Vágólapra másolva!
A TP Mazembe az afrikai klubfutball legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a klubvilágbajnokságon a mexikói Pachucát, majd a brazil Internacionalt is legyőzte, és ezzel bejutott a döntőbe. A bencés szerzetesek alapította csapat sikerének titka a helyi szinten magas fizetés és az afrikai átlagot felülmúló szervezettség, melynek köszönhetően két legjobbja nélkül is bravúrt tudott elérni.

Egészen az idei kiírásig a klubvilágbajnokság, mint torna, nem volt több egy kibővített Világkupánál. Európa és Dél-Amerika legjobb klubcsapata korábban is találkozott, hogy eldöntsék, hivatalosan melyik a világ legjobb egyesülete, és bár a FIFA megpróbálta globálissá tenni a viadalt, a többi kontinens képviselői nem tudtak beleszólni a nagyok versengésébe.

A fenti, évtizedeken át újra meg újra bebizonyított tétel idén megdőlt: az Afrikai Bajnokok Ligája győztese, a Kongói DK-beli TP Mazembe hatalmas meglepetésre 2-0-ra legyőzte a brazil Internacionalt, és ezzel meghiúsította a mindenki által biztosra vett Inter-Inter finálét.

Ázsiától várták, Afrikától érkezett a siker

A Mazembétől már az is nagy bravúrnak számított, hogy a negyeddöntőben búcsúztatta a mexikói Pachucát, hiszen az afrikaiak eddig nem nagyon villogtak a klubvilágbajnokságokon. A legutóbbi öt kiírásból mindössze kétszer jutott el az elődöntőig a földrész képviselője: 2006-ban az egyiptomi Al-Ahli, egy évvel később pedig a tunéziai Étoile du Sahel. E két együttes azonban valamivel ismertebb a nemzetközi labdarúgásban, különösen az Al-Ahli, amely gyakorlatilag a fél egyiptomi válogatottat, a legutóbbi három Afrika-kupa győztesét jelenti.

Az a tény, hogy a kifejezetten erős kairói csapat sem tudott döntőbe kerülni, csak még inkább felértékeli a Mazembe mostani teljesítményét. Az európai - dél-amerikai hegemóniáról sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb (bár a különböző fogadóirodáknál inkább utóbb) véget ér, ám sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy egy ázsiai együttes jóvoltából - ha már az Al-Ahlinak nem jött össze. A japán vagy dél-koreai, esetleg közel-keleti csapatok sokkal több pénzből gazdálkodnak, mint az afrikaiak, és nekik nagyobb esélyük van arra, hogy megtartsák legjobbjaikat, vagy esetleg Dél-Amerikából még erősítsenek is. A Hollóknak, azaz a TP Mazembének azonban most minden előzetes várakozást és futball-logikát sikerült felborítania.

Mazembe - Pachuca 1-0

A bencés szerzetesektől a polgárháborúig

A Mazembe Afrikában nem számít ismeretlennek, hiszen az egyesület már az 1960-as években is fontos tényező volt a kontinens labdarúgásában. Az egykori Zaire képviseletében a klub 1967-ben és 1968-ban is megnyerte az Afrikai Bajnokcsapatok Kupáját, a következő két évben pedig szintén döntőt játszott a sorozatban. 1980-ban a Kupagyőztesek Kupája került az 1939-ben bencés szerzetesek által alapított klub vitrinébe. Az 1990-es években azonban az ország nem a futballal volt elfoglalva: a polgárháborús állapotok csak 2006-ban értek véget, amikor az 1960 óta önálló állam történetének első többpárti választását tartották.

