Vágólapra másolva!
Az év első hónapja az átigazolásokról szól a nemzetközi labdarúgásban, ami a magyar idegenlégiósok életét is meghatározta. Jó néhány labdarúgó hazatért külföldről, mások pedig az országhatáron kívül váltottak klubot. A pályán nyújtott teljesítmények közül Torghelle Sándorét kell kiemelni, az Augsburg csatára három mérkőzésen négy gólt szerzett, rajta kívül csak Tisza Tibor ért el egynél több találatot.

Decemberben három magyar labdarúgó döntött úgy, hogy felhagy a légióskodással, és hazatér (Csizmadia Csaba, Somorjai Tamás és Sípos Norbert), januárban pedig további négyen követték példájukat. Halmosi Péter a hónap elején még pályára lépett a Hull Cityben a Wigan Athletic elleni kupamérkőzésen, ám a bajnokikon továbbra is mellőzték, ezért kölcsönszerződéssel inkább nevelőklubjához, a Haladáshoz igazolt. A szlovén Nafta Lendava két magyar légiósa, Sebők József és Koplárovics Béla is megunta a mellőzést - utóbbi állítólag az iráni másodosztályban találhat csapatot magának, míg Sebők a megyei első osztályú Lentiben szerepel majd tavasszal. A szezon első felében a lengyel Polonia Warszawa kispadját koptató Kulcsár Tamás is hazajött, a varsóiak visszakölcsönözték őt az MTK-hoz.

Aláírt, nemet mondott, megsérült

Persze az ellenkező irányban is volt mozgás, vagyis többen külföldön folytatják pályafutásukat. A legnagyobb figyelmet Rudolf Gergely kapta, de ő végül csak a nyáron hagyja majd ott a DVSC-t az olasz Genoa kedvéért. Leandro viszont már most távozott Debrecenből, őt a ciprusi Omonia Nicosia vette meg, a hírek szerint 300 ezer euróért, és már pályára is lépett új csapatában - a legutóbbi két bajnokin egyaránt becserélték. Az MTK volt középpályása, Gosztonyi András viszont még nem mutatkozott be az olasz Bariban, amely az átigazolási időszak utolsó pillanataiban szerződtette.

Voltak, akik külföldön váltottak csapatot, a Sassuolo középpályását, Filkor Attilát a Ferencváros is csábította, de végül úgy döntött, hogy marad a Serie B-ben, és a Gallipoli ajánlatát fogadta el. Debütálása egyelőre várat magára, a többiek viszont már mind bemutatkoztak új csapatukban. A legnagyobb előrelépés kétségtelenül Szalai Ádámé, aki a spanyol harmadosztályból igazolt a Bundesligába: a Real Madrid Castillából a Mainzhoz. A csatár eddig a mainziak mindhárom idei bajnokiján pályára lépett, egyszer kezdőként, kétszer csereként. Leigazolásában nagy szerepe volt annak, hogy a Mainz edzője, Thomas Tuchel egykoron a Stuttgart ifjúsági csapatánál már dolgozott vele. "Első helyen állt a kívánságlistámon. Több szerepkörben is bevethető, előretolt ékként, második számú csatárként és visszavont támadóként is. Technikailag képzett, intelligens játékos" - áradozott Szalairól a német szakember.

Tímár Krisztián és Kovács János egyaránt Anglián belül váltott csapatot, és mindketten alacsonyabb osztályba szerződtek annak érdekében, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjanak. Kovács a Lincoln Cityből a patinás, ám jelenleg az ötödik vonalban szerénykedő Luton Townba került, ahol rögtön az első bajnokiján gólt szerzett, és a jelek szerint alapember lehet. Tímár már nem járt ilyen jól a cserével, hiszen az Oldham Athleticben a második mérkőzésén megsérült, és így már vissza is tért a Plymouth-hoz.

