Esterházy Márton: Mindent a mexikói vb-re tettem fel

Esterházy Márton ugyan csak huszonkilencszer játszott a magyar válogatottban, de részese volt a nyolcvanas évek talán legfontosabb négy magyar győzelmének, és a négyből hármon gólt is lőtt. A Honvéd és az AEK Athén egykori csatára szerint a mexikói kudarchoz vezető számos hiba mellett Nyilasi Tibor itthon hagyása volt a végső csapás az 1986-os válogatottnak, és határozottan állítja, hogy a magyar futball történetébe minden idők legszemérmetlenebb bundázásaként bevonult 6-6-os Volán-Honvéd meccset nem manipulálták. 

"Kevésen múlt, hogy ez a mostani cikk ne születhessen meg, ugyanis tizenhat éves koromban, 1972-ben abbahagytam a labdarúgást. A KSI-ben futballoztam, alacsony termetű voltam - később indultam rohamos növekedésnek -, nem beszélve arról, hogy túl sokat kellett utazgatni az idegenbeli meccsekre, a zenével is intenzíven foglalkoztam, és a gimnáziumban is rengeteget kellett tanulnom. Úgy tűnt, szegényebb lesz a magyar futball egy Esterházyval" - emlékezik pályafutása korai mélypontjára az 1986-os magyar-brazil hőse.

A szünet két évig, az érettségiig tartott. Akkor, 1974-ben szólt az egyik báty, a Mártonnál hat évvel idősebb Péter, a Csillaghegyi Munkás Torna Egylet centere, és a négy Esterházy fiú közül a legkisebb leigazolt a BLSZ I. osztályú együtteshez.

Esterházy Márton abban a kivételes helyzetben van, hogy már karrierjének ezekről a kezdeti éveiről is részletgazdag irodalmi feldolgozás született az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvben, Kossuth-díjas bátyjának köszönhetően. "Fordított irányú az ok-okozati összefüggés, Péter lehet hálás nekem, amiért témát szolgáltattam neki. 2006-ra végre született egy jó Esterházy-könyv, amelynek az elejét tulajdonképpen én írtam - jegyzi meg a Bp. Honvéd és az AEK Athén egykori csillaga, aki szerint testvérével fantasztikus ékpárt alkottak. "Mi voltunk Csillaghegy Dwight Yorke, Andy Cole kettőse. Péter igazi penge volt, élmény volt vele összejátszani. Szinte észrevétlenül nőttem fölé, az egyik pillanatban még felnéztem rá, aztán meg már ő volt büszke arra, hogy a bátyám. Ma sem értem igazán, miért, de tizennyolc éves koromban egyik napról a másikra megtáltosodtam, olyannyira, hogy egy évre rá leszerződtetett a szomszédos mamutklub, a III. kerületi TTVE. Ott ipari mennyiségben ontottam a gólokat, az első tíz meccsemen huszonötöt rúgtam" - mesélte a "Gróf", ahogy később valamennyi hazai csapatánál - a Kerületnél, a Budafoki MTE-nél, a Ferencvárosnál, a Vasas Izzónál, majd a Bp. Honvédnál - becézték.

"A miénk a grófi ág, galántai és fraknói Esterházyak vagyunk, valójában semmi közünk Fertődhöz vagy Burgenlandhoz" - mondja a származásáról. "Ettől még igaz a legenda, hogy amikor egyszer osztálykiránduláson a fertődi kastélyban jártunk, és ránk parancsoltak, hogy húzzunk papucsot, nehogy összekarcoljuk a csillogó padlót, én megtagadtam ezt, arra hivatkozva, hogy én otthon vagyok. És bár nem a miénk a hercegi ág, a nagyapám, Móric miniszterelnök volt 1917-ben, igaz, csak két hónapig, de aztán a Wekerle-kabinetbe még tárca nélküli, majd vallás- és közoktatásügyi miniszterként is bekerült. Ő volt a legfiatalabb magyar miniszterelnök, egészen addig, amíg a 35 éves Orbán Viktor 1998-ban hatalomra nem jutott."

Az Üllői úti időszak nem sikerült túl jól, két év alatt csak huszonegy meccsen játszott, és két gólig jutott. "Túl erős volt a konkurencia a csatársorban: Pusztai Laci, Szabó Feri, Magyar Pista, Kelemen Guszti. Közben 1978-ban nyolc hónapra bevittek katonának, majd 1979 nyarán elcseréltek Nagy Mihállyal az Izzóba. Orvul, mondhatnám. Éppen nyaraltam, akkor olvastam az újságban, hogy már a Vasas Izzó játékosa vagyok. Teljesen kiborultam, utólag viszont azt kell mondanom, hálás lehetek a Fradi akkori elnökének, mert jó kis csapat volt az Izzó. Akkor esett ki az NB I-ből, viszont többek között Szűcs Lajos is a csapattársam lett, aki korábban a Fradiban és a Honvédban játszott."

