésveszélyt, pedig dr. Tállay András, az Országos Sportegészségügyi Intézet vezető keretorvosa szerint ez az egyik legfőbb indok.

"Több sportágban is változtattak a szabályokon az utóbbi években, amivel a játék gyorsaságát növelték, ez ugyanakkor több sérüléshez vezethet" - mondta az [origo]-nak. Kézi- és vízilabdában állandó viták vannak, miképp lehetne elérni, hogy a pályan közepén is történjen valami, és az is téma, miképp lehetne a pihenőidőt csökkenteni, ami megint nem feltétlenül a sportoló javát szolgálja. A kluboknál hatalmas az elvárás, és mivel ők fizetik a játékosokat, általában ők határozzák meg, hogy egy játékosnak mit szabad és mit nem. Hallottam olyan esetről, hogy az orvos hiába győzködte a klubvezetőt, hogy jobb lenne, ha a játékost megműtenék, az elöljáró azt mondta, amíg ő fizeti a játékost, addig nem lesz megoperálva."

Tállay szerint a sportolókban is van egy nagyfokú teljesítménykényszser, és sokszor nem tudják, hogy a rövidtávon bevállalt kockázat hosszútávon hogyan befolyásolhatja az egészségüket, kevesen foglalkoznak tudatosan az evidenciákkal, vagy pedig struccpolitikát folytatnak. "Ha egy sportoló keresztszalag-szakadást szenved - amely a térdízületet érintő legsúlyosabb sérülés - a tapasztalatok és az orvosilag alátámasztott adatok alapján a rásérülés és a korai porckopás lehetősége szinte teljesen bizonyos, ami egy hobbisportolónál nem okoz problémát, egy profinál viszont annnál inkább. Ilyenkor különösen fontos, hogy a spororvos felvilágosítsa a a sportolót, hogy mik a hosszútávú következmények, aztán az illető vagy megérti, és ennek tudatában úgy dönt, hogy alacsonyabb szinten sportol tovább, vagy azt mondja, hogy a sportkarrier mindennél fontosabb, és folytatja változtatás nélkül."

"Ha valaki elhiszi magáról, hogy Superman, az nem jó"

Óriási az orvosok a felelőssége, véli Tállay, és negatív példaként említi, hogy pár évvel ezelőtt asebészek abban versenyeztek, hogy kinek a betege tud hamarabb visszatérni egy-egy súlyosabb sérülés után. "Szerencsére most már közelednek az emberek a racionális értékekhez, és elfogadják, hogy egy súlyos térdsérülés után nem hat, hanem nyolc-kilenc hónap kell a felépüléshez. Az élsportolóknak azonban nem szabad elfejteni, hogy a biológia törvényei rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, a sérülésük ugyanannyi idő alatt gyógyul meg, mint mindenki másnál, ha valaki elhiszi magáról, hogy Superman, az nem jó.

Nemrég Szerbiában voltam egy sportorvosi konferencián, ahol a Barcelona futballcsapatának orvosával beszélgettem, aki azt vallja: nincsenek guruk és csodatevők, senki ne várjon meglepetést, és a gyógyításban a tudományosan megalapozott technikákat alkalmazzák, ami alapján a legbizonyosabbnak tűnik, hogy az illető rendbe fog jönni. A sérültnek megadják a megfelelő pihenőidőt, igaz, náluk olyan a keret erőssége, hogy ha kiesik egy csúcsjátékos, egy hasonló kaliberű simán pótolni tudja. Itthon, ha a sztárjátékos kiesik, rövid a kispad mögötte, nincs kit becserélni, így gyakran kizsigerelik a legjobbakat, sérülten vagy hőemelkedéssel is játszaniuk kell, pedig az edzők megtehetnék, hogy a gyengébb ellenfelekkel szemben inkább pihentetik őket."

Ribéry sérüléseit a Bayern is megszenvedi

Mivel a sportoló egészsége a legfontosabb, azt gondolhatnánk, ha az orvos azt mondja az edzőnek, hogy a játékos nincs játékra alkalmas állapotban, akkor az ő szava dönt, és bár Tállay szerint ez lenne az ideális helyzet, sokszor mégsem ez történik. Néha a játékosok is hibásak ebben, mivel eltitkolnak kisebb-nagyobb problémákat, és elég kellemetlen tud lenni, amikor az olimpiai döntőre menet, a buszban jelzik az orvosnak, hogy vacakol a térdük. Az ilyen helyzetek állandó etikai problémát jelentenek a sportorvosoknak, hiszen bár elsősorban a sportoló egészségét tartják szem előtt, ugyanakkor a csapat érdekeit is figyelembe kell venni, sok múlik ilyenkor az orvos és az edző kapcsolatán.

Nem mindenki tudta, hogy mi szakadt el a térdében

Tállay szerint régen is sok volt a súlyos sérülés és akkor is előfordult hirtelen szívhalál, de akkor még nem volt internet, nem kaptak az emberek ennyi helyről információt. Bár a keresztszalag-szakadás valóban állandó szereplője a sérülésekről szóló híreknek, régen is hasonló mennyiségben fordult elő, csak akkor sokszor nem ismerték fel, hogy erről volt szó, gyakran maga a sportoló is csak évekkel később tudta meg, mi is volt a pontos sérülése, ilyen téren sokat fejlődött a sportsebészet. A műtéti módszerekben is jelentős változás történt, hiszen nem mindegy, hogy 15-20 centis vágást ejtenek vagy csak 3-4 millimétereset, ma már az atroszkópos térdműtét után két héttel óvatosan már lehet terhelni a térdet.