Korolovszky is a listán

Leandrón kívül még két új név szerepel táblázatunkban, mindketten Cipruson futballoznak. Korolovszky Gábor esetében ezzel egy mulasztást pótolunk, hiszen ő már az ősszel is játszott az Arisz Limasszolban. Januárban rendszeresen pályára lépett, és a nyáron Ciprusra szerződött Tóth Péter is végre bemutatkozott a Nea Szalamina Famagusztában. Őt még Supka Attila vitte magával az idény elején, ám a magyar edző irányítása alatt egyszer sem játszott, a legutóbbi két fordulóban viszont egyaránt becserélték.

A legjobb januári teljesítmény Torghelle Sándor nevéhez fűződik. A csatár ugyanis három bajnokin négy gólt szerzett az Augsburgban, amely meglepően jól szerepel a Bundesliga 2-ben. A válogatott támadó a tavaszi nyitómérkőzésen az Energie Cottbus ellen duplázott - ezen a meccsen a csapat első számú csatára, Michael Thurk eltiltás miatt nem játszott. A következő fordulóban ők ketten alkották a csatárduót, és Torghelle megint betalált, ám az Arminia Bielefeld ellen ennek ellenére a kispadra került - ekkor Thurk egyedül szerepelt elöl. Torghellét csak az utolsó percben cserélték be, ám ennyi idő is elég volt neki ahhoz, hogy gólt szerezzen. Immár a hatodikat, és ha így folytatja, akkor külföldi karrierje legeredményesebb szezonját zárhatja, hiszen légiósként eddig nyolc gól a rekordja (2007-2008, Carl Zeiss Jena).

Rajta kívül csak egy magyar légiós szerzett egynél több gólt januárban: Tisza Tibor a belga második vonalban az FC Brussels ellen duplázott. Dzsudzsák Balázs is jó formában van, a Roda JC elleni találata mellett egy gólpasszt is adott, a PSV szurkolói pedig a hónap legjobb játékosának választották. Rendkívül örömteli esemény, hogy Koman Vladimir a jelek szerint bejátszotta magát a Bariba, sőt, a Palermo ellen gólt is szerzett. Ezt megelőzően magyar futballista utoljára 1993 decemberében volt eredményes az olasz élvonalban, akkor Détári Lajos lőtt gólt a Genoában.

A magyar légió januári teljesítménye számokban

A név után a játékos klubja, posztja szerepel, majd a szeptemberi mérkőzései (forduló, ellenfél, eredmény, pályán töltött percek és szerzett gólok száma), végezetül a szezonbeli bajnoki összteljesítménye (mérkőzés/gól) olvasható.

