Az elmúlt 15 évben a német labdarúgás számtalan kiváló futballistát adott, azonban Aranylabdát egyikük sem tudott nyerni: a sportág legrangosabb egyéni elismerését utoljára a németek közül Matthias Sammer kapta meg, még 1996-ban. Az egykori kiváló védő edzőnek állt, jelenleg a szövetség (DFB) szakmai igazgatója - azonban egyre kevesebb hatalommal rendelkezik, tekintélye egyre kisebb, amihez a viselkedése is hozzájárul.
Csak három év a kispadon
Sammer elsősorban az 1996-os Európa-bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján kapta meg az Aranylabdát, és karrierje csúcspontja egyben pályafutása végét is jelentette. A kontinensviadalt követően már csak 24 bajnokin lépett pályára, és visszatérő térdsérülései miatt 1998-ban hivatalosan is bejelentette visszavonulását.
Két évvel később már a Borussia Dortmund szakvezetője volt: 2002-ben bajnokságot nyert csapatával, és döntőt játszhatott az UEFA-kupában. Ezzel ő lett a Bundesliga történetének legfiatalabb trénere, aki aranyérmet nyert, de a sikereket nem tudta megismételni: a 2003-2004-es idényben a dortmundiak már a BL selejtezőjében kiestek, a bajnokságban pedig csak hatodik lett az együttes, így az idén végén menesztették Sammert, akinek a szerződése pedig 2010-ig szólt.
Másik korábbi klubja, a Stuttgart rögtön lecsapott rá, de a sváboknál már egy év után úgy döntöttek, hogy szerződést bontanak vele, miután az eredmények elmaradtak a várttól.
Egy évvel később a DFB kínált állást neki: 2006. április elsején nevezték ki sportigazgatónak. Mindez már önmagában kisebb konfliktust okozott, hiszen az akkori szövetségi kapitány, Jürgen Klinsmann a pozícióba saját emberét, a német gyeplabda-válogatott korábbi szakvezetőjét, Bernhard Peterst szerette volna ültetni. A poszt egyébként új volt a szövetségen belül, és tág feladatkörrel várta az új vezetőt: Sammer lett a felelős a különböző korosztályos csapatokért, és arra is figyelnie kellett, hogy a sporttudomány legújabb eredményeit beépítsék a válogatottak edzésmunkájába. Ebből a szempontból elméletileg szorosan együtt kellene működnie a mindenkori szövetségi kapitánnyal, ám Sammernek sem Klinsmannal, sem pedig utódjával, Joachim Löwwel nem jó a viszonya.
A tradíció a modernitás ellen
Ennek oka, hogy teljesen eltérő a labdarúgással kapcsolatos felfogásuk. Sammer a legtöbb nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy elsősorban a klasszikus értékeikre kellene építeni: vagyis a küzdeni tudásra, az agresszivitásra. A sportigazgató gyakran szerepel szakkommentátorként a különböző sportcsatornákon, ám taktikai szempontból nem sokat szokott hozzátenni a látottakhoz, viszont előszeretettel emeli ki, ha valaki nagy odaadással futballozik, esetleg egy látványos becsúszó szereléssel megszerzi a labdát.
Löw viszont annak a fiatal edzőgenerációnak a tagja, amely a sportágat sokkal összetettebb módon látja. A szövetségi kapitány mellett ebbe a vonulatba sorolható a listavezető Borussia Dortmund mestere, Jürgen Klopp, vagy a mainzi Thomas Tuchel: számukra nagyon lényeges az ellenfél, illetve a saját csapat taktikai összetétele, és mindezt a különböző elemzésekben ki is hangsúlyozzák.
A német futball-közvélemény számára ez a viszonylag új hang rendkívül szimpatikus, arról nem is beszélve, hogy az eredmények is Löwéket igazolják.
Mi a célja az U21-nek?
Sammernek pedig immár a DFB-n belül is csökken a hatalma. Tavasszal még úgy tűnt, hogy ő az első számú jelölt a válogatott kispadjára: Löwnek a nyáron lejárt a szerződése, a szövetség pedig nem tudott megegyezni vele a folytatásról. A problémát a Löw jobbkezének számító Oliver Bierhoff személye jelentette, aki a hivatalos titulusa szerint általános menedzser a válogatott mellett, és nagyobb hatalmat akart, éppen Sammer kárára.
Az első számú ütközőpontot az U21-es válogatott jelentette, amelyet a szintén Löw-szimpatizánsnak tartott Rainer Adrion irányított, de Bierhoff is gyakran beleszólt a szakmai munkába, mondván, az utánpótlás-válogatott elsődleges célja az, hogy a nagyválogatott előszobája legyen. Sammer viszont úgy vélte, hogy a többi korosztályos együttesel az U21 is az ő hatáskörébe tartozik.
A Nationalelf remek vébészereplése alaposan átrendezte az erőviszonyokat. A bronzérem, és az ott mutatott játék után a DFB nem tehette meg, hogy nem hosszabbít szerződést Löwwel, illetve teljes teamjével. Sammer tehát nem lett szövetségi kapitány, sőt, vesztesen került ki a hatalmi harcból.
"A sportvezetők közül mindig a Bundestrainer a főnök" - jelentette ki a DFB elnöke, Theo Zwanziger. Löwnek immár hivatalosan is beleszólása lett az U21-es válogatott edzőjének kinevezése, sőt, ő határozhatja meg azt is, hogy az utánpótlás-válogatott milyen futballfilozófiát követ.
A frissen kialakult status quót még az sem ingatta meg, hogy az U21-es válogatott hatalmas meglepetésre kiesett az Eb-selejtezőn, miután 4-1-re kikapott Izlandtól. "Természetesen jó, ha az U21-es csapat eredményes, de a lényeg a nagyválogatott segítése. Ebből a szempontból pedig szerintem Adrion a megfelelő ember" - nyilatkozta a kínos vereség után Löw, és Adrion maradt a posztján.
Tekintélyvesztés a morális döntés után
Mindezek alapján egyáltalán nem jelentett meglepetést, hogy Sammer januárban felvette a kapcsolatot a Hamburggal, amely sportigazgatót keresett. A felek többször is tárgyaltak egymással, és úgy tűnt, hogy az egykori aranylabdás távozik a DFB-től.
Sammer azonban az utolsó pillanatban visszakozott, mégpedig elmondása szerint azért, mert "morálisan fontos volt számára, hogy kimutassa ragaszkodását a munkaadójához". A sportigazgató szerződése 2013-ig érvényes, ám váratlan visszakozása még inkább aláásta tekintélyét.
Egyre többen vélik úgy Németországban, hogy Sammert nem lehet komolyan venni. Amikor első edzői sikerét aratta a Dortmunddal, akkor általános volt a vélemény, hogy belőle lehet az új Beckenbauer, aki nem csak játékosként, hanem szakemberként is vezére lehet a német futballnak. Most viszont úgy tűnik, hogy nem az új Beckenbauer, hanem az új Matthäus lesz belőle.