Vágólapra másolva!
A dán Ekstra Bladet című lap szerint a 2009 őszén játszott Liverpool-Debrecen (1-0) BL-mérkőzés volt az egyik, amelyet a fogadási csalásban érintettek megpróbáltak manipulálni.

Az Europol hétfői sajtótájékoztatóján derült ki, hogy a fogadási csalásban érintett meccsek között Eb- és vb-selejtezők, valamint BL-találkozók is vannak, ezek egyikét Angliában játszották.

A dán Ekstra Bladet úgy tudja, az angliai mérkőzés a 2009-es Liverpool-Debrecen volt, amelyet 1-0-ra nyertek az angolok. A lap szerint a Debrecen montenegrói kapusát, Vukasin Poleksicet keresték meg a meccs előtt azzal, hogy két és fél gólnál többnek kell születnie, de ez végül nem teljesült, mert csak Dirk Kuyt tudta bevenni a Debrecen kapuját.

Egy elég részletes összefoglaló a meccsről:


A rendőrség által elfogott SMS-üzenetekben a bundázást megszervezők azon siránkoztak, hogy a Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard nagy helyzeteket rontott el, ezért sem jött össze a kívánt eredmény. A dán újság szerint a szintén 2009 őszén játszott Debrecen-Fiorentina (3-4) BL-meccs előtt is pénzt ajánlottak Poleksicnek, akit egyébként 2010 nyarán 2012. június 30-áig eltiltott az UEFA, miután a testület szerint nem tett eleget a jelentési kötelezettségnek, amikor megpróbálták őt megvesztegetni.

Poleksic az ősszel térhetett vissza, az NB I-ben három, a Magyar Kupában két alkalommal védett a Lokiban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!