Lothar Matthäust kiborította az al-Dzsazíra televíziós csatorna, amely meghívta a korábbi német világbajnokot szakkommentátornak a Bayern München-Internazionale BL-nyolcaddöntőre, de a stúdióban közölték vele, hogy tévedés történt, mert közben Alessandro Altobellit, a milánóiak egykori klasszisát is felkérték a feladatra. Matthäus telefonon magyarázatot követelt a televízió egyik vezetőjétől, felszólítva, hogy ne szórakozzon vele, mint egy gyerekkel. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya emelt hangon többször is kijelentette, hogy egy nagyon fontos londoni utat mondott le, hogy segítsen az al-Dzsazírának.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Gerevich Aladár kardvívó hat olimpián összesen tíz érmet szerzett: hét aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Ez több is lehetett volna, ha nem maradnak el a játékok a háború miatt 1940-ben és 1944-ben. Gerevich ugyanis először 1932-ben, 22 évesen, utoljára pedig huszonnyolc évvel később 1960-ban 50 évesen ért a csúcsra.