1980 januárjában viszont eljött a nagy áttörés ideje, Esterházyra lecsapott a Honvéd. "Azonnal elvittek egy dél-amerikai túrára. Kozma Misi, Paróczai, Nagy Anti elmentek az olimpiai válogatottal, kellett három kutyaütő a helyükre, az egyik én voltam. Itt sem volt gyenge a csatársor, Bodonyival, Kozmával, Weimperrel, Dajkával kellett megküzdenem. Felvettem a kesztyűt, és amikor Salgótarjánban beszálltam Weimper Paripa helyére, két gólt rúgtam, ezzel nyertünk 2-0-ra. Befutottam. A Bodonyi, Dajka, Esterházy csatársor jó darabig az NB I legerősebb támadó szekciója lett."

Abban az évben nemcsak a Honvédba, hanem a válogatottba is beverekedte magát, igaz, csak öt meccsre, mert amilyen gyorsan divatba jött, olyan hirtelen ki is ment onnan. "Paradox módon az volt a baj, hogy válogatott lettem. Túl sok volt nekem a kétfrontos helytállás, a klubomban gyengélkedni kezdtem, és kimaradtam Mészöly csapatából. Mígnem Mezey 1984-ben visszahívott, Szabadkán 2-1-re kikaptunk Jugoszláviától, majd áprilisban jött az isztambuli 6-0-s siker Törökország ellen. Két gólt rúgtam, megragadtam."

Szeptember 26-án aztán Ausztria ellen megkezdték a vb-selejtezőket, méghozzá egy parádés 3-1-gyel, amelyből Esterházy egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. "Az elsőben benne voltam, a másodikat én rúgtam. Mind a hat vb-selejtezőnkön játszottam, Rotterdamban is rúgtam egy gólt a hollandoknak, Csongrádi Feri ívelte a lábamra a labdát, és jobb spiccel, ütemtelenül gurítottam a hosszúba. Amúgy született jobblábas vagyok, és tanult balos, de rengeteget gyakoroltam, azzal is nagyon jól rúgtam. A Hanappi-stadionban például, amikor 3-0-ra vertük az osztrákokat, én íveltem be ballal Détári lábára a labdát, tudja, amikor visszahúzta, majd beverte. Fantasztikus két évünk volt. Mezey Gyuri megtalálta a taktikát, és hozzá a megfelelő játékosokat. Mindenki hülyének nézte, amiért négy, úgymond, favágót játszatott egyszerre, Nagy Anti, Kardos, Garaba és Róth, csupa centerhalf meg beállós, csakhogy mindegyik tudta, mi a dolga, és mi a letámadásunkkal megfojtottuk az ellenfeleinket. Sose kellett hátra mennem labdákért, maradt erőm a támadásokra. Idehaza is kontráztunk, rengeteg labdát szereztünk, feltoltuk a védővonalunkat az ellenfél térfelére, és ha ott miénk lett a labda, az azonnal gólhelyzetet jelentett. Nem voltak klasszisaink, csak Détári és Nyilasi, de közülük is a Tibi volt az igazi sztár. Ő volt a csapat vezére, a játékával és a habitusával is. Aztán Mezey nem vitte ki a világbajnokságra, Mexikóba."

Előtte azonban 1986. március 16-án Brazíliát fogadtuk a Népstadionban, és a csapattal együtt Esterházy is remekelt. "A másodiknál az én lövésemet ütötte Leao Kovács Kálmán elé, a harmadikat meg én rúgtam Détári kiugratásából. Alig vártuk már a mexikói világbajnokságot, mindenre gondoltunk, csak arra nem, ami odakint várt ránk."

A mexikói összeomlásra rengeteg magyarázat született már, Esterházynak is megvan a maga verziója. "Apró mozaikokból állt össze a kép, vagyis inkább nem állt össze. 1985-ben Magyarország volt Európa legjobb válogatottja, hatalmas önbizalommal utaztunk ki a világbajnokságra. Sokan biztosak voltak benne, hogy megnyerjük, én realistább voltam, a nyolc közé jutással, maximum az elődöntővel számoltam. Aztán az ausztriai edzőtábort totálisan elbaltáztuk. A kinti negyven fokos hőségre alpesi környezetben készültünk, sosem felejtem el, a vezetőink síeltek. Az Austria Wienben játszó Nyílt bábuként rángatták, a klubja nem akarta elengedni, folyt a huzavona, hogy műtsék, ne műtsék a gerincével. Végül megoperálták, felépült időben, mégis leparancsolták az autóbuszról. Ma is vallom, Nyilasi kiesése volt a végső csapás, nélküle nem volt ugyanaz a válogatott, mint vele. Ha ő ott van Mexikóban, az összes többi hibát is talán korrigálni lehetett volna. Az edzőtáborban minden reggel kérdeztem, megjött-e már a Nyíl, de nem jött meg, sem akkor, sem később."

