Vágólapra másolva!
David Beckham kedd óta már a Tottenham Hotspurnél edz, azonban még nem biztos, hogy kölcsön is adja a Los Angeles Galaxy. Mégis kerülhet volt Manchester United-játékos a Spursbe: Harry Redknapp Phil Neville-t csábítja az Evertontól.

Beckham szerződtetésének akadálya az lehet, hogy az amerikai bajnokság már március 15-én elkezdődik, vagyis a Tottenham gyakorlatilag csak két hónapra szerezné meg a középpályást, így nem biztos, hogy megéri az üzlet. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a tavasszal az AC Milannal meccselő Spurs azonban mindenképpen erősíteni szeretne, és leginkább egy védekező középpályásra lenne szüksége. Az ezen a poszton alapember Tom Huddlestone jelenleg sérült, a nyáron igazolt brazil Sandro pedig eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Redknappnek jól jönne egy rutinos futballista ebbe a pozícióba.

Angol lapértesülések szerint a londoniak az Everton csapatkapitányát, Phil Neville-t szemelték ki, aki Beckhamhez hasonlóan a Manchester Unitedben kezdte pályafutását, de már 2005 óta a liverpooliak játékosa. Neville szerződése 2012-ig érvényes, vagyis az Everton most még viszonylag jó pénzt kérhetne érte, ám a klub szakvezetője, David Moyes határozottan kijelentette: a középpályás nem megy sehova. A tréner elismerte, hogy a Spurs és az Everton elnökei tárgyaltak az ügyben, azonban elmondása szerint hivatalos ajánlatot nem kaptak Neville-ért - de ha kapnának, azt is gondolkozás nélkül elutasítanák.

További átigazolási hírek

A Milan kölcsönadta amerikai középhátvédjét, Oguchi Onyewut a holland Twentének.

A Tuttosport értesülései szerint az AC Milan érdeklődik a Bayern München holland középpályása, Mark van Bommel iránt.

A Wolfsburg állítólag a Fenerbahce cseh csatárával, Milan Barossal szeretné pótolni a Manchester Citynek eladott Edin Dzsekót.

A Wigan Athletic argentin csatára, Mauro Boselli a Genoában köthet ki.

A Barcelona argentin középhátvédje, Gabriel Milito kölcsönbe a Málagához kerülhet.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!