Babos GáborNEC Nijmegen (holland)k18.Vitesse2-190-18/0
19.PSV Eindhoven0-390-19/0
KAjax2-3120-
20.Sparta Rotterdam1-090-20/0
Balogh JánosHearts FC (skót)k19.Hibernian FC1-1--12/0
20.St. Mirren1-0--12/0
21.Rangers FC1-1--12/0
22.Aberdeen FC0-3--12/0
23.St. Johnstone0-1--12/0
Bardi GáborAPOP/Kinirasz (ciprusi)k15.Enoszisz Paralimni1-390-12/0
16.Ermisz Aradippu1-190-13/0
17.Arisz Limasszol4-290-14/0
18.Nea Szalamina2-190-15/0
19.AEL Limasszol0-290-16/0
Bodor BoldizsárRoda JC (holland)h18.PSV Eindhoven0-190-17/2
19.FC Utrecht2-090-18/2
20.FC Twente0-290-19/2
Buzsáky ÁkosQPR (angol)kpKSheffield United1-171-
KSheffield United2-3901
26.Blackpool FC2-245-22/7
27.Nottingham Forest0-590-23/7
28.Scunthorpe United0-180-24/17
Dárdai PálHertha BSC (német)kp18Hannover3-0--9/0
19.Mönchengladbach0-0--9/0
20.VfL Bochum0-0--9/0
Dzsudzsák BalázsPSV (holland)kpKSC Heerenveen3-182-
18.Roda JC1-081117/9
19.NEC Nijmegen3-090-18/9
KFeyenoord0-3---
20.Vitesse Arnhem0-090-19/9
Fehér CsabaNAC Breda (holland)h18.Ajax Amsterdam1-190-18/0
19.RKC Waalwijk1-090-19/0
KGo Ahead Eagles1-281-
20.VVV Venlo2-0--19/0
Filkor AttilaSassuolo (olasz)kp20.Empoli1-1--4/0
21.Lecce1-1--4/0
22.Crotone2-1--4/0
23.Vicenza2-1--4/0
19.Salernitana2-3--4/0
Fülöp MártonSunderland (angol)kKBarrow3-090--
22.Chelsea FC2-790-14/0
KPortsmouth FC1-2--
23.Everton FC0-2--14/0
24.Stoke City0-0--14/0
Gera ZoltánFulham (angol)kpKSwindon Town1-07-
22.Blackburn Rovers0-290-16/2
KAccrington3-1841
23.Tottenham Hotspur0-272-17/2
24.Aston Villa0-266-18/1
Gyepes GáborCardiff City (angol)h25.Blackpool FC1-1--2/0
KBristol City1-1--
26.Scunthorpe United1-1--2/0
KBristol City1-090-
KLeicester City4-2--
27.Bristol City6-090-3/0
28.Doncaster Rovers2-190-4/0
Hajnal TamásDortmund (német)kp18.1. FC Köln3-2--7/0
19.Hamburger SV1-0--7/0
20. VfB Stuttgart1-45-8/0
Halmosi PéterHull City (angol)kpKWigan Arhletic1-471-
Juhász RolandAnderlecht (belga)h22.Standard Liege4-090-21/3
K Cercle Bruges0-1--
23. Germinal Beerschot5-075-22/3
Kádár TamásNewcastle (angol)hKPlymouth Argyle0-090-
KPlymouth Argyle3-0---
26.West Bromwich Albion2-2--4/0
KWest Bromwich Albion2-490-
27.Crystal Palace2-090-5/0
28.Leicester City0-0--5/0
Király Gábor1860 München (német)k18.TuS Koblenz2-290-18/0
19.Hansa Rostock3-090-19/0
Koman VladimirBari (olasz)kp18.Udinese2-0--5/0
19.Fiorentina1-2--5/0
20.Internazionale2-277-6/0
17.Genoa1-190-7/0
21.Bologa1-276-8/0
22.Palermo4-22419/1
Korolovszky GáborArisz Limasszol (ciprusi)kp15.Anorthoszisz Famaguszta0-390-8/0
16.Apollon Limasszol0-390-9/0
17.APOP/Kinirasz Pejiasz2-451-10/-
18.Enoszisz Paralimni0-190-11/-
19.Ermisz Aradippu2-263-12/-
Kovács JánosLuton Town (angol)h28.Histon FC2-09011/1
29.Ebbsfleet United2-390-2/1
Kovács DánielAPEP Picilia (ciprusi)kp 15.Nea Szalamina Famaguszta2-1--7/0
16.AEL Limasszol0-145-8/0
