Pár napja arra mutattunk bizonyítékot, hogy Kobe Bryant futballistaként jóval szerényebb karriert futhatott volna be, mint kosárlabdázóként, a Bayern München focistájáról, Bastian Schweinsteigerről viszont az derült ki, hogy a kosárpályán is megállná a helyét. Schweinsteiger a müncheni kosárcsapat csapatkapitányával, Steffen Hamann-nal dobálgatott, nem is rosszul: a büntetőt és a hárompontost is elsüllyesztette a gyűrűben, majd a hárompontos vonal mögül lábbal is a helyére küldte a labdát. Igaz, arról nincs információnk, hányszor kellett felvenni a jelenetet, mire sikerült.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1980-as, moszkvai olimpián a súlyemelő Oláh Béla pont olyan teljesítményt nyújtott, mint az olimpiai bajnok, mégsem állhatott még dobogóra sem. Ugyanis a verseny előtti mérlegelés során két ellenfelénél is néhány dekával nehezebbnek bizonyult, és vele azonos testsúlyú harmadik vetélytársánál is kisebb súlyt mértek a küzdelem után mint nála, így a szabályok értelmében csak negyedik lett.