Közel felfoghatatlan, hogy egyáltalán szóba kerül egy ekkora sztár Magyarországra szerződése, mint amilyen Alessandro Del Piero. A magyar futballban megforduló nemzetközi sztárok száma – mióta nincsenek sajátjaink – meglehetősen szerény, és a motivációjuk is vegyes: Beppe Signori egyéb ügyeit intézni érkezett, Lothar Matthäus összetévesztette a játékosmenedzser feladatait a szövetségi kapitányéval, Túlio mintha csak világot akart volna látni, Daniele Massaro pedig végül mégsem érkezett Pécsre.
A Honvéd–Del Piero kapcsolatot sokan egészen addig nem vették komolyan, míg olasz források meg nem erősítették, hogy a játékos ügynöke (a bátyja, Stefano) valóban tárgyal a kispestiekkel. Az üzlet létrejöttének nincs ugyan sok esélye, hiszen a magyar klub még fél évig sem biztos, hogy elő tudná teremteni a játékos fizetését, ráadásul egy Honvédhoz hasonló klub igazán ki sem tudná aknázni a marketingértékét. De a gondolattal ettől még el lehet játszani. Más is megtette, Del Piero angol nyelvű Wikipédia-oldalán hétfőn 1 óra körül már ez a szöveg virított (külön felhívnánk a figyelmet az MB1 nevű ligára):
Alessandro Del Piero egyike az olasz futball utolsó aktív világsztárjainak, ráadásul azon kevés játékos közé tartozik, akiket országos tisztelet övez. Önéletrajzi ihletésű, de inkább filozofikus gondolatokat boncolgató könyve, a Játsszunk még! az olasz eladási listák élmezőnyében szerepelt.
"Az értékét mutatja, hogy 94-ben felmerült, hogy eladják a Parmának, de az éles szemű Moggi megtorpedózta az üzletet, és inkább a befutott sztárt, Dino Baggiót adta el, Del Pierót pedig megtartotta" – mondta az Origónak dr. Sarkadi Zoltán, a könyv fordítója, ismert Juventus-blogger.
"Alex harmadik a Serie A szabadrúgáslövő-listáján 22 góllal, de a Juventusban összesen 42-t lőtt, amihez még a válogatottban is hozzátett hatot. Szerintem a legjellemzőbb vele kapcsolatban, hogy az ellenfelek szurkolói is elismerték, és nemcsak a Bernabeu közönsége tapsolta meg, de előfordult ugyanez például Angliában, a Newcastle ellen is" – tette hozzá Sarkadi.
A Juventus ikonja 19 torinói éve alatt lényegében az összes létező trófeát megnyerte, amit lehetett. Olaszországban bajnok, kupagyőztes, Szuperkupa-győztes, a nemzetközi porondról van BL-, Szuperkupa- és Interkontinentális Kupa-győzelme is. Volt a Bajnokok Ligája, a Serie A, sőt a Serie B gólkirálya is, az olasz válogatottal világbajnok és Eb-döntős.
A Juventus-szurkolók félistenként tisztelik a csapat 2006-os kizárása utáni nyilatkozata óta (bár nyilván nem csak ezért). A Serie B réme elől fejvesztve menekülő játékosok között mondta ki, hogy "egy lovag soha nem hagyja cserben szíve hölgyét", és bevállalta a másodosztályt, ahol gólkirályi címet szerezve segítette feljutáshoz a Juvét. A Del Piero-imidzs mindig ilyen volt: nincsenek zajos balhék, szaftos nőügyek, rommá tört Ferrarik, csak gólok vannak.
Del Piero Juventustól való távozásának körülményei a mai napig tisztázatlanok. Utolsó évében korát meghazudtolóan használta ki a neki jutó kevés játékpercet: győztes gól a Laziónak, egy a Milannak, az Internek, a Romát irtózatos góllal ejtette ki a kupából, és vágott egyet a végén az Atalantának is (ez az utolsó bajnoki meccse volt, érdemes végignézni a videót), mégsem maradhatott. Andrea Agnelli elnök egy részvényeseknek tartott konferencián, novemberben bejelentette, hogy Del Piero nem kap új szerződést a csapattól. Pont.