17.Omonia Nicosia3-4--8/0
18.AE Pafosz3-379-9/0
19.Doxa Katokopiasz0-145-10/0
Köteles LászlóRC Genk (belga)k22.RSC Charleroi3-190-3/0
23.FC Bruges2-090-4/0
LeandroOmonia Nicosia (ciprusi)kp18.Anorthoszisz Famaguszta3-17-1/0
19.Apollon Limasszol2-123-2/0
Lőw ZsoltFSV Mainz (német)h18.Bayer Leverkusen2-445-15/0
19.Hannover1-0--15/0
20.Bayern München0-3--15/0
Nagy GáborAPEP Picilia (ciprusi)h15.Nea Szalamina2-190-14/0
16.AEL Limasszol0-1--14/0
17.Omonia Nicosia3-490-15/0
18.AE Pafosz3-390-16/0
19.Doxa Katokopiasz0-190-17/0
Nagy ZoltánAnorthoszisz (ciprusi)k15.Arisz Limasszol3-0--5/0
16.Nea Szalamina4-1--5/0
17.AEL Limasszol1-0--5/0
18.Omonia Nicosia1-3--5/0
19.AE Pafosz2-050-6/0
Németh KrisztiánAEK Athén (görög)cs16.Olympiakosz2-1--7/3
17.Atromitosz3-3--7/3
18.Iraklisz1-1--7/3
19.PAS Jannina3-1--7/3
20.Panathinaikosz1-1--7/3
Posza ZsoltErgotelisz (ciprusi)k16.Panathinaikosz1-3--2/0
17.Panioniosz0-090-3/0
18.Skoda Xanthi0-190-4/0
19.Levadiakosz1-090-5/0
20.Panthrakikosz2-390-6/0
Priskin TamásIpswich Town (angol)csKBlackpool FC2-1--
25.Leicester City1-1--15/1
26.Coventry City3-2--15/1
KSouthampton FC1-232-
27.West Bromwich Albion1-111-16/1
28.Preston North End0-265-17/1
Simon AndrásCórdoba CF (spanyol)cs18.Cartagena0-048-5/0
20.Real Unión3-262-6/0
21.Castellón0-030-7/0
22.Real Betis0-190-8/0
Stieber ZoltánTuS Koblenz (német)kp18.1860 München2-2--14/0
19.Arminia Bielefeld2-4--14/0
20.Düsseldorf1-0--14/0
Szalai ÁdámFSV Mainz (német)cs18.Bayer Leverkusen2-427-1/0
19.Hannover1-090-2/0
20.Bayern München0-316-3/0
15.Lanzarote4-3--13/3
Szabics ImreFC Augsburg (német)cs18.Energie Cottbus3-1--10/1
19.Oberhausen3-0--10/1
20.Arminia Bielefeld3-1--10/1
Tímár KrisztiánOldham Athletic (angol)h24.Hartlepool United1-290-1/0
23. Tranmere Rovers0-016-2/0
28. Millwall FC0-1--2/0
Tisza TiborRFC Antwerp (belga)cs23.RAEC Mons0-0--14/6
22.FC Brussels3-390215/8
24.RFC Tournrai1-190-16/8
Torghelle SándorFC Augsburg (német)cs18.Energie Cottbus3-190213/5
19.Oberhausen3-090114/6
20.Arminia Bielefeld3-11115/7
Tóth BalázsRC Genk (belga)kp22.RSC Charleroi3-1--11/0
23.FC Bruges2-01-12/0
Tóth Péter Nea Szalamina (ciprusi) cs 18.APOP/Kinirasz Pejiasz1-225-1/0
19.Enoszisz Paralimni0-015-2/0
Tőzsér DánielRC Genk (belga)kp22.RSC Charleroi3-190120/6
23.FC Bruges2-090-21/6
Vadócz KrisztiánCA Osasuna (spanyol)kp16.Real Madrid0-0--3/0
KHercules CF1-279-
17.RC Deportivo0-1--3/0
KHercules CF1-0--
18.RCD Espanyol2-0--3/0
KRacing Santander1-2--
19.Xerez CD2-1--3/0
KRacing Santander0-3--
20.Villarreal CF2-0--3/0
Varga RolandBrescia (olasz)cs20.Salernitana3-1--1/0
21.Padova3-2--1/0
22.Cittadella1-1--1/0
23.Crotone3-0--1/0
Vass ÁdámBrescia (olasz)kp20.Salernitana3-190113/1
21.Padova1-090-14/1
22.Cittadella1-190-15/1
23.Crotone3-090-16/
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!