Puskás-díjas focista keserítette Szalaiékat
Rukavina tíz másodperc alatt kiállíttatta magát
Jurcic először 2009 márciusában lett edző, de egy év után bajnokként és kupagyőztesként kellett távoznia. 2011 márciusában ismét elvállalta a munkát, a Zagreb újra bajnok lett, de miután a csapat 7-1-re kikapott a Maksimir-stadionban a Lyontól, kirúgták.
2012 novemberében harmadszor is leült a kispadra, irányításával a csapat bajnok és Szuperkupa-győztes lett, az öt trófeával Jurcic - a legendás Ciro Blazevic mögött - a klub történetének második legeredményesebb edzőjévé vált.
Ezek után meglepetésre az idei szezon első vereségét követően kirúgta a klubvezetés, a Dinamo szerdán, hazai pályán 2-0-ra kikapott az Austria Wientől, és amíg Jurcic sajtótájékoztatót tartott, addig Zdravko Mamic klubelnök bejelentette, a továbbiakban Zoran Mamic sportigazgató és Damir Krznar pályaedző irányítja az együttest.
"Szeretnék köszönetet mondani Jurcicnak, hálás vagyok azért, amit a klubért tett. Idén tizenkét hivatalos meccset játszottunk eddig, de az első komoly csapattól kikaptunk. Erkölcsileg óriási ember, aki az életét adta a Dinamóért, ezért majdnem sírtam, mikor találkoztunk. De a lelkiismeretem nyugodt, mert én vagyok a tapasztaltabb. Váltani kellett" - nyilatkozta Zdravko Mamic.