Ramsey szörnyű sérülése a Stoke-Arsenal meccsen:

A műtéti módszerek terén Magyarország nincs elmaradva a nyugat-európai országokhoz képest, de infrastruktúrában igen, elég csak a már említett Barcelonát szóba hozni, ahol tizenkétfős orvosi személyzet dolgozik, míg itthon az élvonalbeli csapatok általában egy orvost foglalkoztatnak. Tállay amondó, a finanszírozás kérdését kell megoldani, jó ötlet lenne egy sportbiztosítás bevezetése, mert jelenleg a tb fedezi az élsportolók ellátását, a nagyon drága eszközöket pedig nem lehet ebből biztosítani, és azt sem lehet megoldani, hogy egy sportolóval négy-öt szakember foglalkozzon.

"Muszáj játszanod, amíg lábra tudsz állni"

Dárdai Pál tizenhárom szezont húzott le a Bundesligában, úgyhogy pontosan látja, milyen különbségek vannak a kinti és a hazai viszonyok között. "Németországban azt vallják, a jó játékost jól kell ápolni, és mivel évi többmillió eurót keresnek az itt játszók, a klubnak sem érdeke, hogy olyan embert fizessen, aki folyton sérült" - mondta az [origo]-nak a Hertha BSC csúcstartója. Dárdai a Koeman-érában tapasztalta, hogy a válogatottnál is próbáltak olyan szakembereket és gépeket hozni, amelyek Nyugat-Európában elterjedtek, de a különbség még így is jelentős.

A Pécsről induló középpályás úgy tervezte, ez lesz az utolsó idénye a Herthánál, amelyben játékosként segíti a csapatot, a sérült bokája azonban közbeszólt, így 34 évesen tulajdonképpen felhagyott a profi futballal. Dárdai a sok sérülést egyértelműen annak tulajdonítja, hogy a játék felgyorsult, a futballisták pedig erősebbek lettek.

De Jong eltörte Ben Arfa lábát:

"Keményebbek az ütközések, nagyobbakat csattannak a lábak, óriási a konkurenciaharc, ha valaki nem játszik, és a csapat nélküle nyer, akkor kevés esélye van visszakerülni. Éppen ezért muszáj addig játszanod, amíg lábra tudsz állni, hiszen ha nem lépsz pályára, nem keresel pénzt, én is végigjátszottam szinte rögtön a térdműtétem után egy Bayern elleni meccset, mert menni kell, csinálni kell. Kevés olyan focista van, akinek nincs gyenge pontja a pályafutása vége felé, mindenkinek fáj valamije, valakinek a könyöke, másnak a térde vagy a csípője, én még jól megúsztam, úgy terveztem, hogy 32 éves koromig játszom külföldön, aztán levezetek Pécsett, ehhez képest 35 leszek, és a bokám annyira nincs kinyírva, hogy sántítva tudjak csak menni."

Arguello lába majdnem kettétört:

"Senkinek nem tudtam eltörni a lábát"

Dárdai szerint igaz, hogy régebben annak ellenére is kevesebb volt a súlyos sérülés, hogy nem minden játékos hordott például sípcsontvédőt, de akkoriban teljesen más futballt játszottak. "Azzal a sebességgel ma már helyzetbe sem tudnának kerülni a játékosok. Akkor még volt idő felnézni, visszavenni külsővel, visszavenni belsővel, ma sokszor örül az ember, ha passzolás előtt bevillan előtte egy azonos színű mezben lévő társ. Ráadásul sokkal több a meccs, brutális a terhelés, akkoriban hetente volt egy meccs, most előfordul, hogy egy hét alatt háromszor is pályára kell lépni, egy topligás klubnál évi 65-70 meccs is előfordulhat, ami még akkor is elég magas szám, ha 25-30 játékos van a keretben. Sokszor a szervezet is megadja magát, nekem is volt olyan csapattársam, akinek úgy szakadt el az összes szalag a térdében, hogy nem is volt senki a közelében."

Dárdai posztján mentálisan és fizikálisan is erősnek kell lenni

Dárdai úgy véli, a sérülések egy része szándékos szabálytalanság következménye, amit viszont nem érdemes korokhoz kötni, régen is voltak olyan játékosok, akik a tolerálhatónál keményebben léptek oda. "Az én posztomon elég sok a párharc és az ütközés, de senkinek nem tudtam eltörni a lábát. Illetve egyszer volt egy szerencsétlen eset edzésen, Bart Goort próbáltam megakadályozni egy lövésben, becsúsztam elé, de ő még bemutatott egy lövőcselt, pörgött egyet a labdán, és eltaláltam a támaszkodó lábát, pedig próbáltam az utolsó pillanatban visszahúzni magam. Hallottam egy koppanást, és mondtam is neki, hogy 'Bart, én most eltörtem a lábad', mire megjegyezte, hogy ne vicceljek, aztán edzés után elment röntgenre, és bosszankodva mesélte utána, hogy nekem lett igazam. De ez egy vétlen eset volt, míg Boateng például elég látványosan rúgta le Ballackot a vébé előtt."

"Ha olyan lenne a bokám, mint a 60 éves apukámé..."

A jobb bokám mindenesetre nagyon nagy bajban van. Szétment az ugrócsont, a szalag ki van cserélve, sokszor csak injekciókkal tudok játszani, a doktor nem is érti, hogyan tudok így játszani. Egy héten egy meccs az fasza, de heti kettő és az utazások, az már sok. Ha olyan lenne a bokám, mint a 60 éves apukámé, akkor 38 éves koromig játszhatnék. Márciusban 34 éves leszek, keményen dolgozom, az erőnlétem még a régi: a 30 méteres futások jól mennek, az állóképességi tesztjeim a csapaton belül továbbra is a legjobbak. Nemrég még a szabadnapjaimon is egész nap fociztam a gyerekeimmel, de ma már ezt sem bírom ugyanúgy" - nyilatkozta Dárdai egy februári interjúban.