- Mi lehetett az oka, hogy az 1986-os mexikói világbajnokságon a szovjetek az - eredmények alapján legalábbis - jó formában lévő magyarokat 6-0-ra kiütötték?
- Az, hogy a magyarok lebecsültek minket. A vb előtt legyőzték 3-0-ra Brazíliát, ezért úgy gondolták, hogy ez egy könnyű mérkőzés lesz, és nem készültek fel kellőképpen. Pedig félelmetes volt, amilyen játékkal legyőzték a brazilokat. Nagy hibát követtek el viszont azzal, hogy elszálltak attól a győzelemtől. Elbízták magukat, ráadásul nem készültek fel fizikálisan arra, hogy magaslati helyszínen, 40 fokban rendezik a vb-meccset. A mi csapatunk ezzel szemben egy fiatal, agresszív válogatott volt, amely rögtön a meccs elején képes volt nagy nyomás alá helyezni az ellenfelet. A magyarok számára mindez váratlan volt. De a két gyors szovjet gól nagyban befolyásolta a mérkőzés kimenetelét, mert ezt követően a magyar csapat már képtelen volt összpontosítani. Mire a magyarok elkezdték becsülni a játékunkat, már késő volt, hiszen meccs közben már nagyon nehéz taktikát változtatni. A magyar stábnak talán egy jó pszichológusra is szüksége lett volna.
- Önök hogyan készültek a világbajnokságra?
- A Dinamo Kijev 1986-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját, és mivel a válogatott erre a klubra épült, nem voltunk híján az önbizalomnak. A válogatott Malofejev irányításával a felkészülési meccseken nem szerepelt fényesen, a vb előtt aztán edzőváltás volt nálunk, Lobanovszkij pedig kilenc játékost is betett a keretbe a Dinamóból. Fiatalok voltunk, duzzadtunk az erőtől és az önbizalomtól, mivel az 1986-os volt életünk első világversenye, és nagyon egységes csapatot alkottunk. De azt azért senki nem hitte, hogy 6-0-ra le fogjuk győzni Magyarországot. Picit furcsa volt a magyar játékosok arca is, mintha azt sugározta volna a tekintetük, hogy simán nyerni fognak. Lehet, hogy a magyar válogatottat az edzőváltásunk is megzavarta, talán megnézték, hogy milyen edzésmunkát végzünk, és nem azzal találták magukat szemben, mint amire számítottak. A végeredmény viszont egyértelműen szenzáció volt.
- Azt mondja, hogy a magyarok lenézték a szovjeteket. Önök milyen magyar csapatra számítottak?
- Kijevből úgy ismertük egymást, mintha egy család lennénk. Pontosan ismertük egymás képességeit, és ha kellett, változtattunk a taktikán, legyen szó a védekezésről vagy a kontratámadásokról. A csapat nagyon gyors játékra volt képes, és minket nem zavart az sem, hogy 40 fok van, mi csak a mérkőzésre készültünk. Csak az ellenfelet láttuk magunk előtt, az ellenfelet, amelyet le kell győznünk. Az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy mindenki a brazilokat legyőző magyar csapatot tartotta a meccs esélyesének.
- Ha olyan jó volt ez a csapat, akkor miért nem tudta később legyőzni Belgiumot?
- A csoportmeccseken túlságosan kifáradtunk, és mi is csak emberek vagyunk, nem robotok. Az is lehet, hogy túl sok energiát fektettünk az első meccsekbe, és már nem maradt elég erőnk a belgákra. De azt azért ne felejtsük, hogy ezen a meccsen ugyan 4-3-ra kikaptunk, de a bírónak nagy szerepe volt abban, hogy ez legyen a végeredmény.
- Mit szól ahhoz, hogy a magyarok egy 6-0-s vereséget ünnepelnek?
- Ez sokkal inkább a barátok találkozója, és én hálás vagyok a szervezőknek azért, hogy ez létrejött.
- Mi jut az eszébe az Aranylabdáról?
- Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy 1986-ban megnyertem az Aranylabdát. Mindig is azt reméltem, hogy valami nagyon nagyot elérhetek majd. Az Aranylabda az életemet jelenti, egy örök emlék, amelyet meg tudok mutatni a gyerekeimnek. Ez bizonyítja, hogy nagy futballista voltam. Hogy ezt sikerült elnyernem, nagyon sokat segített az életemben, de egyúttal azt is jelenti, hogy a foci volt az életem.
- 1988-ban a szovjet válogatott Eb-ezüstérmes lett, miután Hollandiától 2-0-ra kikapott a döntőben. Minderre sikerként vagy kudarcként gondol vissza?
- Sikernek tekintem, hiszen ezen az Eb-n a hollandokat (a csoportmeccsek során Rácz László góljával - a szerk.) és az olaszokat (az elődöntőben) is sikerült legyőznünk. Persze evés közben megjött az étvágy, és ne felejtsük: nekem is volt három óriási helyzetem és egy kapufám is a döntőben.
- Meg egy tizenegyese is, amit kihagyott. Bár a büntetőt a legnagyobb sztárok is ki tudják hagyni, emlékezzünk csak Van Bastenre, Maradonára vagy Baggióra. Hogyan fogadták a szurkolók a hazatérés után, hogy a döntőben hibázott?
- Nem volt semmi probléma, számomra nagy fájdalom volt, hogy kihagytam, de senki nem támadott emiatt. Az ezüstérem megnyerése után nagy ünneplésben volt részünk, mert abban a pillanatban a szovjet foci számára az egy nagy siker volt. Az Eb előtt legalábbis - rajtunk kívül - senki nem számított arra, hogy döntőbe jutunk.
- A légiós karrierje jobban sikerült volna, ha korábban külföldre igazolhat?
- Már 31 éves voltam, amikor a Mönchengladbach szerződtetett, ebben a korban már nehéz kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Én pedig olyan csapathoz kerültem, amelynek nemzetközi siker elérésére vajmi kevés esélye volt.
- Követi a mai futballt?
- Nagyon sok mérkőzést megnézek, és a leginkább a Barcelona játéka tetszik, emlékeztet valamennyire a korábbi Dinamo Kijev gyors, rövidpasszos focijára. Mondhatjuk, hogy Barca-drukker vagyok, szenzációs csapat, kiváltképp Lionel Messi.
- Ismer magyar labdarúgót?
- Ott van például Détári...
- A jelenlegi magyar játékosokra gondoltam.
- Közülük senkit nem ismerek. Ennek az lehet az oka, hogy az 1986-os vb után jelentős visszaesés következett be a magyar futballban. Nem kellett volna tragédiát csinálni a 6-0-s vereségből és a vb-szereplésből. Ez egyébként szerintem nem csak a játékosok miatt történt így, a vezetőknek is nagy szerepük van ebben az eredményben. Azt kívánom, hogy futballszerető vezetése legyen a magyar labdarúgásnak, és kapja meg azt a támogatást, amellyel sikeres lehet.
- Mit vár a jövő évi lengyel-ukrán Eb-től?
- Sok esélyese van, a spanyol, a német és a holland csapat is. Az erőviszonyok kiegyenlítődtek, sok meglepetésre számítok. Remélem, hogy az ukrán válogatott is meg tudja majd mutatni az igazi erejét.