Sokan gondolták, hogy ez így, ebben a formában biztosan nem történik meg, de eljött a szezon utolsó meccse, és a Napoli ellen elbukott kupadöntő után Del Piero szomorkásan odasétált a szurkolók elé, integetett egy sort, és meg sem állt Sydneyig. Hogy mi történt, az érintetteken kívül biztosan senki nem tudhatja, de az biztos, hogy az ilyen legendákat nem így szokták elbúcsúztatni.
Persze lehet, hogy Del Piero mégsem az a hófehér lelkű klubikon, aminek az emberek gondolják. Andrea Pirlo azt írta róla a könyvében, hogy egy szerződéshosszabbítási vita miatt távozott, és ezt támasztja alá Luciano Moggi önéletrajza is, amiben azt írja, sokan mást gondolnak Del Pieróról, mint amilyen valójában. Olyan pletykák is keringtek, hogy maga Antonio Conte vezetőedző kérte az elküldését, mert az öltözőben csak egy vezér lehet, és az ő akart lenni. Del Piero hamarosan ír egy újabb önéletrajzi könyvet, talán abból megtudjuk, mi történt.
Bár utolsó torinói évében, amikor már csak egyéves szerződést kapott, azt mondta, csak tegyék elé az üres papírt, és ő aláírja, azért a pénz biztosan szerepet játszik a döntéseiben. 2012-ben a Juventus mindössze egymillió eurót fizetett ki neki (csak a cserekapus és három peremember keresett nála kevesebbet), Sydneyben is nagyjából másfél milliót kapott, és hiába lesz negyvenéves a Kispest–Ferencváros meccs előtt egy nappal, nem valószínű, hogy lényegesen lejjebb adna 460 millió forintot kitevő fizetéséből.
"Az 1999-ben aláírt szerződésével egy ideig a Serie A legjobban kereső játékosa volt, de erről csak annyit mondott akkoriban, ő sem kukucskál senkinek a pénztárcájába, az övét is hagyják békén" – mondja erről Sarkadi.
Del Piero másik kérője a Delhi Dynamo nevű indiai klub. A most induló indiai profiliga presztízsét tekintve talán még a magyar szintjét sem éri el (a szentimentális Del Pierónak fontos lehet, hogy Puskás egykori mezét viselheti – bár a hírek szerint szerénységéből kifolyólag nem fogadná el), de India milliárdos piac, és még szűz terület, ahol remekül el lehetne adni a játékost. Az nem kérdés, hogy egy indiai ajánlattal pénzügyileg nem tud versenyezni a Kispest, ami a Honvéd mellett szólna, az Budapest közelsége Olaszországhoz és a klub múltja.
Del Piero ugyanakkor igazi világsztár, valódi brand. Egy teljes stáb utazik vele a menedzsertől a sajtóson át a stylistig, amit elég nehéz elképzelni a Bozsik-stadion falai között. A Honvéd kapusa, Kemenes Szabolcs mesélte, hogy amikor az Anzsival játszottak az EL-ben, az oroszok akkora stábot hoztak, hogy nem fértek be az öltözőbe – hasonló lehetne a helyzet Alex sleppjével is. És hát hiába patinás klub a Honvéd, pár ezer néző előtt játszani nemcsak új, de kifejezetten kellemetlen élmény is lenne Del Pierónak.
Nincs sok élménye a magyar klubfociról, soha nem találkozott magyar csapattal, bár több válogatottmeccsen is pályára lépett ellenünk. 1996-ban kettőt vágott Sáfár Szabolcsnak az U21-es válogatottban Perugiában, 2001-ben pedig az ő góljával nyertek 1-0-ra az olaszok a magyar nagyválogatott ellen.