A Mazembe is ezt követően lett ismét sikeresebb. A csapat 2006-ban és 2007-ben is megnyerte a bajnokságot, ám ezeket a diadalokat követően a BL-ben nem tudott maradandót alkotni. A 2009-es kiírásban már bajnoki másodikként indulhatott, és kisebb meglepetést okozva elhódította a trófeát, a döntőben a nigériai Heartlandet idegenben szerzett gólokkal múlta felül. Ezzel kvalifikálta magát a klubvilágbajnokságra, ám tavaly mindhárom mérkőzését elveszítette a FIFA rendezvényén. Az idei BL-győzelem után a klub elnöke, Moise Katumbi nagyon fogadkozott, hogy ezúttal sokkal komolyabban felkészültek a viadalra. Igaza lett.

Bombagól az afrikai csapattól a tavalyi klubvébén

A kormányzó adja a pénzt

Az elnöknek egyébként is óriási szerepe van abban, hogy a Mazembe ilyen messzire jutott. Katanga állam kormányzója (aki 13 évesen halárusításból szerezte első jövedelmét, manapság pedig sikeres üzletembernek számít) megteremtette az anyagi biztonságot, és sikerült elérnie, hogy a csapat ne adja el legjobb játékosait európai egyesületeknek, sőt erősítsen is a környező afrikai országokból: a klubvébére benevezett keretben két kameruni és két zambiai légiós is van.

A játékosok afrikai szinten kifejezetten jól keresnek, így nem létfontosságú számukra, hogy eligazoljanak. Az elmúlt években a Mazembe csak egy komoly igazolást hajtott végre: 2007-ben 1,2 millió euróért adta el Dieumerci Mbokanit a belga Standard Liege-nek. A csatár jelenleg az AS Monacóban futballozik.

A biztos pénzügyi háttér mellett nagyon fontos, hogy a Mazembe a többi afrikai egyesülethez képest sokkal szervezettebb. Katumbi erre is utalt, amikor a megfelelő felkészülésre célzott a torna előtt. "Tavaly a játékosok csak öt nappal a viadal rajtja előtt kezdtek közösen edzeni. Ezúttal viszont a BL megnyerését követően közel egy hónapig végig együtt tréningeztek" - nyilatkozta az elnök. A csapat játéka is megváltozott, ami részben az edzőcsere eredménye: szeptemberben a klub menesztette a csapatot tavaly BL-győzelemre vezető Diego Garzitót, és az olasz szakember utódja a szenegáli Lamine N'Diaye lett.

Az eddigi legnagyobb siker: Mazembe - Internacional 2-0

Csapategység és egyéni villogás

Az afrikai tréner 2003 és 2006 között a kameruni Cotonsport Garouát irányította, és 2008-ban rövid ideig volt hazája szövetségi kapitánya is, de ennél sokkal fontosabb, hogy játékosként tíz évet töltött Franciaországban, és edzői karrierjét is ott kezdte. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy N'Diaye sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a védekezésre és a taktikai fegyelemre, mint elődje. Nem véletlen, hogy sem a Pachuca, sem pedig az Internacional nem tudta bevenni a Mazembe kapuját.

Hogy a csapategység mennyire fontos, azt jól mutatja, hogy a klubvébén két legjobbja hiányát is képesek elviselni a társak. A korábban még az Arsenallal is kapcsolatban hozott csatár, Tresor Mputu, illetve a hátvéd Basisila Lusadisu tavasszal kapott súlyos büntetést (előbbit 12, utóbbit 11 hónapra tiltották el), mert egy regionális tornán Ruandában megütötték a játékvezetőt. Persze így is maradtak remek egyéni képességekkel rendelkező focisták a keretben: az Internacional elleni első gólt szerző középpályás, Dioko Kaluyitika a 2009-es BL gólkirálya volt kilenc találattal, az idei kiírásban pedig hétszer volt eredményes. A kapus Muteba Kidiaba pedig a brazilok ellen bravúrok egész sorát mutatta be. A 34 esztendős játékos már a 2004-es Afrika-kupán is szerepelt, és eddig elsősorban legendás győzelmi táncáról volt nevezetes - az idei klubvébén már meghökkentő gólörömeivel tüntet.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!