Szülővárosában, a malmői stadion melletti Hírességek Sétányán avatták fel a Zlatan Ibrahimovic tiszteletére készült emlékművet. A PSG svéd focistája nem hazudtolta meg önmagát az ünnepségen.
"Óriási elsimerés, azt jelenti, hogy elértem valamit a pályafutásom során" - nyilatkozott az emlékmű átadása után a 30 éves csatár. "Azt szokták mondani, hogy a halálod előtt nem lehetsz legenda, de én egy élő legenda vagyok. Legalábbis Malmőben."
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.