Esterházy szerint nem tett jót a csapatnak az sem, hogy a vezetők totális kontrollt gyakoroltak felette. "Előzőleg Lienzben luxusbörtönben készültünk, még egy pohár sört sem ihattunk meg. Nem vagyok egy alkoholista típus, de akkor már két éve az AEK Athénban játszottam, felnőtt ember voltam, tudtam, mit teszek. Odakint ez sohasem jelentett gondot. Athénban kikérték a véleményem, itt mindent a fejünk felett döntöttek el."

De ez csak az egyik oka volt az irapuatói leégésnek a sok közül. "Az összes válogatott úgy utazott ki, hogy volt néhány kiló a játékosokon, tudták, a mexikói hőségben úgyis leadják. Mi olyan karcsún utaztunk ki, mint az agarak, nem volt semmi tartalékunk. Meg B tervünk sem. Csak egyvalamit tudtunk, a letámadást, az meg a pokoli melegben nem működött, mert kipukkadtunk. Mindenki elhűlten nézte, hogy délben tartjuk az edzéseket, amikor az ellenfelek este, a viszonylagos hűvösben tréningeztek. Ilyen előzmények után álltunk ki az oroszok ellen, és úgy vertek meg minket 6-0-ra, hogy 10-0 is lehetett volna."

Ez azonban még nem lett volna tragédia, hiszen ha egy kicsit jobb a csapat gólkülönbsége, akkor továbbjut. Ehhez elég lett volna egy kicsit jobban megverni Kanadát - végül 2-0-ra győztünk -, vagy szorosabb meccset játszani a franciákkal, akiktől 3-0-ra kaptunk ki. "Borzalmas, ami történt, pedig én például mindent a mexikói vb-re tettem fel. A világbajnokság előtt kétéves szerződéshosszabbítási ajánlatot kaptam az AEK-tól, én azonban elutasítottam, mert biztos voltam benne, hogy nagyot alkotunk Mexikóban, és akkor komolyabb helyről is meg fognak keresni. Ehelyett lebőgtünk, én meg két szék között a pad alá estem. Pedig még az oroszok elleni 0-6-ot is elbírtuk volna, ha bejutunk a tizenhat közé, az Adidas, a válogatott mezszponzora például átutalt volna egy szemtelenül nagy összeget a szövetségnek. De kiestünk, így enyém a kétes dicsőség, hogy a társaimmal együtt a magyar labdarúgás mindmáig utolsó világbajnoki mérkőzésén játszhattam. Hogy meddig leszek ilyen értelemben csúcstartó? Félek, hogy sokáig."

Esterházy immár tizenhét éve a reklámszakmában dolgozik, keveset nosztalgiázik, bár olykor eszébe jut karrierje egyik-másik fordulópontja. Például az 1983-1984-es bajnokság utolsó meccse, amikor a már bajnok Honvéd 6-6-ot játszott a Volánnal, a magyar futball történetének legszemérmetlenebb bundájának elkönyvelt meccsén.

"Mindenki ezt gondolja, pedig nem volt bunda" - mosolyodik el Esterházy. "Tényleg nem volt az! Nem azt mondom, hogy sohasem bundáztunk, de az a 6-6 történetesen tiszta meccs volt. Akkor nekem már aláírt szerződésem volt az AEK Athénnal, minek bundáztam volna? Rúgtam három gólt, én lettem a gólkirály, a Volán bennmaradt - csakhogy az MLSZ vezérei kitalálták, hogy megbeszélt 6-6 született. Törölték az eredményt, a Volán kiesett, az én három gólomat elvették, így nem én lettem a gólkirály. Pedig kiutazhattam volna Párizsba, akkor a Lidóban köszöntötte az UEFA az összes európai bajnokság gólkirályát. Azt a bulit igazán sajnálom. Hogyan bizonyítsam be, hogy nem volt bunda?! Másfél perccel a lefújás előtt Garaba rúgott egy borzalmas felső lécet, a labda a gólvonalra pattant le. Ha az bemegy, ugyan hogyan hoztuk volna ki a döntetlent?!"

Folyamatosan frissülő, új sorozatunkban a magyar labdarúgás nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel beszélgetünk. Ha elolvasta a cikket, töltse ki az [origo] focikvízét is, és nyerjen válogatott sporteszközöket!